Padlás ♥

Megértem amit érez.
- Gondoltam. Igazad van. De megkértek hogy adjam odq. Vegyük úgy hogy megtörtént- mondom és eldobom a nyakláncot- Én nem akarok elmenni. De ha szeretnél egyedül lenni szólj- mondom és a szemèbe nézek- nem szeretek róla beszélni. De röviden már ismerős lehet a történet... Meghalt az egyetlen ember aki szeretett. És akit én szerettem. Csak ennyi. De tényleg rég volt. Két év elég volt hogy túl tegyem rajta magamat. Azóta megfogadtam hogy nem kötődök senkihez érzelmileg. De így is képesek megbántani... Ami fura- mosolygok savanyúan. Nèha nem is egy adott személy bánt meg. Hanem a dolgok amiket kimond. Mért nem tudok érzéketlen lény lenni... Akinek nincs szíve. Mondjuk az is rossz érzés lehet- na most hogy ilyen jól kibeszéltem a problémàmat... Beszéljünk valami vidám témáról!- gondolkodni kezdek- te hol laksz? Itt vagy van külön lakásod?- mosolyt erőltetek az arcomra.

Hogy elmondod hogy te mit érzel azért miért sajnáltatnád magadat? Ez nem gyengeség, persze nem foglak faggatni hiszen nem tartozol nekem semmi ilyesmi dologgal.. És én ezt teljes mértékben meg is értem és többet nem kérdezek ilyent . Bocsánat ezért .- állok fel a zongorától majd elkezdek sétálgatni és sikerül is a fejemet bevernem ami elkezd vérezni , de már ez sem tud meghatni ahogy semmit más sem ami velem történik...
Kell valamit találnom amiért küzdhetek , de a szerelem kizárva! Többé nem leszek szerelemes ebben biztos vagyok. Nem lehetek újra gyenge és ez engem gyengévé tesz és nem fogok ilyen helyzetbe kerülni többet ! Talán körbe járom a világot és nem feltűnősködni és úgy legalább nem kéne senkivel sem beszélgetnem.
Felőlem el mehetsz .. Nem kell itt maradnod , én el leszek itt azt hiszem.- fekszem le az ágyra majd oda jön hozzám és a kezembe adja a nyakláncot, de visszaadom neki.
Nem Nevada.. le akarom zárni ezt a fejezetet az életemben!- fogom a fejemet mert elkezdet iszonyatosan fájni lehet a vérveszteségtől.

Bizonytalanul vissza ülök a zongorához
-Nekem tényleg nincs jó hangom. Legalábbis nem olyan rossz... De olyan mint Sarahnak olyan biztos nincs. Legalábbis azt mondják de biztos nincs...-rázom a fejem. Eddig alig hallott még valaki énekelni és sose tudtam milyen igazából a hangom. - Lehet ez nem a legjobb ötlet még se- rázom meg a fejem és elpirulok. Bár ez a sötétség miatt nem igazán látszik. Ahogy felteszi a szerelemmel kapcsolatos kérdést kicsit megremegek-Voltam. Nem kell meghallgatnod mosolygok - Nem akarom magam feleslegesen sajnáltatni. Meg hát az már rég volt túl vagyok rajta. Azt hiszem...- mosolygok. Egy kicsit gondolkodok majd ránézek- Igazából egy gondom volt egész életemben. Annyi hogy félek. Szinte mindig. Nagyon dűhítő érzés. Főleg hogy ha megtapasztalod milyen nem félni. Bátornak lenni- magyarázom a kezemet tördelve. - Ez olyan mint mikor valaki életében először eszik csokit.-mondom és kicsit elfordítom a fejem Ezt csak azért mondom hogy te ne leyél ilyen... Mármint... Ha egyszer boldog voltál ezt ne add fel senkiért se. Ne hagyd hogy elrontsák. Én hagytam hogy ismét megfélemlítsenek. - nagyot sóhajtok és felállok.- Amúgy... Azt hiszem valami múltkor nálam maradt. veszem ki a zsebemből a kis arany medált. Sarah azt mondta hogy ez régen nagyon sokat jelentett nekik. Tehát én elmentem és visszaszereztem neki.- Vedd olyan, mostmár minden jobb lesz ezért örülünk, ajándéknak- nevetek fel és a kezébe teszem a medált.

Valami bántja ezért abba hagyom a zongorázást majd felé fordulok és úgy nézz az arcom mint ha minden baj eltűnt volna és rámosolygok. Tudod mi kéne neked ? Énekeljük együtt ,Sarahval mindig ezt csináltuk általában és így minden érzésedet ki tudod adni magadból , hidd el segíteni fog . És ne gyere azzal hogy nincs hangod mert Sarah is ugyan ezt mondta és közben olyan hangja volt mint egy angyalnak.- látom rajta hogy nincs meggyőzve de próbálom rávenni ,bár sötét van és nem látom annyira a szemét ezért oda megyek hozzá és felhúzom magamhoz , átkarolom a derekánál majd odatáncoltatom a zongorához. Legalább utána röhöghetünk egy jót, és kiadhatunk magunkból mindent .- mosolygok rá majd le ültettem a zongorához majd mellé ülök és rápillantok , látom hogy most már több kedve van az egészhez..
Voltál már valaha de úgy tényleg igazán szerelmes? Ha igen énekeld annak én ezt most neked éneklem ha nem érted félre.- mosolygok rá - Én is szívesen meghallgatlak téged , tudom milyen ha szerelmes az ember de még sosem hallottam mások történetét..

Egy ideig még ülök az ágyon mozdulatlanul. Megköszönte. Ilyen se volt velem mostanába... Hogy nekem köszönnek meg valamit. Sőt a köszönöm szó úgy általában eddig nem gyakran használható szó volt az életemben. Ránézek.
- Ezért vagyok itt nem igaz?- kérdezem és egy picit elmosolyodok. Végre valami amit jól csináltam az itt létem során- ülök még mindig. Nagyon hajt rá a lélek hogy olvassak a fejében. De inkább nem teszem. Udvariatlanság lenne- Pontosan tudom milyen nehéz. Azt hiszem ezen a téren egy cipőbe tévedtünk. Te is elvesztettél valakit és nem is akármilyen módon. De az a szomroú hogy úgy lesz jó ha elfelejted- mondom és végre ráveszem a lábamat hogy felálljon- Nem tudom ki volt az aki megbántott... de szerintem nem érdemelted meg. Hagyd a francba úgy lesz a legjobb. Én pont ezért nem engedek közel magamhoz senkit- magyarázok. Mikor oda ül a zongorához és játszani kezd... Éles fájdalom nyilal a tüdőmbe. Dezsavű. Felpattanok a zongorától hirtelen majdnem fellökve azt. Feszek egy két mély levegőt. Mikor utoljára zongorát láttam... Akkor halt meg egy fontos ember számomra. Azóta valahogy rosszul leszek ha meglátok egy ilyen hangszert.
- Bocsánat. Gyönyörűen játszol- erőltetek az arcomra egy mosolyt. Továbbra is csak állok és bámulom a padlót. Majd óvatosan vissza ülök az ágyra- Beszéljünk valami vidámabb témáról- mosolygok rá- HA egyáltalán mostanába van olyan...

Próbál törődni velem talán most ő az egyetlen akit most érdekel a sorsom , valahogyan hogy ezeket ki mondtam jobban érzem magamat , de még mindig érzem magamba ezt az űrt ami még nem csillapodik , de ami késik nem múlik ahogy egy mondás is tartja vagy micsoda.. Nem mondom el neki ezt senkinek sem fogom még ha meg akar védeni akkor sem, el akarom felejteni és ez talán nem fog egy teljes évbe kerülni. Köszönöm hogy elmondhattam ezeket neked most már jobban vagyok , nem szeretném elmondani tényleg elakarom felejteni. Te is tudod milyen nehéz volt Saraht is kivernem a fejemből sőt még most sem tudom teljesen de próbálkozom. - állok fel majd elkezdem nézegetni az ottani dolgokat . Ha beszélni tudának ezek a dolgok biztos sok fájdalmas dolgot mesélnének mint ahogy a szívem is. És itt egy poros zongora , vajon miért került ide , leveszem róla a poros paplant és felnyitom és letörlöm róla a port és felnyitom a fedelét és elkezdek játszani egy dalt ... Nem is tudom hogy mit játszok mintha a zongora késztetne erre hogy ezt játsszam el , de a dallama nagyon szomorú de még is olyan más különleges . Ahogy játszom annyi boldog dolog eszembe jut hogy teljesen elmosolyodom és Nevada mellém jön és ő is mosolyog rám.
Hát nem csodálatos ez a hangszer?- húzom oda majd ő is elkezd velem zongorázni hogy érezze ezt a csodálatos érzést.

Megijedek ahogy az öngyilkosságot említi.
-Nem! Jason azt nehogy megtedd. Nem hagyom- rázom a fejem. Ez nagyon hülyén hangozhat hiszen alig ismerem. De a feladatom hogy megvédjem. Akár saját magától- Ha kell minden percben figyelni foglak. De nem leszel öngilkos- ő még nem tudja mi várna rá a halál után.. Megrezzenek ahogy erőszakosabban szól- megígérem. Nyugi- szomorúan lesütöm a szemem- nincs olyan hogy helyes út. Mindenkinek van egy útja amit végigjár. Nem térhet le róla és nem választhatja más útját. Mert azaz ő útja amin van- fordítom a fejem az ablak fele. Majd újra rá- elhiszem hogy csalódott vagy. És azt hiszem tudom mit élsz át. De nem bánkódhatsz miata egész életedbe. Te mondtad boldog akarsz lenni. Ezért felejtsd el- mosolygok- Nem viselem jobban. Csak nem igazán látszik annyira. Meg ez nem is akkora fájdalom már. Csak újra szembesítettek azzal ami vagyok. Egy bábu ami nem való sehova. Mindenhonnan kidobnak és úgy mozgatnak mint egy rongyot. Meg hogy gyáva vagyok. De tök mindegy komolyan már megszoktam. Nem annyira bánt végülis nem haverkodni jöttem ide- vonom meg a vállam és hátra dőlök a falnak- Na ennyit rólam. De most mesélj te. Ki bántott meg ennyire?- kérdezem komor hangal.

Bármennyire nincs jó kedvem nem fogok vele szemétkedni sem megbántani hiszen nem ismerem de van esélyem hogy megismerjem. Látom kínos neki a helyzet , leülök mellé és magam elé nézek , ő próbál beszélgetni és én nem leszek vele olyan mint velem az emberek . Talán lehetek valakivel normális. Értetlenül megfogom a kezét hogy erőt merítsek valakiből hogy elmondjam amit szeretnék. Az életem története a helyes út keresése volt , de folyamatosan letértem róla. A szívem összetört mert minden olyan rossz . Szerettem annak a lánynak a társaságát...
Egyszerűen nem tudtam hozzá őszinte lenni.. Én csak boldog akarok lenni.- miközben mondom neki a dolgokat Dexteren is kattog az agyam de őt megkeresem majd és elbeszélgetek vele mert ez a kettőnk témája lesz, szorítom meg kicsit a kezét majd a szemembe nézz.
Nem akarok senkit bántani és elvenni mások életét sem! Nem akarok egy gyilkos lenni.Talán csak egyszerűen egy pisztolyt kéne a fejemhez tennem és meghúzni a ravaszt..- sóhajtok fel többször is de folytatom még mert egyszerűen minden kijön belőlem, de érdekel hogy vele is mi történetet ezért rákérdezek. udom hogy valaki fájdalmat okozott neked , de jobban viseled mint én .- mosolyodunk el egyszerre
Most már ugye nem fogsz bujkálni?Csak nézz a szemembe és kérlek válaszolj!
Nézz rám mikor neked beszélek.- kicsit ingerültebben szólok neki de nem akarom bántani..
Sajnálom nem akartam ezt mondani.....

Ahogy jobban megnézem az arcát láton hogy valami törtébnt vele. Érzem hogy elkeseredett. Intek neki és arrébb ülök hagyva hogy mellém üljön.
- Ugyan- legyintek- pont ellenkezőleg- nem tudom hogyan kérdezzek rá a gondjára. Nem lenne jó ha még valakivel összevesznék- Dexter üzeni hogy ne aggódj érte, jól van- mondom lehajtott fejjel. Az ölembe ejtett kezem kezdem tanulmányozni. Hagyom hogy az arcom teljesen eltakarja a hajam és feszült csendben várok- Miért vagy csalódott?- kérdezem tőle dörmögő hangon. Elég kínos ez az egèsz. Biztos nem akar valakit a bizalmába szavazni aki olyan mint én. Mondjuk ő még nem teljesen ismer de majd megfog. És ez az alkalom amikor ezen túl kell lenni. Meg kell próbálnom felkészülni egy ujjabb vitára, úgy néz ki. Sóhajtok és elkezdek játszani az egyik cérnával ami a matracból lóg ki. Nrm tudom mit mondhatnék még ezért csak ülök és várom hogy meséljen.

Eldobtam az érzéseimet hiszen most törték újra össze a szívemet mert más vagyok és nem a tipikus jó fiú.. Nem tudom hová mehetnék , fáj ha lélegzem mint ha belül késsel szurkálnának , ide kellett jönnöm mert itt legalább sosincs senki sem. Mostanra már teljesen átfagytam de az sem érdekel , akkor és ott jó volt állni és nézni a fényeket az égen. Hajtom le a fejemet miközben sétálok fel a padlásra , azt hiszem végre elengedtem Saraht lehet hogy egy ilyen csalódásnak kellett megtörténnie. Nem akarok gondolkozni csak egyszerűen feküdni egy helybe hogy senki se talál meg és gondolkozni hogy miért nem lehet normális éltem. Talán elmegyek a hegyekbe és új életet kezdek semmi erő és új személy azonóság... Nem tudom mit kéne tennem , nem akarok senkivel sem beszélni , most nehéz időn megyek át és ezt egyedül kell megoldanom , igen sikerülni is fog mondogatom ezt magamnak. Kétszer megfontolom hogy bemenjek -e ezen az ajtón de végül bemegyek és látom hogy ül ott egy lány . Látom hogy ő sincs jó formában , Nevada.. remélem nem fogja felhozni Saraht... rázom meg a fejemet majd visszaköszönök neki . Hello. Te mit keresel itt? Ez nem neked való hely!

Az eddig itt töltött idő borzalom volt. Ha nem lenne Sarah akkor már rég megfutamodtam volna. Az egész iskolát bejártam és most itt kötöttem ki. Végre valami nekem való hely. Az itt lévő gyér fény pont a hangulatomhoz illik. Óvatosan leülök a poros ágyra és csak bámulni kezdek előre. Elfog a düh és a csalódottság. Miért gondoltam ha ide jövök máshogy fognak hozzám viszonyulni. Mindig is ugyan az leszek aki voltam. Nem értem miért gondolta Sarah hogy én ugyanolyan jóba leszek Jasonnal mint ő volt. Meg hogy megvédhetem. Hülyeség az egész. Meghallom a hangot a fejembe. Ismét Sarah szól hozzám. Behunyom a szemem.
"Mit akarsz?" tátogok magam elé. Tudom hogy ezt ő érti. És válaszol is.
"Ne gondolj ilyenekre. Hidd el jól ellesztek"
"Dehogy. Nem kedvel. Inkább hagyjuk" kinyitom a szemem megszakítva a beszélgetésünket. Hirtlen meghallom ahogy valaki megmozdul az ajtóban. Jason áll itt meglepődve. Emlegetett szamár
-Szia- köszönök egykedvűen.