Látom rajta, hogy nem érzi túl jól magad és valószínűleg lelkileg van összeroskadva. Feláll, egy ideig csak nézem tovább. Ahogy a tükörhöz lép és nézi magát. Elkeseredettnek tűnik. Pedig a minap mg milyen vidám volt...amikor először találkoztunk. Csupa életerő és jókedv. Mi történhetett vele azóta? Óvatosan felállok és odalépek hozzá, majd mikor leül továbbra is csak állok előtte és nézem, ahogy összezuhanva üldögél. Nem zavarsz, maradj nyugodtan, de hé! Mi a baj?- ülök le mellé és óvatosan megsimogatom a fejét majd a hátát. Kell neki a támogatás, hogy kiöntse a szívét valakinek. És miért ne lehetnék én az, aki meghallgatja. Talán reálisabban látom a dolgait, hiszen még alig ismerem. -Mi történt Deana? Mondd el nekem! Látom, hogy valami baj van, kérlek, mondd el. Mint a tanáros és..és mint a barátod, meghallgatlak. - próbálok a szemébe nézni, ezért megemelem egy kicsit az állát, így látom a szomorú tekintetét. ezek a gyönyörű szemek hogy tudnak ilyen fájdalmat tükrözni. Óvatosan letörlöm a könnyeit, amiket idő közben hullajtott és bíztató mosollyal az arcomon nézek rá.
- Derek?- nézek fel. Megpróbálok mosolyt erőltetni az arcomra. De nem megy. Nem tudok mosolyogni. Most nem. Hagyom az egészet és bánatosan válaszolok- Nem annyira. Nem fontos- legyintek. Követem a szememmel miközben leül. - És te hogy vagy? Jöttél edzeni?- kérdezem ledvesen és rápillantok a kezében tartott táskában. Nem akarom zavarni ezért inkább felállok. - Akkor megyek, nem akarlak zavarni- elkezdem össze rámolni a cuccom. Miért is van az hogy bármi bajom van a legjobb ötletem az hogy kifárasztom magam? Nem így kéne megoldanom. Felnőtt vagyok. Azt hiszem... Kívülről már lehet. De belülről még óvódásnak érzem magam. Nagyot sóhajtok. A tükörhüz sétálok és gyorsan össze fogom a hajam. Mikor meglátom a kétségbe esett kéepmet a tükörbe majdnem felordítok. Hogy nézhetek ki ilyen rosszul? Az arcom mintha mindenki baját hordozná egyszerre. Leülök a padra és magamba roskadok még jobban. Meg is feledkezek Derekről...
Jó pár órája a suliban tartózkodom. Muszály volt bejönnöm egy értekezletre...lezsibbasztotta az agyam, így úgy érzem, hogy egy kicsit ki kell kapcsolnom. Az egyik kollega útba igazít, hogy van itt medence, tornaterem és konditerem is. A konditerem téma jónak hangzik, mindig van nálam egy sportcipő és egy váltás póló meg gatya, ha kedvem szottyanna edzeni, így tehát lejövök a konditerembe. Már a folyosóról hallom, hogy valaki püfföl valamit és egyenesen a teremből jön a zaj. Tehát lesz társaságom is. Szuper! Mikor belépek észreveszem Deana-t, akivel a minap találkoztam. Atlétában és rövid sortban ütögeti a box zsákot. Meg kell hagyni elég szexi, ebben a szerelésben. Hé Derek! - rázom meg a fejem, hogy észbe kapjak. Ő egy diákom, nem illendő ilyenekre gondolnom. Úgy érzékelem, hogy nem vett észre, ezért, mikor lerogy a földre óvatosan megszólítom. -Hello Deana! Minden rendben van? - mosolygok rá, úgy látom nagyon kattog az agya valamin, de nem akarok tolakodó lenni, nem akarom letámadni. Csak várok, hogy reagál-e.
Lesétálok a konditerembe és ledobom a táskám az egyik padra. A mai napom eddigi részét gondolkodással és pihenéssel töltöttem. Viszont a gondolataim kicsit se voltak nyugtatóak. A felgyülemlett düh miatt elkellett mennem valahova ahol ezt mind levezethetem. Előveszek két boksz kesztyűt. De előtte körül nézek. Kicsi bizonytalanság van bennem. Már rég jöttem le kondizni és lehet hogy kimentem a formából. Először csak leülök és elgondolkodok hogy ez így tényleg jó lesz e vagy inkább menjek fel és egyek valamit. De megint eszembe jutnak az aggasztóbbnál aggasztóbb gondolatok... Egy meg a fene a kaját. Oda állok a boksz zsák elé és először csak piciket majd egyre gyorsabban ütögetni kezdem. A fejemben felvillan egy régi emlék. Még az első tánc tanárom mondogatta azt hogy: "Deana! Ha az érzelmeid fognak irányítani előbb válsz a saját ellenségeddé mint mások barátjává"... De ő ott hagyott mindent. Velem együtt, az árvaházzal együtt. Engem mindenki itt hagy. Soha sem maradtak mellettem hosszú ideig az emberek. Egyetlen ember aki mellettem volt azt nem rég haldokolni láttam. Lehetetlen helyzet hogy ott is legyek meg itt is. De ott is akarok lenni... Meg itt is. A szívemhez nőtt ez a hely... Nem veszem észre Dereket ahogy besétál. Tovább ütöm a zsákot. Aztán csalódottan megállok. Neki döntöm a homlokom. Már megint mi a zsart csinálok? Hagyom hogy eluralkodjanak rajtam az érzéseim. Milyen egyszerűbb lett volna ha megfutamodok... Jó lenne mgfutamodni. Vissza menni Kanadába és segíteni az árvaházban. De az nem én lennék. Ez a tehetetlenség amit érzek felemészt egyre jobban. CSalódottan ülök le a földre és figyelem a himbálózó zsákot...
Admin Admin
Hozzászólások száma : 118 Regisztráció ideje : 2014. Jan. 01. Tartózkodási hely : ^^ Grandview
Üdvözöllek itt Grandview-ban, a szigeten ahol semmi sem az aminek látszik. Természetfeletti lények járják be a mi kis világunkat, kevesen törőde az ártatlanok életével. Gyilkosságok, szerelmek, fájdalmak és minden ami egy élettel jár. Kezdetben a természetfelettiek meghúzodtak egy igen régi iskolában, de mára már annyian vannak, hogy ez lehetetlen. Persze itt nem csak természetfelettiek léteznek. Van itt egy másik iskola is, az Art Center művészeti iskola, ahol sok diák megcsillogtathatja a tehetségét. Természetesen nekik is megvan a maga problémájuk. Gyere csatlakozz hozzánk és érezd nagyon jól magad!
Kezdőlap
