○ Ms. Emma Rosalie Swan ○

Kívülről egy átalgos lányak tűnök, szőke hajjal és kékeszöld szemekkel, de mégsem vagyok az. Valahol mélyen, talán nem is olyan mélyen ott van a boszorkány, aki nagyon gonosz, persze tudok kedves is lenni ha nagyon muszáj, mivel a mosolyom is a kedvességet tükrözi. Ugorjunk vissza picit a külsomre. Tehát a szemem és a hajam színét már tudattam veled. 166 cm magas vagyok, az alkatom olyan semilyen, mármint valamilyen, csak nem tudom, hogy milyen is. Na ennek nincs sok értelme, de innen legalább már rögtön tudod, hogy egész vicces ember vagyok, csak magamon kívül nem nagyon röhög senki rajtam. A stílusomról csak annyit, hogy kedvelem az egyszeru ruhákat, csak nagyon fontos alkalmakkor bújok egy miniruhába egy magassarkúval, mert amúgy látni sem bírom oket. Most jöjjön hát a belsom. Mondjuk úgy, hogy ez eléggé bonyolult. Nem is vagyok kedves, de gonosz sem vagyok, szóval ez is olyan semilyen dolog mint az alkatom. Nem szoktam ölni, vagyis szoktam, csak nem szeretek. Többször is megöltem már embereket, mivel az erőmet mások halálából nyerem, főleg ha egy boszokány meghal, akkor minden ereje belémszáll, s ez által erősebb leszek. A szerelmi életem kb. annyira bonyolult, mint a személyiségem is, mivel nagyon sok pasi rohan utánam, de mégsem kell nekem egyik sem, hogy miért, azt majd megtudod ha elmesélem az életem is. Nincs életcélom, minden nap valami új jut az eszembe, valami ami talán egyszer az életem fogja megváltoztatni. Hisze a csodákban, a lehetetlen csodákban is, ami talán egyszer mégis csak meg fog történni.

Hol is kezdjem a történetem? Mondjuk az elején, nem mert rögtön a végére fogok ugrani, amúgy tényleg az elején kezdem. Szóval, egy nemesi családból származom, innen már rá is jöhettél, hogy mindig megkaphattam, azt amire vágytam, mindig, mostanra ez már nem így van. Még ha meg is volt mindenem, soha nem volt az életem tökéletes, mivel napról-napra, percről-percre, egyre jobban eltávolodtam a szüleimtől. Egy idő után már nem érdekeltem őket, úgyis csak egy gyerekük volt, így magamra maradtam, s még a temetésükre sem mentem el, már ha volt olyan. Mikor már úgymond kezdtem egy normális nőként viselkedni, akkor ismertem meg egy kalózt, aki elvitt a hajójára. Ebben az időszakban történt meg életem első gyilkolása, és egy olyan embert öltem meg aki iránt éreztem is valamit, azaz Killian Ray Jones-t. Ő is a hajón dolgozott, megölte a szeretőmet, persze előtte lefeküdtünk, csakis azért, hogy bosszút álljon a kapitányon. Igen tudom, nem kellett volna megtennem, de amikor ránéztem úgy éreztem, hogy muszáj megtettem, mert talán több érzelmet tápláltam iránta, mint a kapitány iránt. Hogy miért is öltem meg végül, azt én magam sem tudom, pedig annyi idő eltelt és még mindig nem tudom. Azóta sem volt pasim, csak ilyen kisebb kalandok, azért nem volt, mert még mindig Killian-re várok, pedig tudom, hogy utál engem, és látni sem akar. Ha minden igaz, akkor ő most a Halál, ő a halál úristen, ezt még kimondani is szörnyű. Nem tudhatja meg, hogy még mindig érzek iránta valamit több mint 100 év után is. Nem tudhatja meg, mert akkor csak baj származna, de mindenképp kell találkoznom vele. Nem tudom, hogy hol találom meg, de sokat kutakodtam utána, és mivel szeretek fekete mágiát használni, egy bűbájjal próbáltam megkeresni őt, így most Grandview felé tartok. Valhol ott lesz ebben biztos vagyok. Nem tudom, hogy, hogy fognak alakulni a dolgaink, talán jól, de inkább rosszul. Igen, inkább rosszul, biztosan nem jól. Nem tudom mi vár rám majd a találkozásunkkor, de nem félek tőle, mert valami azt súgja, hogy soha nem bántana ő engem igazán. Gyere tarts velem és kövess, hogy te is részese lehess a kalandomnak!