Adrianna Williamson ^^

Ha azt hiszed, hogy csak egy lány vagyok a sok közül, akkor nagy tévedésben élsz. Nézz a szemembe és meglátod a fájdalmat, ami azzá tesz aki vagyok. Régen nem voltam ilyen, a régi Adrianna semmivel sem törődött, sem az emberekkel, sem senkivel aki körülötte volt. Gonosz, önző és barátságtalan volt, ám ez megváltozott. Hát hadd meséljem el, hogy milyen vagyok most. Az életemben sok olyan dolog történt ami megváltoztatott, olyan ember lettem amilyen soha nem voltam, és talán ez jó. Kedves lettem, barátságos és túlságosan is szeretek mindenkit, még azt is akit nem kéne. Soha nem voltam egy szerelmes típus, s mégis belépett valaki az életembe aki ezt megváltoztatta, általa, s családtagjaim által lettem ilyen, a kedves, okos Adrianna, akire már rá sem ismernek annyira megváltozott. Természetesen a kanimaság előhozza néha a rossz tulajdonságaimat, de azt hiszem erről inkább később beszélek, vagyis arról, hogy miként lettem én egy gyilkos bazinagy gyík kinézetű, kanima! Az utóbbi időszakban rengeteg fájdalom ért, egyik után a másik következett, szinte csak könnyezni látott mindenki, mosolyogni alig, az egy csoda volt. Régen tudtam, hogy hogyan kell erősnek maradni, de ez is megváltozott, erősen érzékeny lettem és ez gyengévé tett. Na de hagyjuk a belsőt. Az eredeti hajszínem világos barna, de a feketéhez jobban vonzódom, így jelenleg is fekete hajkoronával bombázom a világot. A szemeim gyönyörűen kékek, akárcsak a legszebb tenger, innen buggyannak ki napról-napra a könnycseppek, melyek végigfolynak az arcomon, majd felszívódnak. A stílusomról nem sokat lehet mesélni. Bármilyen ruhát felveszek magamra, amilyet épp találok, persze ne gondold, hogy utcaseprőnek is beöltözöm, azt azért nem. Ez tehát röviden Adrianna Williamson, de idővel majd jobban megismersz!

Hogy is kezdjem el, az én csöppet sem mindennapi, fájdalmas sztorimat? Talán azon a napon amikor megszülettem, azaz 1993 november 8.-ik napján. Egy átlagos nap volt, minden jó volt, nem sokat tudtam a világról, így talán ez volt az egyetlen , mondhatni jó nap az életemben. Persze aztán felnőttem és a dolgok változni kezdtek. Ugorjunk mondjuk a sulis éveimre, na meg a kapcsolatomra, a szüleimmel. Valljuk be a szüleimmel soha nem volt felhőtlen a viszonyom. Az anyámmal soha nem értettük meg egymást, mintha két külön bolygó lennénk, akik egymás ellen harcolnak, és próbálják egymást eltávolítani, ez amúgy elég béna hasonlat, de most ennél jobb nem jutott az eszembe. Én igyekeztem minél jobb lenni, hogy megkedveljen, de hát nem jött össze. Az apámmal viszont egész jól kijöttünk, a legjobb dologban mindig megtaláltuk az összhangot, segítettünk egymáson amiben csak tudtunk. A suliban én voltam a díva, a menő gonosz csaj, aki mindent megkaphatott, csak kérnie kellett. Természetesen a suli nagy része azért versengett, hogy az én barátnőm legyen, s ez a pasikkal is így volt. A legtöbb pasi azonnal belém szeretett, na meg azonnal össze is törte a szívem, de ennyi fájdalmat senki sem tud elviselni. A sok pici apróság annyira összegyűlt, hogy minden bánatomat a drogba meg a gyógyszerekbe fojtottam, egyszerűen nem bírtam egy percig sem nélkülük élni. A szüleim amint megtudták ezt az egészet bevittek egy elvonóra, de miután onnan kikerültem, csak még rosszabb lett ez a helyzet. Eléggé jól kikezeltek, vagyis majdnem, mert miután kikerültem minden kezdődött elölről, csak ennél is borzalmasabb verzióban. Kezdtem már agresszívvá válni, még többet ittam mint ezelőtt, na így történt meg egy baleset, ami miatt örökké bűntudatom lesz. Szóval egy bulis nap volt, a legjobb barátnőmmel nagyon sokat piáltunk, s mikor hazafelé vezettem a kocsimat, balesetet szenvedtünk. Én túléltem, de a legjobb barátnőm abban a pillanatban az életét veszítette, s ennek az oka persze én voltam. Szóval ezek után a szüleim már nem tudtak mit kezdeni velem. Hallották, hogy egy Grandview nevű szigeten, ami nem túl ismert, van egy bentlakásos iskola, ahol az ilyen velem egykorú fiúkat és lányokat kezelnek ki, na én pont ide kerültem be. Nagyon dühös voltam rájuk, az eszemtől mindkettejük életét elvettem volna. Utáltam, hogy idekerültem, mindenkit utáltam aki körülöttem élt. Ez az iskola megváltoztatott engem. Most elmesélem, hogy ez pontosan hogy is történt. Itt is minden zűrös volt, nem olyan volt ez a suli, amilyennek a szüleim elképzelték, kicsit csúnyábban egy nagy kalap szar volt az egész. Kezdjük azzal, hogy itt ismertem meg azt a fiút aki a legjobb barátom lett, mára már meghalt sajnos. Többet érzett irántam mint barátság, de természetesen én utána jöttem rá, hogy én is szerelmes vagyok belé vagyok nem vagyok hanem voltam, szóval akkor már késő volt, mert talált magának egy más lányt. A suliban töltött időszakban veszítettem el az édesapámnak, aki nagyon fontos volt a számomra és ekkor követtem el, egy igencsak nagy hibát, amiről csak később derült ki, hogy hiba volt. Az apám temetése után történt, egy Isaac nevű fiúval, ő eléggé ki volt akadva, mert akkor szakított a barátnőjével, nos mi pedig összefeküdtünk, de később kiderült, hogy ő az unokatesóm, na igen ez eléggé gáz, de hát nem tudhattuk! Ezek után megismertem Christ, a bátyámat, őt egyszerűen imádom, ahogy Isaac-et is. Chris csak a féltesóm, de Isaac-et és Christ is a tesóimnak tekintem, ők a legfontosabbak az életemben jelenleg. Volt itt még egy pasiügyem is egy Aiden nevű fiúval, őt utálom és szeretem egyszerre. Mikor egyszer meghaltam ő hozott vissza a halálba és ekkor kanimává változtam. Ami egy lila színű bazinagy gyík féleség aki gyilkol. Bár én a jobb verziója vagyok, általában átváltozáskor csak állatokat kajálok meg. Miután már tényleg csak fájdalom volt az életemben, visszaköltöztem az édesanyámhoz Los Angelesbe, kiderült, hogy ő is egy boszorkány, ez által rendeződött a kapcsolatunk, és megpróbált tanítani engem. Mostanra úgy döntöttem, hogy visszatérek Grandview-ba, mivel már eléggé rég óta nem láttam Christ és Isaac-et. Reménykedem, hogy Aiden-nel nem találkozom, mert akkor megint felbukkannak az érzéseim iránta, azokat meg nem szeretném. Ki tudja, hogy mit hoz még a jovő...