Templom ♥

" De tu corazón con mi corazón.. "

- Te amo. - suttogom, ahogy én is visszaölelem, érzem, hogy elsírta magát a boldogságtól, ezért erősebben tartom a karjaimban, hiszen olyan akár egy törékeny virágszál. Időközben intek a a zenekarnak, hogy kezdhetnek zenélni, ha már itt vannak akkor lássam mit tudnak, bár szívesen adtam volna zenei estet jó magam is, viszont most csak élvezni akarom a boldogságunkat Grace-szel. Sorban lépnek oda hozzánk a barátaink, a meghívott vendégek, hogy újfent gratuláljanak, alig mondok az egyiknek köszönetet a másik máris  ott van és átölel. Mindenki olyan boldog, a ragyogó arcok, ahogy körbe vesznek elmondhatatlan érzés kerít a hatalmába, majd felkérem Grace-t egy táncra, hiszen milyen férj is lennék, ha nem táncoltatnám meg a feleségemet. - Jártam táncórákra, szóval nem kell aggódnod, nem fogok a lábadra lépni. - mosolyodom el, ahogy átkarolom a derekánál fogva és táncba vezetem. - Nem is tudtam, hogy mackó uraság is itt lesz, de örülök neki. - suttogom a beszédére rátérve, nagyon tetszett, ahogy elmondta, hiszen a magánszféránk egy olyan darabját hozta ide, amit eddig senki nem ismert és ebből azt hiszem igazán látszott, hogy mennyire szeretjük egymást. A lassú szám közben teljesen átölelem, a válla fölött átnézve pillantom meg legjobb barátom alakját az ablaknál ácsorogni, rám tekint és biccent egyet, mintha mennie kellene. - Még találkozunk. - folyik ki a számon és kissé hangosabbra sikerül, amit azt hiszem Grace is meghallott és biztos érdekli, hogy mit beszélek itt összevissza, mivel, hogy  ez a mondat semmiféle összefüggésben nem áll az előzőekkel. Végül is, hogy is állhatna, de nem bánom, csak mosolyogva nézem végig, ahogy Yago távozik és nem érzem magam őrültnek, azért mert tényleg ragaszkodom hozzá. Sok személy van aki állítja, hogy a holtakkal igenis kapcsolatban lehet állni, hát akkor miért érezném magam egyszerűen hibbantnak, hogyha ez valóban lehetséges. Mikor a zenekar egy pörgősebb zenét kezd el játszani, megpörgetem Grace-t és átadom az édesapjának, aki már percek óta arra vár, hogy táncolhasson a lányával.Természetesen az anyukáját is felkérem egy táncra majd néhány barátunk is megfordul a kezeim között, akik eljöttek ezen a gyönyörű napon. Hirtelen aztán eszembe jut, hogy én is énekelhetnék, hiszen ez a társaság bizonyára örülne neki, így ütemes léptekkel indulok a zenekarhoz magamra kapva a gitáromat. A zenekar döbbenten néz, hogy mire készülök, mire leintem őket, hogy nem kell pánikolniuk tudom, mit csinálok. Megütve a húrokat kezdek egy zenét játszani, egy olyan számot, amit jó sokáig írtam, mert a szöveg és a dallam pontos passzolását mindig finomítanom kellett. A dallam egyszerű, a szöveg pedig könnyen megjegyezhető így a dal végére már mindenki velem együtt énekli az Éxtasis-t.

Az esküvői szertartás nagyon szép volt, meg kell mondanom, az a sok meghatódott arc, amely körbevett minket, egészen a szívemig hatolt, azt hiszem ez a nap valóban olyan lesz, amit sohasem fogok elfelejteni. Miután Grace távozott, hogy átöltözzön, én is visszatértem az öltözőmnek kinevezett helyiségbe, hogy kicsit összeszedjem a gondolataim. Becsukva magam mögött az ajtót levettem a zakómat és előhúztam belőle az esküvői beszédemet, hogy átolvassam, amikor azonban egy ismerős érzés kerítette hatalmába a szívemet és ahogy felemeltem a tekintetem nem kellett csalódnom.
- Legutóbb azt mondtad, hogy nem vagyok őrült, mégis mindenhol téged látlak. - nézek a velem szemben álló személyre, aki épp ugyanolyan mint, ahogy az utolsó találkozásunkkor emlékszem rá és ahogy meghallja a mondandómat, széles mosolyra húzza a száját és leül egy magára hagyott széken, pontosan ott, ahol néhány perce én is helyett foglaltam. Hosszú pillanatokig nem is szólunk egymáshoz, csak mosolygunk, mint két idióta, akik örülnek, hogy hosszú idő után láthatják egymást. " Számít ez Beto? Számítanak a szavak? Nem vagy te őrült, csak nagyon ragaszkodsz hozzám, ha ez őrültség, akkor én sem voltam soha különb. " Elmosolyodik, ahogy ezeket mondja, közben a kezemben lévő papírra tekint, majd ismét rám emeli a tekintetét. - Igen minden bizonnyal, csak tudod, ha most valaki ide benyitna, csak annyit érzékelne, hogy magamban beszélek és bizonyára felmerülne benne a kérdés, hogy minden rendben van-e az elmémmel. - válaszolom, mire hangosan felnevet és az ismerős hang tölti be az egész teret, amitől jó érzés kerít hatalmába. Nélküle valahogy mindig is olyan elveszettnek éreztem magam, egy darab elveszett belőlem, de még holtában is olyan meglepetésekkel áll elő, hogy sokszor leesik az állam. " Majd azt mondod, hogy az esküvői beszédedet gyakoroltad. " Ahogy ezt a mondatot kimondja, hangos nevetés tör rám is, amit minden bizonnyal még azok is hallottak, aki nagyon távol tartózkodnak most tőlem.. - Semmit sem változtál. - állok fel majd ránézek, ő pedig mosolyogva dől hátra. " Inkább mutasd meg mit írtál Grace-nek, arra kíváncsi vagyok, szóval nyomás kifelé. " - hirtelen pattan fel a székről majd megpaskolva a vállamat, még egy utolsót rám mosolyog aztán eltűnik a semmiben. Vajon tényleg őrült vagyok, vagy valóban ennyire ragaszkodnék hozzá? Így vagy úgy, de szükségem van Yago-ra és kimondva, kimondatlanul boldoggá tesz a jelenléte. Ahogy az ajtó felé lépek meglátom, hogy a zakóm mellé tettem a beszédemet, de valami oknál fogva úgy érzem ennek ott van most a helye. Hogy mit fogok mondani még nem tudom, csak azt, hogy neki van igaza. Nem a szavak számítanak igazán, hanem az érzések. Futva szelem végig a hosszú folyosót és amikor kiérek minden szempár rám szegeződik, bizonyára már csak rám vártak és persze a beszédemre. Odalépek Grace-hez, aki ismét a családja mellett állva fogadja a jó kívánságokat, én pedig egy kis figyelmet kérek, hogy bele kezdhessek a beszédembe, amin annyit agyaltam és amit most ott hagytam az " öltözőmben. "
- Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki a mai napon itt velünk és őszintén mondhatom, hogy ennél nagyobb boldogságot el sem tudok képzelni, mint ami ezen napon történt velem. Elvehettem azt a nőt feleségül, aki mindenkinél fontosabb számomra és aki a legcsodálatosabb kincs az én életemben. Mint azt jól tudjátok esküvői beszédet kellene most mondanom, de úgy érzem, hogy feleslegesen is keresném a szavakat, mert kifejezni az érzést, ami most csordultig töltötte a szívem képtelen lennék. Ha léteznek igazi csodák, akkor jól nézzétek meg a mellettem álló nőt, mert ő bizony az. - fogom meg Grace kezét, majd óvatosan egy apró csókot lehelek rá. - Azt hiszem, hogy ami most engem megérintett az az örökkévalóság. Örökké boldog leszek, amíg az életem párjának választott nő itt állhat mellettem és szerethet. Újra és újra csodálattal tekintek rá miközben azt kérdezem magamtól: hogy tudtam egészen idáig nélküle élni? A legszebb dolog amikor megtalálod életed párját és a szemébe nézhetsz, mert akkor tudod, ha volt egy pillanat, amiért érdemes volt megszületni, akkor ez az volt. Szeretlek téged, Grace, szeretlek, mert mindig mellettem vagy, szeretlek, mert kitartasz és támogatsz, mert kedves vagy és tiszta szívű. Szeretlek mert annyi szép percet adtál nekem és szeretlek mert mindig örömöt csempészel a mindennapjaimba, szeretlek amiért a hatalmas szíveddel befogadtál engem és szeretlek, mert viszont szeretsz engem. Ígérem neked, hogy szeretni foglak, tisztelni, becsülni, támogatni és kitartok majd melletted nem csak a jó időkben, de a rosszakban is. Szeretni foglak a sírig, a szívem utolsó dobbanásáig, és nem kérek majd mást, mint hogy amikor távozom, a te hangod töltse majd be a teret, a te pillantásod találkozzon az enyémmel, a te érintésed legyen az utolsó és a te csókot legyen a búcsúzó. Mert ha kérhetem a jó istent, akkor én előbb fogok elmenni, mert ez így rendben van, hiszen ha te mennél el előbb azonnal követnélek, mert nem tudok nélküled élni. - nézek Grace-re mosolyogva, ahogy elmondom neki az érzéseimet, ahogy felidéződik bennem, hogy egyáltalán nem ez állt a papíron, de azt hiszem sosem fogom megbánni azt, hogy ott hagytam. Eleresztem egy pillanatra a kezét, a teremben hatalmas csend uralkodik, talán meghatódtak, talán meghökkentek nem is számít igazán, majd a gitáromért lépek és leülve a hozzájuk eső legközelebbi széken  el kezdem játszani a dalt, amit írtam. Így csendül fel könnyek között a " Solamente tú " 

Mikor meglátom Grace-t és az édesapját, levegőt is elfelejtek venni, de a mosolyom elkerülhetetlenül az arcomon marad és csillogó tekintettel figyelem, ahogy a nászinduló dallamos ütemére lépkedve az oltárhoz vezető úton elindulnak. Elképesztően gyönyörű, még sohasem láttam ennyire szépnek őt, pedig minden egyes nap amikor felébredtem az ő csodálatos és természet adta szépségében fürödtem. Most először van alkalmam megfigyelni, hogy mennyire hasonlít az édesapjára, az arcának vonásait tőle örökölte és ahogy mosolyogva végig tekintek az összegyűlt vendégseregen megpillantom az édesanyját, aki szintén gyönyörű és a pillantásunk találkozásakor kifejezetten felém intéz egy bátorító mosolyt, amit egy apró biccentéssel viszonozok. Az én családom már csak onnan fentről nézheti végig ezt a szertartást, mégis úgy érzem, mintha itt lennének velem a közvetlen környezetemben, mintha egy láthatatlan erő azt sugallná felém: Itt vagyunk melletted. Tovább pásztázva a meghívottakon meg akad Dereken is a szemem, akiről mint utólag kiderült Grace testvére és nagyon örülök, hogy sikerült egymásra találniuk. Még nem sokat tudok róla, de idővel biztosan sokkal jobban megismerhetjük egymást, aminek nagyon örülnék, hiszen mégis ő lesz én egyetlen sógorom. A barátaink, akik mind-mind nagy hévvel segédkeztek az előkészületekben nagyon várták már ezt a napot és őszintén mondom, ahogy végig nézek ezeken a mosolygós és boldog arcokon, a szívem a sokszorosára duzzad és majd kicsattan az örömtől. Hát ilyen az amikor eltölt a boldogság, az a mennyei érzés, amit senki sem tud elmondani, egyszerűen csak érezzük. Vannak azok az érzések, amiket nem tudunk elmagyarázni, mert hatalmasságuk a szavak által összezsugorodnának és ez most pontosan olyan érzés. És ekkor láttam meg őt, ahogy az ablak felé vetődött a tekintetem, holott tudtam nagyon jól, hogy csak a képzeletem játszadozik velem. Ott állt keresztbe vetett kézzel, az általa annyira kedvelt kék ing feszült a mellkasán, jól ismer mozdulatai összetéveszthetetlenek máséval, a haja tökéletesen beállítva, a mosolya a szívemig hatol, ahogy a falnak támaszkodva, mintha ezt mondaná: " Ne rám figyelj! " Óvatosan lép előrébb és leül egy üres székre, amit talán kicsit szándékosan is hagytak üresen, olyan mintha neki tartották volna fent, az az ő helye. Senki sem látja, senki sem hallja, csak én, Yago nem hagyott engem cserben és velem van a legfontosabb pillanatokban. Óvatosan fordulok vissza, amikor Grace és az édesapja végre az oltárhoz érnek és én boldogan nyújtom ki a kezem a nő felé, akit annyira szeretek, hogy segítsek neki fellépni az apró lépcső fokokon és amikor megáll végre velem szemben, csak halkan suttogva szólok hozzá.
- Gyönyörű vagy.

Egy hatalmas tükör előtt ácsorgok a templom egyik eldugott részében és az öltözékemen az utolsó simításokat végzem, hogy minden tökélestes legyen ezen a napon. Hiszen ez volt az, amire egész életemben vártam és amiről néhány hete azt hittem, hogy sosem fog elérkezni, azóta a nap óta minden egyes este hálát adtam az égnek, amiért nem ragadták el mellőlem életem szerelmét. Sikerült kiválasztanom a megfelelő öltönyt, hozzáillő cipőt, megírtam az esküvői beszédemet és a dal is tökéletesen összeállt, amit pedig a falnak támasztott gitárom jelzett. Végül nem sok mindenkit hívtunk meg az esküvőre, nem akartunk nagy felhajtást, mert a baleset óta azt hiszem mindketten rájöttünk arra, hogy nincs szükségünk a felszínes dolgokra, csak is kizárólag egymásra. Egy dolog azért mélyen itt belül bántott a szívemben, hogy Yago, a legjobb barátom nem lehet a mai napon itt. Mélyet sóhajtok, ahogy elmosolyodom, majd megigazítom az öltönyömet, a beszédemet a zakóm zsebébe helyezem, felkapom a gitárt és az ajtóhoz lépek, majd egy pillanatra a plafonra tekintek.
- Kívánj szerencsét barátom. - mosolyodom el, majd elhagyom az öltözőmnek kijelölt helyet és egy hosszú folyosón haladok végig, rövid séta után kiérek az oltárhoz, ahol a pap már mosolyogva néz rám és illedelmesen hozzám lépve kérdezi, hogy kezdhetjük-e. - Si. - válaszolom széles mosollyal, majd leteszem a gitárom a fal mellé és visszasétálok, ahogy felcsendül a jól ismert dallam, amit eddig mindig csak a filmekben láttam és hallottam és most végre nekem szól, nekünk szól, értünk szól.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥