2. Mia és Zoe ♥

Vélemény:

Mia...Mia...Mia.. Ez a reag egyszerűen fantasztikus nagyon jóra sikeredett, már reagot sem írok erre. Egy dologra figyelj, hogy a párbeszédet mindíg színessel emeld ki de egyéb rendben van!

Ma hosszas gondolkodás után, úgy határoztam, hogy elmegyek a templomba az atyához, hogy meg tudjuk beszélni a családom temetésének részleteit. Már napokkal ezelőtt meg kellett volna tennem és pontosan én voltam az, aki szorgalmazta, hogy minél előbb essünk túl rajta, de sokkal nehezebb ez számomra, mint ahogy azt elképzeltem. Talán sosem leszek képes igazán elengedni őket, búcsút venni azoktól az emberektől, akik a világot jelentették számomra. Éles emlékképként hasít az elmémbe, ahogy édesanyám mosolyogva kinyitja nekem a milánói házunk ajtaját, miközben már percek óta csak arra várt, hogy hazaérkezzünk az iskolából a testvéremmel. Gondolataim közepette fájdalmas sóhaj szakad fel a tüdőmből, ahogy egy pillanatra megállok a lépcső tetején, hogy felidézzem azokat a boldog időket, amiket soha nem fogok elfelejteni. Szinte még most is látom magam előtt arcuknak karakteres vonásait, a szemük ragyogását, dallamos hangjuk csilingelése pedig, mint egy elhalkuló altatódal tűnik el a fülemben. Egy pillanatra lehunyom a szemem, mintha ezzel ki tudnám szakítani magam ebből a helyzetből, hogy újra együtt lehessek velük, de egy lassan kigördülő könnycsepp folyik le az arcomon, amely visszarángat a valóságba és arra figyelmeztet: " Mia, térj vissza a képzeleteid világából. " A szemeim vadul nyitódnak fel, miközben letörlöm a könnycseppet és bár mélységesen fájnak a történtek, tudom, hogy cselekednem kell, mivel ezzel tartozom nekik. Ők velem ellentétben soha senkinek nem ártottak, mégis nekik kellett megfizetniük a bűneimért, ezért pedig sosem leszek képes megbocsájtani magamnak. Lassan haladok le a lépcsőn erősen kapaszkodva a korlátban, nehogy elszédüljek, amikor is megpillantom Zoe-t. Láthatóan siet valahová, az arcára pedig gondterheltség ül ki, a szeme sarkában megvillanó szomorúság pedig arra enged következtetni, hogy nincs jól. Amikor felém emeli a tekintetét arcvonásai egy pillanat alatt változnak meg, majd alig halhatóan köszön nekem.
- Szia Zoe! - lépek kicsit közelebb, miután ő helyet foglal a kanapén. Nem tudom, hogy jó-e az időzítés, de szeretném megtudni, hogy mi van vele, ugyanis ha valaki tudja, hogy most mit érzek akkor az ő. - Hogy vagy? Hallottam mi történt a szüleiddel és szeretném őszinte részvétemet kifejezni. - pillantok rá együtt érzően, remélve, hogy talán egy kis támaszt nyújthatok a szomorúságban elveszett lánynak.