Könyvtár ♥

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Könyvtár ♥ Tumblr_mt83v9VmpF1rv77s6o1_500

Elnevetem magam, ahogy próbál arról meggyőzni, hogy nem fél tőlem, holott a rettegése már réges régen testet öltött és én ezt jól tudom. - Ó tudom, hogy párszor megérintett a szelem, hiszen ott voltam, csak mint olyan sokan te sem láttál, mert nem akartam, hogy láss. De éreztél, hiszen most is felismerted a szelemet. - lépek közelebb hozzá, majd a tipikus mosolyommal folytatom, borzogató suttogásom öleli körbe az egész termet. - Másrészről pedig bizonygatásra annak van szüksége, aki nem mond igazat, de ha ennyire szeretnél valami szépet látni, ezen segíthetünk. - teszem a kezem a szíve fölé, amely az érintésemre, egyre lassabban és lassabban ver, a vér megszűnik szaladni az ereiben, amitől képtelen lesz mozogni, majd egyszerűen rántom ki a szívéből a piros kis erőgömböt, amely a kezemben kezd pattogni. - Tudod, hogy hívják ezt, Camilla? - pillantok a kis erőgömbre, majd a lányra, akiről tudom, hogy még a levegője is megakadt, nem tudna nekem válaszolni, hiszen ez halál közeli állapot, de ő is látja a tenyeremben tartott kis életető csodát. - Úgy hívják, hogy utolsó szívdobbanás. - suttogom szigorúan a lány elé. - Ez tart életben mindenkit, ez a pici erőgömb. - kezdem összeszorítani, amitől fájdalom járja át a testét, majd eleresztem és visszalököm a szívébe, mitől szépen lassan újra az életbe hozom a lányt. Nem szokásom bemutatót tartani, na de ha valaki ennyire kéri miért is utasítanám el ennek lehetőségét. Hátrébb lépek pár lépést, mire a szél felerősödik és gomolygó sötét füst kezd a padlóból felfelé áramlani. - Ha ez sem győzött meg, akkor sincsen probléma, hiszen az életed utolsó pillanatában ott fogok állni.

Vendég

Camilla & Halál

Szavai mintha tényleg a Halál-é lennének,de nem tudom felfogni épp ésszel,amit mond. Meghatóan beszélsz. -mondom reszkető,de elismerő hangon. -Talán tényleg te vagy a Halál..de mit érsz,ha valaki nincs a listádon? Mond csak,mit kéne gondolnom rólad Idegen? Talán tényleg te vagy az utolsó pillanat első vendége,de mit számít,ha nincs itt a utolsó pillanat?-kérdezem,aztán hiún kibújok a két karja alól. A könyvet felemelem,majd a polca helyezem,aztán tovább beszélek. -Én nem olyan vagyok,mint más...Nem fogok megijedni..Valóban,ha te vagy a Halál,akkor tudod,hogy már jópárszor érintett meg szeled,amely annyira erőssé tett,hogy képes vagyok rendíthetetlen maradni veled szemben. -ezt most elmondtam neki,de valójában nem így van,és ezt ő is tudja. -Hihetetlen vagyok! Ezért bizonyíts nekem..Bizonyítsd be,hogy te vagy a Halál!-mondom,közben pedig majd kiesik a szívem.

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Hangosan vibráló nevetésem hangzik fel az apró helyiségben egészen teletöltve azt, a tárgyak szinte belerendülnek, az ablakok rezonálnak, majd kicsapódnak és az egyre erősödő szél kezd átszaladni a jéghideg falak között. - Nem kényszerítelek rá, hogy elhidd, hogy én vagyok a Halál, hiszen nekem nincs miért bizonygatom. Egy napon úgyis rájössz majd. - lépek oda hozzá és vele szemben támaszkodom meg a két kezemmel az asztalon. Ridegség ereszkedik alá, ahogy a pecsétgyűrűim összekoppannak a fából készült asztallal, egyenesen a lány szemébe nézek és susogó hangon kezdek hozzá beszélni. - Egy nap úgyis találkozunk majd, az életed végén és akkor bizony emlékezni fogsz majd erre a momentumra és tudni fogod, hogy igazat szóltam. Emlékezni fogsz a tekintetemre, az öltözékemre, a mosolyomra, a hangomra, mindenre. Ezek pedig... - emelek fel egy könyvet és arrébb vágom, mire az éles puffanást produkálva zuhan a padlóra. - Semmit nem érnek, a fele sem igaz, amit itt összehordanak. A tudás hatalom Camilla. Itt. - nyújtom ki a kezem és a fejére mutatok vele, majd elhúzva újra egy könyvre teszem. - És nem itt. - szigorú tekintettel egyenesedem ki, ahogy körbenézek, hogy milyen sok könyv van itt jelen. Mintha csak a szemetet hordta volna össze a szél.

Vendég

Camilla & Halál

Hihetetlen. Ilyen nincs..A Halál nem egy ember,hanem egy árny,vagy bárki más..de nem lehet ember. Nem lehet emberi alakja. Nem! Félek,és a levegő amely lenyom,szinte gyilkol,a kétség pedig hasogat bennem. -A Halál? Nem..Te nem lehetsz a Halál..-mondom,de lehet,hogy nagy vétek volt. Mi van,ha tényleg ő a Halál?! Ha a listára kerülök...Sokszor érintett már meg a halál szele,s jó párszor elképzeltem már a "kaszást",aki majd elvisz. De ez nem lehet ő. Mérhetetlen zavaromban elvigyorodom,aztán folytatom. -A Halál nem lehet ilyen! Végül is én is Halál vagyok azoknak,akik a kezem által haltak meg. Nem! Te nem vagy a Halál! Csak viccelsz!-mondom,aztán amikor a könyvek kerülnek szóba..kissé feldühödöm,s hiába a sok félelem,nem bírom ki. -Hagyd a könyveket inkább Idegen!!..muszáj volt oltalmaznom a halomnyi tudást,amely csak rám várt,és én hülye,csak most jöttem rá...

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Nehéz léptű félelem ül rá a könyvtárra, ahogy jeges tekintetem villogva csillan fel, miközben jól megszokott mosolyra húzom a számat. A szél hol elém fut, hol mögöttem játszadozik bőrkabátom szélével, néha bele-bele kap majd magányára hagyva tűnik el a polcok között.
- Engem mindenki ismer és mégsem ismer senki sem. - válaszolom, ahogy megtámaszkodom az egyik könyvespolcnál, a könyvek sorban pufogva esnek ki helyükről egyenesen a földre zuhanva. Kipp-kopp. Camilla arca kíváncsiságról és félelemről árulkodik, ezek keveréke villan meg a szemei sarkában is. Akit megérint a Halál szele általában így reagál, ösztönösen remeg minden porcikájában, ugyanakkor érdekli a különös jelenés eredete. - Vannak, akik becézgetnek, akadnak olyanok is, akik a nevem sem merik kimondani, mégis a legtöbben azonnal tudják, mert érzik. Én vagyok a Halál. - válaszolom, kemény, sivár és karakteres hangom tölti ki a teret, majd nevetve bújik el a könyvek sorai között. A könyvtárakat általában kellemes levegő jellemzi, amely azonban most fullasztó, pokoli hideg, a tér szinte ordítja: " Itt jár a Halál! " - Ha választ keresel a kérdéseidre, akkor dobd el a könyveket, mert mind figyelmen kívül hagyja az igaz szót. - fűzöm tovább gondolataimat, ahogy tartom a szemkontaktust vele, bizonyára újabb kérdéseket fog feltenni, én pedig újra és újra lefutom a szokásos köreimet, mint ahogy azt mindig szoktam.

Vendég

Camilla & Halál

Ott ülök,a szél pedig tovább játszadozik az idegeimmel. Néha egy-egy suppanás hallatszik,aztán minden neszre megemelem a fejem. Olyan csendes könyvtárnak tűnt ez,de ,mint látom nem az. És húzat is van. Néha átjár a hideg,de szemrebbenés nélkül tovább olvasok.
Egy kemény,férfias hangra leszek figyelmes,amely kegyetlenséget rejt maga mögött. Valahogyan érzem,ahogyan lebeg a levegő előtte,és mögötte,s mintha térdre esne a férfi előtt,időnként megnyugszik. -Elnézést. Ismerjük egymást? -kérdezem egészen halkan,s mintha valami egészen rossz történne,jelez az erőm,hogy nem teljesen pozitív energiák sugároznak. Halálosan kezdek félni,de egy értetlen mosolyt függesztve az arcomra állok. Igazán remélem,hogy végre bemutatkozni ez a sátánhoz hasonló lélek. Vajon a leukémiám előtt találkoztunk volna? Töprengeni kezdek,mert mi van ha,régen barátok voltunk?!

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Csend. Micsoda csendre képes néhány régi és ócska könyv, melyekben rendszerint vagy hazudnak vagy megpróbálnak hazudni. Némelyeknek sikerül és van aki totálisan belebukik, ezzel maga alá ásva saját dicsőített mivoltát. Ahogy a könyves polcok között sétálgatok az utánam szökő szél játszadozik a sorok között, be-be kukkantva a könyvekhez, minek következtében néhány le is esik a polcról, talán kissé törvényszerűen is egy kalózhistóriákat idéző könyv lapjai tárulnak elém, ahogy az kinyitódik a padlóra érve. Lazán közelebb lépek mélységes hidegség tölti ki a termet és egy számomra ismerős arccal találom magam szembe, aki belemerülve a könyvekbe olvasgat. Camilla. Párszor már lebegett a halál kapujában, de annyira sosem volt veszélyben, hogy a listámra is felkerüljön. Elégedett mosolyra húzom a számat, majd lehajolok a könyvért és óvatosan felveszem, aztán egyenesen elé teszem az asztalra. Erre a mozdulatra minden bizonnyal felfigyelt, én pedig kihúzva magam szólítom meg végül.
- Tán a könyvek is átverhetnek, ha nem ismered az igaz valót. - nézek rá, utalva arra, hogy bár a könyvekből nagyon sok információt megtudhatunk, még sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy nem-e egy fals képet tárnak elénk.

Vendég

Camilla & Halál

A szigeten kószálok,mivel akadt egy-két elintéznivalóm. Aztán,ahogyan a könyvtár előtt elsétálok,nem bírok ellenállni a kísértésnek,és bár magam sem tudom,hogyan,de mégis betévedtem a könyvtár magas polcai közé. Mivel bementem,egyből a misztikumok fel vettem az irányt,ahol a legfelső könyvet le is vettem a polcról. A borítója vörös,és feketén csillog rajta a "Misztikum vagy te magad" cím. Egész sejtelmes az első gondolat,a cím. Szeretek a természetfeletti tudományokról tudni egy-két dolgot,és hát nem tagadom:kikapcsol az olvasás. Mostanában gyökeresen megváltozott az életem,minden mozdulatom eltérő az eddigiektől. Fájdalmas volt búcsút inteni a régi élet zűreitől,de mégis valahogyan jó elszakadni az állandó rendőrségi ügyektől. Hope viszont aggaszt. Újra barátok lettünk,de nem tudom képes vagyok-e mindent félreenni,vagy hogy újra ölnék-e embert érte. Talán túl nagy áldozatot hozok érte,talán többet is megtehettem volna. Nos,hát ez örök dillema marad. Amint a könyvet bújom egy enyhe fuvallat kap el. Felemelem a fejem,s meggyőződöm róla,hogy minden ablak és ajtó zárva van,szóval nem a húzat. Egy darabig gondolkodom ezen az enyhe,kis fuvallaton,aztán sebesen forgatni kezdem a könyv lapjait. Megkeresem a titkos szelek szímet,aztán szorgosan olvasni kezdek. Ámulni-bámulni kezdek,amikor olvasom a sorokat,s újabb átfutást igényelve értelmezem őket. Elgondolkodtató.

Vendég

A JÁTÉKTÉR SZABAD!!!!!

Vendég

Békésen sétálok a városban...közben kattog az agyam, hogy mi lesz most. Az időm jócskán lejárt...itt az ideje, hogy eljöjjön. De akkor miért nem teszi? Érzem, ahogy egyre hűvösebb lesz és egy sötét helyen találom magam...de hogyan kerültem ide? És mi ez a hely? Könyvek…a könyvtár egy edlugott helyén vagyok.Én nem is ide indultam..."Én akartam, hogy ide gyere Isaac!" - szólal meg egy hang és a sötétség csak még erőteljesebb lesz. Hát itt is van. Megfordulok a hang irányába - Késtél! Már rég lejárt az időm...így az alku nem érvényes! - mondom határozottan, de belül mégis kicsit megingok. A leheletem fehér ködfelhőnek látszik, annyira elhatalmasodik a hideg. A világító szempárba nézek, ez az egy jele van annak, hogy itt van és engem néz. " Annyi időt adtam neked, amennyit én jónak találtam. Itt szerencsétlenkedtél, de semmire sem mentél. Türelmes voltam, de minden türelmem elfogyott! Csak magadat okolhatod, ha abban hittél, hogy nem jövök el..." - mondja kimért és hűvös hangon. Igaza van. Én voltam ostoba, hogy azt hittem vége van, hogy többé nem fog keresni. Hiszen alkut kötöttünk. És akkor ott Norvégiában megígérte, hogy sosem megy el igazán. Végig velem volt. - Akkor hát, tedd meg! Ne tétovázz! Itt vagyok! Vigyél magaddal! - lépek felé egyet kitárt karokkal. Hangos kacaj tör fel belőle, ami teljesen bezengi az elhagyatott könyvtárat és minden falról visszaüt. Szinte beleremegek a harsány nevetésbe. Ez nem boldog kacaj, hanem ördögi. "Készen állsz a szolgámmá válni? Teljesíteni mindent, amit kívánok?" - lép teljesen elém, így teljes alakját láthatom. Arca minden vonását körbepásztázza szemem. Félelmetesen...gyönyörű látványt nyújt! Alig kapok levegőt, fojtogat az érzés, hogy ennyire közel engedtem magamhoz. -Mit akarsz Tőlem? Az erőm már Miánál van. Csak egy szimpla halandó ember vagyok, semmi más! Megteszem amire kérsz, hiszen ebben állapodtunk meg, de sose várd el tőlem, hogy kedves legyek hozzád! - mondom magabiztosan...vagy legalábbis próbálom úgy ejteni szavaimat. Gúnyosan elmosolyodik és átkarolja a vállamat, majd elindul velem a sötétbe. "Ugyan Isaac! Egy kik mindazok után, amiket érted tettem! Elhívtam mellőled a gusztustalan apádat! Sikerült elérnem, hogy idegyere. Szerinted ki rugdosta az utadba Alexiát? Belédszeretett? Gondolod? Ideje, hogy megtudd, hogy Ti csak a bábjaim voltatok semmi más. - mondja lazán, mintha ez teljesen természetes lenne. Én csak döbbenten nézek magam elé és próbálom felidézni azokat a dolgokat, amik jók voltak az életemben, amikor jól sültek el a dolgaim. -Te voltál? Mindvégig Te csináltál mindent? De miért? - ézek fel rá értetlenül, mert tényleg nem tudom hova tenni a dolgokat. "Mert erre kértél! Nem emlékszel? Amikor megjelentem életedben először a szobádban. Mindent elmondtál nekem: Én sose félek, hős tudok lenni. Összeszedem magam, hogyha kell.És egy macskát már ki is nyírtam….Ez durva világ.Gyilkos egy hely! Ezeket a mondatokat mondtad. EMlékszel már? És milyen igazad van. De nem a hely a gyilkos, hanem Te...csak még nem kaptál elég teret ahhoz, hogy ezt bebizonyíthasd! Majd én teret adok neked barátom!" - szorítja meg bíztatásképp a vállam. Kattog az agyam. Minden szava igaz, amit a múltról mondott. Emlékszem ezekre a mondatokra. Ő volt csak velem, amikor már senki sem. -Legyen! Megteszem amire kérsz, de én nem vagyok gyilkos. Nem akarok az lenni... - mondom kicsit bizonytalanul. Eddig mindenben igaza volt, akkor ebben miért ne lehetne? Teljesen össze vagyok zavarodva. "Tudom Isaac! Sok ez most így neked, de odafent..vagy odalent mindent meg fogsz érteni...!" - vigyorog rám széles mosollyal. Odalent? Tehát lentről jött...odajutok hát...a Pokolra. - Mit kell tennem? - nézek rá határozottan. "Na ezt már látod szeretem! Jól van, helyes! Először is lássuk azt a szívet! - mosolyog rám és mintha csak varázsolna...a szívem a kezében jelenik meg, de ettől még ugyanúgy ott állok ellőtte, de dobogását már nem érzem magamban. Teljesen ledöbbenek, hogy ez mégis hogyan lehetséges. Hol a szívemre nézek, hol pedig Rá. "Látod ezeket? - varázsol elém egy fehér felhőt, amiben lejátszódnak az események...minden olyan dolog, ami édesanyámhoz, a királysághoz és az ikrekhez köt. "Ezekre ilyen formában már nincs szükséged! A családod iránt. Ezt hívják úgy, hogy szeretet! Nincs rá szükség!" - tűnik el a felhő és egy erős ütést érzek a mellkasomban majd a fejemben is. Újra mozdul a keze és egy kék emlékfelhőt tol az orrom elé. Milan jelenik meg benne, majd Clary...kiskori emlékek vegyülnek az iskolában történtekkel. Itt jelenik meg Alex is. Amikor együtt voltunk...nevettünk, boldogok voltunk. Ade arca is feldereng a ködben, ahogy rám mosolyog, majd egy szempillantás alatt ez is a semmibe vész és újabb ütést mér a mellkasomra és a fejemre. "A barátság Isaac. Többé semmi szükséged rájuk. Én leszek az egyetlen barátod!" - mosolyog, majd egy szürkés feketés felhőt hív elő. "Itt láthatod a kínt, a dühöt és a gyűlöletet!" - mutat a felhőre és megjelennek sorban az arcok. Az apám arca...ahogy ver és évezi, majd Chris önelégült feje. Ám ahelyett, hogy ez is eltűnne, visszakerül oda ahol volt..a szívem mélyére. "És végül...amire a legkevésbbé sem lesz többé szükséged!" - húzza ki a vörös ködfelhőt a szívemből, amiben Mia jelenik meg. Senki más, csak Mia. Ahogy rám néz, ahogy együtt vagyunk, védjük egymást és szeretjük egymást. - ezt ne! Csak ezt az egyet ne vedd el tőlem! - nézek rá könyörgően majd a kis felhőre nézek. Ő csak lazán a vállamra teszi a kezét " Ez gyengítene le a leginkább fiam! És sokkal jobbak várnak Téged! Bízz bennem Isaac! Valójában csodálkozom, h ogy őt ebben a részben látom még mindig! azt hittem ő is a gyűlölettől sötétlik majd, te még mindig szereted!" - mondja gúnyosan és tudom, hogy itt lesz vége ennek az egésznek. És igazam is lett...szinte szétroppantja a belsőmet, ahogy könnyedén elfújja a felhőt. Le is rogyok a földre...fél kezemen támaszkodom meg és érzem ahogy kiüresedem szinte teljesen...csak a düh és a gyűlölet marad bennem. Gyilkos tekintettel állok fel és gúnyos mosolyt vetek Rá. "És íme! Megszületett az igaz Isaac Cooper!" - nevet fel és pedig vele nevetek és végig szemlélem magamat. - Isaac Cooper meghalt! - vigyorgok és érzem, hogy minden teher, ami mindvégig nyomta a vállamat, egyszeriben elszállt! Megfogja a vállamat és a sötétbe indul velem, majd megtorpan egy pillanatra. " Majd elfelejtettem! Egy alak nyilván meg fog keresni! Senki sem láthatja rajtad, hogy mi történt. Elő fogja neked adni magát. Azt mondja majd, hogy ő a Halál. Ne hagyd, hogy ellenem fordítson. Mindent úgy csinálj, ahogy én mondom, megértetted?" - néz mélyen a szemembe és pedig, mint valami katona úgy bólintok. "Most pedig gyere! Van még mit megtanulnod!" - dobbant egyet a földön, ami szétnyílik, majd erősen megragadva engem beugunk a mélyedésbe és elnyel minket a föld.

Megjegyzés: Isaac Halálom

Tárgy: Könyvtár ♥ Szomb. Jan. 04, 2014 8:20 pm

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

» Könyvtár ♥
» Könyvtár ♥