Balett/Táncterem

Játéktér szabad!

- - Egysszer meg kell próbàlni máshogy nézni a dolgokat-engedem el. Az órára nézek- Nem baj ha most megyek? De...-hirtelen lenyelem a nevet. Nem akarom hogy megtudja ki az új barátom. A végén gondok lesznek belőle- Vagyis már biztos várnak- nagyot sóhajtok. Reméltem hogy soha nem kerülök olyan helyzetbe hogy dobnom kell valakit. Hát ez is megtörtént. Mindent ki kell próbálni. Csüggedten felveszem a táskám és az ajtóhoz sétálok.
- Szia Arthur!- intek neki mosolyogva. Majd kisétálok

Ahogy beszél,kezdek beletörődni,hogy nekem tényleg nem vele kell leélnem az életem. Lassan elhiszem,hogy túl kell lennem rajta,és hogy többé már hiába szeretem. Teljes hiába történt minden,hiába voltunk együtt,és hiába szerettem. Potyára volt mindey egyes lélegzetvétel vele egy kapcsolatban.
-Most,márén is tudom,hogy nincs miért együtt lennünk! Te valaki mást szeretsz,és idővel én is mást fogok. Hihetetlen,hisz még sosem gondolkodtam így-mosolyodom el sápadtan-Sosem tudtam így tekinteni a dolgokra-mondom neki,közben pedig nagyon remélem,hogy nem arra gondol,amire én. Hisz én képes lennék bosszút hajtani végre ellene,az ő ártatlan lelke ellen. Mi már sosem leszünk olyan jóban,ezek a sérülések beforranak,de a sebhelyek életem végéig "diszíteni" fogják a testem.
Az biztos,hogy több már,sosem leszek ennyire naív,és egy nőben sem fogok ennyi hitet táplálni. Többé,már senkivel sem tudom megosztani a titkaim.
AMmint így gondolkodom megölel,én pedig visszaölelem és megsúrolom a hátát,megtapintom a gyönyörű haját,mert tudom,többé már sosem érinthetem meg.

Hallgatom a szavait és próbálom átélni a helyzetét.
- Megértem. És sajnálom hogy ilyen helyzetbe hoztalak. De ne magadat hibáztasd emiatt. Fölösleges- mosolygok -De bizonyára mást írt ki neked a sors. És remélem azt a valakit megtalálod. Ahogy én is!- ölelem meg óvatosan. Nem érzek semmi féle bűntudatot amiért ezt tettem. Nem csaltam meg. Bárcsak ezt ő is elhinné. Egy csók az nem a világ. Nem feküdtem le senki mással. Próbálom magam meggyőzni hogy nem kell hogy bűntudatom legyen. Ránézek Arthurra és érzem hogy kezdek megtörni. Aztán eszembe jut Derek és rádöbbenek hogy ennek így kellett lennie.
- De örülök hogy nincs harag köztünk!- mosolygok továbbra is.

Hallgatom amit mond,közben pedig minden apró porcikám érzi,hogy nem őszinte. Nem azért jött ő ide,hogy megnézze,mit próbálok,vagy mit tanultam. Szirénázik minden sejtem és apró vércseppem,jelzésként,hogy bár ő nem őszinte,nekem nyíltak kell lennem,s nem hazudhatok. Ahogy elmerülök minden kiejtett szóban,rájövök,hogy nem voltam neki eléggé jó,és nem érdemeltem meg őt. Deana egy tünemény,a lehető legértékesebb tulajdonságokkal. Én sosem adhattam meg azt,amire igazán vágyott,s talán ez vezethetett ide,hogy megszakadjon közöttünk ez a számomra mézédes,viszont számára keserű viszony.
-Jaj,Deana dehogy haragszom! De azt neked is meg kell értened,hogy nem fog könnyen menni. Nem fogok egy szempillantás alatt a nyakadba borulni,vagy újjongani az "örömhírtől" ! Nem várhatod el tőlem,hogy nevessek örömömben! Nem biztos,hogy képes leszek barátként tekinteni rád,de adj nekem időt,hogy megpróbálhassam. -mondom neki teljesen őszintén,közben pedig mindvégig a szemébe néztem. Remélem megérti,hogy nem jó élmény ez számomra,s a zavarodottságtól fogalmam sincs mire gondoljak.
-Nem tudom mit gondoljak Dea! Egyszerűen nem tudom mire véljem. Lehet,hogy nem adtam meg neked a kellő szeretetet,vagy csak nem tudtam kimutatni azt. Azt pedig biztosíthatom a számodra,hogy ha baj van,hozzám fordulsz!
Pusztán időt kérek tőled! Semmi mást,csak elegendő időt!-mondom neki,közben pedig kezd elszállni belőlem a forrongó bosszúvágy..

- Az jó- ülök mereven. Mit mondhatnék?- Képzeld Beto és Grace kórházba került- mondom új infóként- Meg jött egy új tanár. Nem történt sok dolog amíg elmentél. De gondolom neked izgalmas volt. Szép hely lehet Bern- beszélek fölöslegesen. Most mit csináljak. El kéne mennem. De az bunkóság lenne. Ha maradok akkor csak egyre cikibb lesz. Biztos már tiszta szívből utál. Nagyot sóhajtok- Mit tanultál ott?- kérdezem. Hirtelen megkérdezek valamit ami már rég nyomja a lelkem- Arthur... Haragszol? Csak mond meg és itt se vagyok. Oké? Nem akarok nem kívánatos személy lenni az életedben.

Probalom a koleografiat kozben pedig latom,hogy mozog a szaja. Azt hiszem azt kerdezi milyen volt Bern,bar nem vagyok benne szaz szazalekig biztos. -Bern szep varos. Jol tancolnak az asztrlok es kedvesek az ott lakok. Mindig mosolyognak,akkor is ha senkivel sem beszelnek.-mondom neki es kozben megallitom a zenet. A masim fotelba ulok,egy torolkozovel letorlom az izzadsagot es iszom a vizembol! Kozben pedig fogalmam sincs mit gondoljak. Csak ulok es bamban magam ele bamulok.

Nem tudom hogy viselkedjek vele. Egyik pillanatban kedves másikban érzem hogy bosszút forral.
- És milyen volt Bern?-kérdezem mosolyogva. Inkább maradok kedves utána meglátjuk- Jó volt ott? A tánc milyen volt?- érdeklődök. Kíváncsian várom a válaszát. Lehet túljátszom a dolgot. Le kéne csillapodnom. Nézem ahogy táncol és összetörik bennem valami. Tényleg hiba volt szakítani? Teszem fel magamnak a kérdést. Aztán megrázom a fejeme. Ha eddig tartottam magamutána is fogom.

Ahogy belepunk ledobom a taskam es beinditom a zenet. Azonnal megnyugtat es ahogy mozogni kezdek a dalra teljesen elmelyulok. Talan sosem fogom tudni megbosszulni rajta,en erre nem leszek kepes. Nem fogom tudni tnkretenni az eletet. Tulsagosan szeretem. Iszonyu bennem a kisertes,a bosszu fele,viszont talan nem tudom majd megtenni. Edes lany,kedves no,es tokeletes szereto. Ha bels gondolok,miatta dobtam Candiciet,aki tenyleg szeretett engem ! Erte aldoztam fel azt a kapcsolatom,es most tessek! Eletemben eloszor otthagytak engem. Eloszor es remelem utoljara elem ezt at,de valami miatt ugy erzem,hogy mi meg leszunk egy par. -Semmi baj,ha fntos volt,akkor az volt!-mondom neki kozben pedig egy mosoly csuszik vegig a gondterhelt arcomon. Imadattal nezem,ezert elrontom a lepest,es ujrapobalom az elejetol!

Nagyot sóhajtva besétálok. Valahogy frusztrál hogy Arthurral vagyok itt. Mégse kellett volna velejönnöm. Mondjuk van időm bőven.
-És most?- kérdezem. Nem tudom mit csinálhatnék itt. Ő próbál. Én max nézni tudom. Vagy én is beállo. Az első lehetőség mellett döntök és leülök a fotelre. Mikor hirtelen csipog a telóm. Felkapom és mosolyogva válaszolok.
- Bocsi. Fontos volt-mosolygok és elrakom a készüléket. Bár Arthurt nézem a gondolataim teljesen máshol járnak. Eszembe jut Beto, Grace a baleset, Derek a távol létem... Minden. Mekkora baklövés is volt összejönni Arthurral. Nem gondoltuk komolyan. De olyan bánatosnak tűnt. És akkor még szerettem. Most már ez átment közömbösségé