Mocsár ♥

Örülök, hogy nevetsz! - mosolygok rá - Persze, persze visszakapom! - nevetek fel ahogy ránézek - Ha te mellette vagy, már nyitottnak számít! Hidd el, neked meg fog nyílni, érzem! - bólintok rá - Az erejét tekintve, ő kapcsolatban áll a földdel, ez nem vitás! - fordulok vissza az út felé - Pontosan, nem is értem mire mennétek nélkülem! - nevetek fel rákacsintva - Csak viccelek, ti nélkülem is jól megvagytok, tudom! - mondom ahogy körbenézek az úton haladva tovább - Azt nem engedjük neki! - tűnök el vele az erdőbe vezető ösvényen, ahogy a sziget belseje felé vesszük az irányt, az emberiségért, Jasonért, és a magunk jó kedvéért. -

Szabad a játéktér!

-Határozottan vonzóbb, mint a kis morcosságod! - mosolygok, közben meg hangosan felnevetek, amikor megcsiklandoz -Ne Chris, ne csináld! - sikongatok jókedvűen.Aztán végre abbahagyja, így rátudok nézni -Ezt még visszakapod Chris! Na, de akkor mutasd meg nekem a sziget vidámabbik felét! - mutatok előre, hogy vezessen -És útközben kanalazzuk össze szerintem is Jason-t, mert koránt sincs annyira nyitva, mint te. Alig láttam bele. A Szenvedést és a fájdalmat igen, azokat éreztem, az aurája zöldes volt,. ha jól rémlik...ez az olyan emberekre jellemző, akik valamilyen kapcsolatban állnak a földdel.De mindegy is. Rá fér egy kis segítség! Seggbe kell rúgni, hogy talpra álljon, Te meg majd tanítgatsz minket, hogy uraljuk az erőnket, igaz? - mosolygok rá bájosan -Na akkor induljunk, mielőtt még Jason lerombolja az egész szigetet! - mosolygok és megragadom Chris kezét, hogy indulhassunk.

Nincsmit! - mosolyodom el - Örülök, hogy tetszik! Még nálam is bátrabb vagy! Bántani azért nem foglak remélem! Most miért mondod ezt?! Totál jól áll! - nevetek fel - Még nem találkoztam ilyen sok színű egyéniséggel, látod Te az vagy! - kacsintok rá - Szóval jól mondod, átlagosnak biztos nem vagy átlagos! - mosolygok rá - Van amikor igen, de az nagyon ritkán van! Miért nem látszom elég felszabadultnak és vidámnak!? Tedd szebbé ezt a napot, gyere vidíts fel! - nyújtom a kezem - Ne csak ezen a rideg vidéken járj, van ennek a szigetnek jobb oldala is! És több embert találsz odabent, a központban mint itt kint, ahol a madár sem jár! Jasonre is rá kellene néznünk nem gondolod!? Ha jók a megérzéseid talán megtalálhatjuk! Engem nem ver át, hogy jól van.. látszott rajta hiába próbálta eltakarni, hogy az egész dolog megrázta! Persze nem te voltál a hibás, hanem úgy értem amit akkor élt át, amikor eszméletét vesztette! Biztos vagyok benne, hogy látott valamit, csak nem akarta elmondani! Igaz még nem is ismer minket, na de érted! Szinte mindenkibe belelátsz, én meg láttam őt.. azaz egy kis részét önmagából! Szóval azt hiszem mindkettőnk számára nyitott könyvvé vált.. Csak ne tegyen kárt magában, ez lenne a lényeg, nincs szükség még egy öngyilkos jelöltre.. és ahogy láttam az erejét el kellene neki a segítség! Uralnia kell azt az erőt, különben komoly veszéllyel nézhet szembe.. - húzom el a szám - A kérdésedre pedig visszatérve, néha van, talán egy másodperc! - kacsintok rá - Ó igen?! - nevetek fel megcsikálva - Én így szoktam! - teszem a kezem a számhoz majd megcsipkedve, ahogy azt a nagymamák szokták unokáik arcán, mosolyra húzom végül pofon vágom magam és kisebb mosoly lesz belőle - Nos milyen!? - nézek rá nevetve. -

-Köszönöm szépen, ez nagyon szép! - veszem a kezem közé a láncot -De nem kell ezt nekem adnod. Ennélkül is bátor vagyok, amennyire tudok! - mosolygok rá kedvesen -Tényleg nagyon szépen köszönöm. És igaz...nem félek. Ha meg akarnál ölni már megtetted volna, ha meg eztán tennéd, akkor magamra vessek, hogy még mindig itt beszélgetek veled! - nevetek fel -Igen! Két fejem van és az egyik nagyobb, mint a másik...látod egyre szebb leszek...3 farkú,két fejű, fehér róka...szép jövő elé nézek, az már biztos! - vonom meg olyan "mit lehet tenni" stílusban a vállamat és továbbra is mosolyogva nézek Chrisre -Így már biztos, hogy nem vagyok átlagos! Ez fix! - nevetek, majd kicsit elkomolyodom és úgy nézek rá -Szoktál néha boldog és felszabadult is lenni? Van, hogy nem önmarcangolásba merülsz és szidod magad non stop? Mert ha mosolyogsz, az sokkal jobban áll, hidd el nekem! - biccentek aranyosan, majd a fejemet kicsit oldalra billentve a fél szememet becsukva, mint aki valami festményt méreget a szájához teszem a kezem és mosolyra húzom a száját -Ez inkább vicsornak néz ki, mintsem vigyornak, de kezdetnek jó lesz! - nevetek és elveszem a kezemet.

Megversz!? - nevetek - Az sokat segítene! Köszönöm! És azt is, hogy nem félsz mellettem lenni! Néha, sőt sok esetben elborul az agyam és akkor mindenki menekülhet.. - húzom el a szám - Kitartó vagy! - mosolyodom el - Tessék, ez legyen a tiéd! - veszek elő a zsebemből egy bőrkötésű zacskót, amiből egy nyaklánc kerül a felszínre, majd a nyakába teszem fel az ékszert
- A bátorságodért!
- nézek a szemébe - Neked én lennék a végső cél!? - pillantok rá meglepetten - Már, hogy lennél kis ember?! Ne viccelj! - billegetem a fejem - Ismerős a helyzet.. - húzom el a szám keservesen - Nem, ebben tévedsz! Az élet jobb is lehetne, ha nem azok irányítanák akiket "kijelöltek" erre.. - fintorgok - Van rá ötletem! - nevetek - Nos akkor te sokkal tájékozottabb vagy, még nálam is! Ez meglepő és rettentül helyes, jól áll! - nézek rá vigyorogva - Egyszer teljes lesz! Most, hogy mondod észrevettem én is, hogy két fejed lehet! - mosolygok - De csak az látja aki nem átlagos, mármint szerintem. - bólintok egyet - Nem, teljesen jól értelmezted! Ez így van.. - vonok vállat - Nem kell, hogy befogadjon, nincs szükségem rá! - válaszolom határozottsággal a szememben, de ahogy elmosolyodik önkénytelenül veszít belőle elhangzott szavaim.. -

Mosolyogva megfogom az egyik kezét, a másik kezemet pedig az arcára teszem -Hé! Ne legyen már ilyen világvége hangulatot, mert nem állok jót magamért! - nevetek fel. Rossz ránézni, hogy ennyire borultan látja a világot. - ha kellek itt vagyok, mint mondtam. Idővel jobban megismerjük egymást, ebben biztos vagyok. Bajom nem lehet, tudom, hol a határ. Ne ostorozd magad kérlek, nem tesz jót a lelki világomnak és nem, ezzel nem arra akarok rátérni, hogy jobb ha hagyjuk egymást. Nem hagylak! - mosolygok rá kedvesen és leveszem az arcáról a kezemet -Hogy meg volt-e írva, hogy mi találkozzunk, nos, azt hiszem igazad van. Hiszen a sors mindig irányít minket nem igaz? Egy végső cél felé. - gondolkodom el -Nagy szavak egy kis embertől, mi? - vonom meg zavartan a vállamat. -Én úgy tartom, hogy semmi sem szól örökké. Sokszor voltam olyan helyzetben, hogy azt hittem, hogy Ó ez most bizony örökké tart, de mindig pofára estem. Ilyen az élet. Úgyhogy te is szedd össze magad, jó? Örülök, hogy némiképp megnyíltál, de még közel sem eléggé, de ezen majd csiszolunk! - kacsintok rá aranyosan és mindkét kezét megfogom és kicsit megszorítom -Na ide figyelj angyalom! Tudok ezt azt, erről biztosíthatlak. Megéreztem ezt is. Tudod, mindenkit körülvesz egyfajta aura. Sok lénnyel találkoztam életem során. Az én aurám vöröses-srágás..minden kitsune aurája ilyen, csak az idősebbeké aranylóan izzik, az enyém még csak alakul. És nem mellesleg egy rókafej is látszik körülöttem. Ezt az aurát idővel el lehet rejteni, de a friss rókaszellemeknek ez hosszú gyakorlás után megy csak. Az égi angyalok aurája fehér. ez mondjuk evidens..tisztaság meg hasonlók. A Pokolbéli népeké fekete vagy vérvörös, de ez sem meglepő. Te a kettő között vagy, ami a kitaszított és mondjuk úgy bukott angyalok aurája. Ezt ne vedd sértésnek, de a szavaidból ítélve nem tévedek akkorát. - mosolygok fel rá. -Ez a föld nem utál Téged Chris, csak, ahogy már említettem, még nem kész egy olyan elme befogadására, amilyen te vagy! - mondom határozott őszinteséggel és egy huncut mosoly fut át az arcomon és az ő arcát fürkészem.

Nekem már azok sem voltak, vagy nem sokáig! - nézek rá - Mindegy is, köszönöm Ramona! - ölelem meg - Akkor úgy látszik én kétszínű vagyok, tudok ilyen és olyan is lenni.. fura - mosolygok zavartan - Többet tettél, mint bárki más! Hálás vagyok érte, komolyan! De nem akarlak bajba keverni! Nem rohantam el nem igaz!? Tehát valamiféle képen megnyíltam előtted! Bár lehet, hogy ezáltal hozom a bajt.. elegen szenvedtek már miattam.. - sóhajtok fel - A jelenben sem lettem jobb.. ez örökös marad.. - pillantok rá - Ez a világ pusztulófélben van Ramona, nemsokára itt a vég! És.. honnan tudtad!? - mosolyodom el amikor megjegyzi mivoltom - Konkrétan utál ez a föld, mindig harcoltam s elbuktam, nincs kiút a számomra.. - szinte már gőzölög a fejem ezekre a morfondírozásokra.. - Szükségem van Rá, rád, rájuk! - suttogom ahogy végigfolyik egy könnycsepp az arcomon, nyomban le is törlöm, hogy ne látsszon.. - Meg volt írva ez a találkozás, úgy hiszem! - simítom meg az arcát, ahogy a csillogó szemeibe nézek, ragyogásuk sosem hagy alább - Nos visszamenőleg szép kis múlttal rendelkeznek ez nem vitás! - mosolyodom el ahogy eleresztem. -

-Mind meg vagyunk bélyegezve. Már a szüleink, a nagyszüleink aggadták ránk bélyegeinket. Gyilkoltál, pusztítottál, na és? Ha ez a lényed része, akkor így kell, hogy elfogadjanak. Én megteszem! Hogy kárhozott lenne a lelked? Előfordul, bár amit eddig láttam és éreztem, az nem erre enged következtetni. - mosolygok rá biztatóan még mindig. - Sikerülhet elnyomni azt az énedet, akit nem akarsz magadban tudni. És talán, ha megengednéd, hogy segítsenek neked, akkor sikerülne is. Ne zárj ki mindenkit. Egyrészt kapaszkodj abba az éltető erőbe, mert ilyen biztos pontra mindenkinek szüksége van. Másrészt pedig nyisd fel magad azok előtt, akik vevők rád. És nem csak magamra gondolok, hanem bárkire, aki nem a múltadat nézi, hanem a jelenedet. - győzködöm -Elmondhatod, még sokszor, hogy mennyire rossz vagy és átkozott és hasonló jelzők, de van akit ez nem érdekel. Mint például engem és nyiéván a fix pontodat sem! - pislogok nagyokat, ezzel is egy kicsit biztatva őt. -Ez a föld mindenkié. Legyen az ember, állat, vagy akármilyen természetfeletti lény. Lehet az egy angyal is. - mosolygok rá, jelezve, hogy tudom mi ő -Itt van a helyed, ez nem kérdés, csak a föld még nem áll készen, hogy egy olyan valakit magához fogadjon, mint Te! Harcolnod kell Chris érted? Nem érted miért vagyok veled ilyen kedves? Mert egy kitsune megérzi, ha valakinek egyrészt szüksége van egy barátra vagy segítségre, másfelől pedig...a kitsune nem segít olyanon, aki nem érdemli meg. Ezt ne feledd! - mondom határozottan -Nézhetsz őrültnek vagy bolondnak, nem számít, de ebben biztos lehetsz. Ha nem lenne remény számodra, akkor én most nem lennék itt. - mondom még mindig határozottan. -A kígyókat? Szeretem e? Igen. alattomosak és ravaszak, de mindig ellérik, amit akarnak és nem mellesleg gyönyörűek. - mondom aranyosan. Ki hinné, hogy egy magamfajta lány éppen a kígyókért van oda.

Akkor én ezzel együtt méltó lettem rá?! - mosolyodom el halványan ahogy ránézek - A világ ellen van a gyűlölet, a szenvedés a sorsomból adódik, fájdalom napi szinten ér, ezt már nem is számolom.. a megbánást, odaadást, szerelmet és szeretetet nem egy ember hozta össze, de leginkább egy ember élteti! - bólintok - Jól ismersz, szavak nélkül megértesz ahogy látom! És nem is lesz! Ez az én sorsom, mindig a rossz úton halad! Lehetne jó is, de az én kárhozott lelkem már nem érdemli! Ez a baj, nem sikerül elnyomni! Előtör bármennyire kiakarom írtani! Bélyegzett vagyok.. - húzom el a szám - Néha jobb lenne nem érezni Ramona! Simán csak kikapcsolni, azzal többet érnék! - nézek a szemébe - Nem vagyok az aki, nekem nincs helyem a földön, sosem volt, és sosem lesz! Tűzbe mennék Érte, s Értük! Ez sosem változik! Megragadt és örökös nyomot égetett! - gondolok rájuk, akiket szeretek - Időpocsékolás gyűlölni bárkit is! Nekem általában gyorsabb megoldásaim vannak.. de nem éppen kellemesek! - rántok vállat - Mert nem ide tartozom, ennyire egyszerű! De ha már említed! - simítok végig a karján mire öltözék kerül rá - Van jó is, ha nem vagyunk átlagosak! - kacsintok rá - Sajnos nem beszélem azt a nyelvet, így érthető! - bólogatok - Szereted a kígyókat!? - pillantok rá furcsállva. -

-Mondjuk úgy, hogy ez is egy adottság. Megérzem, h ki méltó valamire és ki nem. - mosolygok kicsit zavartan de őszintén És rajtad nagyon sok mindent érzek Chris! Gyűlöletet, szenvedést, fájdalmat, megbánást, szeretetet, odaadást és némi szerelmet is, ha már itt tartunk.. - mosolygok rá szélesen -Érzem, sőt tudom, hogy sosem volt könnyű neked. Meg kellett felelned valakinek vagy valakiknek, de soha semmi sem volt jó. Tudom, hogy amiket tettél, azokat egy olyan éned cselekedte, aki benned van, nyilván most is, de próbálod elnyomni. Vágysz arra, hogy elfogadjanak, bármennyire is húzod magadra azt az álcát, hogy nem érdekel senki és semmi, igenis valahol mélyen benned is van emberi vonás, ami néha felszínre tör. Mint például, hogy van valaki akiért tűzbe is mennél. Ilyen szempontból nyitott könyv vagy számomra. - mondom a szemébe nézve csillogó szemekkel. Nem nagyon tudja hova tenni a dolgot, ezért folytatom -Ne engedd, hogy irányítsanak. Szeress vagy gyűlölj akárkit, de ne azért, mert erre utasítanak vagy tanítanak, hanem mert te úgy akarod! És ne akarj megfelelni azoknak, akik elítélnek olyannak, amilyen valójában vagy. Mert könnyen más emberré válsz és nem leszel önmagad. Hidd el nekem, nem éri meg! Légy olyan, amilyen lenni akarsz és talán nem csak egy pucér róka látja meg az értékeidet! - mosolygok rá. -Hogy műveletlen lennél, azt nem hiszem. Az előbb adhat magyarázatot a "tudatlanságodra", hogy ezen mítoszok nagyrészt japán nyelven kerültek leírásra. És hidd el nekem, kígyó sem vagy. Bár fantasztikus teremtmények, ezt elismerem, de Te akkor sem vagy az! - mosolygok még mindig rá és csak remélni tudom, hogy a kis monológomtól nem fogja a haját tépni és kirohanni a világból, hiszen ez csak az igazság, amit elmondtam.

Jó megérzések! - mosolyodom el ahogy tovább indulunk - Akkor a határozottságod nem ismer határt! - nézek rá - Én még sem olvastam egyet sem, de ez a magam műveletlenségére vall. Az mindig fontos! Hogy első kézből tudd meg és olyantól aki biztosan tud róla! Igazat mond! - bólintok - Rejtélyes! - pillantok felé - Mint ez a sziget! Egyszer talán.. - dörmögöm ahogy a távolba nézek - Akkor most elég ellentétesen is állunk ezzel a dologgal! - állok meg vele a mocsár végénél és az erdőbe vezető út elejénél - Hogy is van ez akkor?! - nézek a szemébe immáron felé fordulva - Miért vagyok én méltó arra?! - mosolyodom el halványan - Akkor én igazi sikló kígyó volnék! - nevetek fel ahogy befejezi a mondandóját. -

Mosolyogva megütögetem a vállát és újra belekarolva tovább indulok, nem fogom a hülyeségeimmel zargatni..ölelés? Mi járt a fejemben...Hülye vagy Ramy. -Tudom, hogy nem fogod felhasználni ellenem! - mosolygok sejtelmesen - Ha mégis, akkor pedig így jártam! De mondjuk, hogy...öhm..megérzés! - vonom meg egyszerűen a vállam és továbbra is mosolygok -Amúgy nem szokásom feladni a dolgokat. A szüleim úgy neveltek, hogy küzdjek azért amit akarok. - mosolygok. -Amúgy egyáltalán nem tudok sok dolgot, ez csak a felmenőimtől megöröklött mítoszok Chris. Sok könyvben említik a magam fajtákat. Többféle mese létezik, de szerencsére én biztos forrásból ismerem a történetemet. És sok dolog van egy kitsune tarsolyában, erről biztosíthatlak! - nézek lefelé, mielőtt még elesnék. -Ha látnám, de nem láttam és nem érdekel, ha el akarod mondani, majd elmondod. Nem erőltetem nincs is rá szükség igazából, ez a Te döntésed. - mosolygok az orrom alatt. -Szörnyet biztos, hogy nem ölelgetnék, bár ha úgy vesszük én is egyfajta szörny vagyok, de mindegy. Akárkit nem ölelek meg, csak akit arra méltónak találok! - mosolygok fel rá sejtelmesen. -Nem vagyok csodálatos, csak együttérző, empatikus és sokat megélt fiatal lány, aki meglátja az emberekben azokat a dolgokat, amiken saját maguk is átsiklanak! - mondom egyszerűen, mintha ez magától értetődő lenne.

Nem adod fel igaz!? - mosolyodom el ahogy rápillantok - Nem, nem foglak bántani! Ez meg se forduljon benned! Téged nem! - hangomban komolyság, szememben a kihunyt fény és az üres pusztaság rejlik fel - Eléggé! De nem szándékozlak sem legyengíteni, sem fájdalmat okozni! Még csak várakozásra sem ítélni! Miért mondod el nekem ezeket?! Nem félsz, hogy az ellenkezője fog történni!? Hogy netalán ezzel vissza élek és bántani foglak!? Miért árulod el nekem a gyenge pontod, a valód Ramona?! - fordulok vele szembe.. megértem, hogy meghatotta a segítségünk és megnyílt felénk mert nem akartuk bántani, de mi lesz ha egyszer úgy hozza az élet, hogy rosszba keveredik és az én megítélésem alapján.. ami akkor tuti nem lesz józan bajba kerül!? Vesznie kell?! Mi volt ami megragadta bennem?! Nem értem.. zavaros az egész.. fürkésző pillantást vetek rá - Honnan tudsz ilyen sokat!? - mosolyodom el halványan, hisz olyanokról beszél amiket én azelőtt nem is hallottam, noha már jó ideje élek, s létezem.. - Nem, ez egészen költői, egészen euforikus! Egészen érdekes és olyan vallásos! Mint a reinkarnáció! Talán a ti őseitek is papok voltak!? - nézek rá vigyorogva.. hisz valójában olyan a történetük mint ha valami vallásból léptek volna elő.. élő példa a hitre! - Tehát még sem vagy rossz, ezzel láthattuk is, hogy nincs mitől, sőt magadtól félned! Probléma megoldva! - biccentek felé majd az utam felé fordulok, de akkor ő fordít meg, ismét maga felé - Ha látnád miket tettem nem lennél velem ilyen kedves! - nézek a szemébe majd totál meglep amire kér - Nos.. ő.. - gondolkodom el.. - Vannak dolgaim amiket még így emberi alakban sem szoktam megtenni! Például nem alszom, vagy ha igen akkor is egyedül! Bár szeretem ha van valaki mellettem, de ez ilyen! Vannak furcsaságaim! Az ölelés azt hiszem nincs ebbe benne, de te képes volnál egy szörnyeteget megölelni?! - nézek rá - Csodálatos lány vagy, Ramona! - mosolyodom el -
Érdekes, hogy vannak emberek akiket nem érdekel honnan jöttünk, s kik vagyunk, nem láthatják, ahogy magunk sem előre, hova is tartunk! Még is vannak pillanatok amikért megéri megállni, amiért csak egy kicsit is hátratekinteni. Hosszú életem során sosem tapasztaltam ilyet.. hogy képesek erre az emberek?! Mi van bennük amiért csak úgy ezt érzik?! Ők igazán jók, amilyen én sosem leszek! A nagy Úr ott fent büszke lehet, a képmásai köztünk élnek. -

-Engem nem érdekelnek a szörnyűségek, amiket tettél Chris, oké? Majd idővel, ha talán jobban ismersz és készen állsz rá, hogy elmondd, szívesen meghallgatlak és megígérem, hogy nem ítélkezem! - teszem fel a kezem, mintha esküt tennék -Ha mégis, levághatod az egyik farkam! Ez így morbidnak hangzott mi? De azzal legyengítenél egyébként. Minél több farka van egy kitsune-nak rókaként, annál nagyobb az ereje. Hosszú évekig kell várni, hogy új nőjjön. - nevetem el magam és az arcát fürkészem. Tele van teherrel, fájdalommal, hiányérzettel mégis abszolút lazasággal. Hogy képes így l erázni magáról mindent. Ügyes. - amúgy nem igazán mondanám utazónak magunkat. Mivel egy kitsune gazdatest nélkül nem képes élni. Az Utazók ezzel szemeben az emberi lelkeket vándoroltatják egyik helyről a másikra. Ők igazi emberek és a saját lelküket küldik a másik személybe. A Kitsune, pedig csak egy szellem, akit alapjáraton nem látsz, csak ha gazdát talál. Ez is eléggé morbid hangzású mi? -mosolygok rá - Hát röviden ennyi az én kis mítoszom a fajtámról. Ami az erőmet illeti, idővel biztos kezelni fogom, de annyira friss nekem ez az egész. Most változtam például először rókává. Mármint az éjjel először, aztán most mikor láttad, ez volt a második alkalom. Erre már rájöttem, hogy akarattal tudok átváltozni. - mosolygok rá, majd ismét magam felé fordítom -Látom rajtad, hogy gondban vagy Chris. És..és szeretnék segíteni neked, bármi is az. - mondom nagy csillogó szemekkel, majd elmosolyodom -Megharagudnál, ha megölelnélek? Nyugi, nem a szerelmet akarom benned megtalálni, azt hiszem az nem működne, vagy ki tudja, de nem ez a szándékom, csak most úgy rám jött...szabad? - kérdezem óvatosan. Hogy én mekkora egy idióta vagyok...Bravo Ramy!

Köszönöm Ramona! - nézek rá - Még is azt hiszem annyi szörnyűséget mint amennyit én tettem, más nem követ el még megközelítőleg se! - húzom el a szám - Akkor te kivételes vagy, ez jó! Köszönöm! - mosolygok rá - Mi alapján ítéltek el mujának és szerencsétlennek!? - furcsállom amit mond - Látod, az eddig kapott kritikákkal ellentétben és azzal, hogy nem szaladtunk el, azt jelenti, hogy nekünk megfelelsz és nem szabad előre ilyen gondolatokkal tömnöd a saját fejed, ne ítéld el magad rögtön! Különben ezt fogod kisugározni, és akkor talán elszaladtunk volna! - nézek rá halvány mosoly keretében - Jó látni, hogy van még ilyen ember! - simítom meg az egyik ujjammal a keze fejét - Sokáig én is így voltam vele, de Te is bele fogsz jönni hidd el, megtanulod kezelni és akkor minden rendben lesz! Valószínűleg jó lesz az meg, hogy mi történt.. mindenki így reagálna ha ilyen érné, élet ösztön! - mosolygok rá - Nem sokat, de akkor ezek alapján ti olyan Utazó félék lehettek! - nézek rá bólintva - Kitartó lények, és csendesek! Szerintem nincs mitől tartanod! - kacsintok rá - Nem hinném, hogy Te nogicune lennél! Ha az volnál, nem ilyen helyzetben találkoztunk volna! Én a gondos családanyára tippelek! - suttogom a fülébe - Nem untatsz, és ha gondolod és így könnyebb, nyugodtan oszd meg! Cipeljük többen! - nézek a szemébe ahogy felé fordulok - Nem leszel rossz, ne félj! Rossz szellem pedig nem lakozhat benned hidd el! - simítom meg az arcát, hogy hite és nyugalma legyen, és biztonságban érezze magát - Abban pedig, hogy megtalálod a szerelmed biztos vagyok! - pillantok még rá majd az útra összpontosítok ahogy vissza fordulok menet irányba. -

Még mindig belé karolva megyünk és hallgatom amiket mondd. -Természetesen, ha nem akarsz beszélni róla, mármint az életedről, akkor azt én megértem. Gondolom nem volt könnyű neked. Tettél olyan dolgokat, amik szörnyűségesek, na de ki nem? - vonom meg a vállam, aztán újra ránézek -Én nem ítélkezem az biztos. Ilyen a természetem, tudod? Minden emberben meglátom azt ami jó, így benned is! Engem nem érdekel, hogy kit kínoztál meg, kit öltél meg vagy, akármi. Én ma jó tettet láttam tőled, amir irányomba cselekedtél és ez nekem azt az oldaladat mutatja, hogy igenis van benned jóság. Ami pedig a sok ítélkező bunkót illeti, jól is t eszed, ha nem törtődsz velük...kit érdekelnek? Én is sok "kritikát" kaptam már életemben. Muja, szerencsétlen, őrült és a többi. Sokáig foglalkoztam is ezekkel, hogy hogyan változtathatnék a rólam kialakult képről, de egy idő után, amikor nem tudtam mit tenni, inkább hagytam a fenébe az egészet. Mit törjem magam, ha így sem és úgy sem felelek meg nekik. Ez az énem tört ki ma is kicsit belőlem. Egyből elgondoltam, hogy mi lehet a véleményetek rólam, ezért szabadkoztam non stop, és lám, mégsem szaladtál el, ami jó jelnek bizonyult az adott körülményeket tekintve! - mosolyodom el és egy pillanatra megállok és magam felé fordítom -Sose foglalkozz az ostoba ítélkező népséggel Chris. De hidd el, hogy nem vagy Te olyan rossz, mint hiszed! Oké? Az én szememben biztos, hogy nem vagy rossz! - mosolygok zavartan, majd tovább indulok vele. -Hát az erőmről inkább ne is beszéljünk. Én nem tartom egyenlőre csodálatosnak, hiszen nem is tudom még igazán uralni és rengeteg dolog van, amire elvileg képes vagyok, csak éppen még nem tört a felszínre az az adottság. Idő kérdése, hogy mikor teljesedik ki bennem a kitsune és hogy az jó, vagy rossz lesz-e. - gondolkodom el és sok monda és mese teríti el az agyam -Nem tudom mennyit tudsz a fajtánkról, de a kitsunék, más néven róka szellemek, mindig találnak egy gazdatestet, akit pár évenként megszállnak. Ez nagyjából 5-6 év szokott lenni. Az a kitsune, aki bennem él, már születésemtől fogva él bennem és nagy valószínűséggel halálomig velem lesz. De nem lehet tudni, hogy jó vagy rossz. Ha jó szándékú a kitsune, akkor csak társat keres, akit megóvhat, akiről gondoskodhat egy életen át. A rossz kitsune-t nogicune-nak hívják. Ő a manipulatív és a gonosz. Csak sajnos nincs meghatározva, hogy mikor derül ki, hogy egy adott rókaszellem, milyen tulajdonsággal bír, így én sem tudom, hogy őrjöngő gyilkossá vagy gondos családanyává válok egyszer. - mondom folyamatosan a kis történetemet, de észbe kapok, hogy csak beszélek itt mindenféle rókákról meg ilyenekről -Ó bocsi, nem akarlak untatni! - mosolygok rá kedvesen. - Csak jó valakivel beszélgetni, valakinek elmondani ezt a terhet, mert ha nem egyedül cipelem, akkor könnyebb. Mert ez egy teher és rettegek attól, hogy mivé fogok válni. Ezért is borultam ki, amikor megtudtam, hogy megöltem azt a fickót. Mi van, ha ezt a nogicune csinálta?! Ajj nem tudom! - fogom meg a fejem és rám törtek a rossz érzések ezzel kapcsolatban.

Hát ahogy hallod.. - rántom meg a vállam nem törődve vele - Akkor azt hiszem a forrást kell megkeresned! Nem fogom dicsőíteni magam, bár mondanám, hogy kerüld el azt a személyt, de ha meggondolom ez lehetetlen, hiszen itt van a szigeten.. - forgatom a szemem - Szóval nem szónokolok magam mellett! Bár koránt sem igaz minden, de hát végül is mindegy.. mindenkinek megvan a véleménye, amelyen nem változtathatok mellesleg meg nem is érdekel, hogy ki mit gondol..
Jóformán olyan színes egyéniség vagyok, hogy magam sem tudom melyik lenne a megfelelő jelző rá.. Nem szeretek az életemről beszélni.. sem arról ki vagyok mert enélkül is mindig elítéltek és eztán is elfognak mondjak bármit! A tetteimet nézik, nem a szavaimat, de a hátteret még sem látják, még sem ismerik és ez hiányában ítélkeznek.. szóval nem, én nem akarom, hogy megismerjenek! Nincs szükségem rá! - nézek rá - Ez a jó tulajdonságaim közé tartozik még gyerekkoromból! Nem felejtődött el, hogy segítsek ott ahol tudok! - mosolyodom el halványan - Semmiség! Ha elkezdem neked regélni a történetem napestig itt fogunk ülni, ami ezen a helyen kicsit sem biztonságos! Sőt biztos! A lényeg, hogy Te jobb vagy, hidd el nekem! Néha jó lenne tudni! - üresedik ki a tekintetem a szavára - Na ebben biztos lehetsz! Nálam mindenki csak jobb lehet! - pillantok rá - Csodálatos erőd van! Egy srác a szigetről.. de már nem érdekes úgy sem fog sokáig itt maradni.. - indulok el vele afelé ahonnan érkeztem - Ne edd magad, nincs semmi baj! Szerintem nem volt kínos, inkább meglepő volt! De jól sült el és ez a lényeg! - nézek körbe a terepen ahogy tovább sétálunk.. -

Belekarolok, hiszen látom, hogy tényleg seígteni akar, így mosolyogva teszem mindezt. Miután felsorolta a beceneveit csak pislogok rá - És ez a sok név mind Téged jellemezne? Mert így még kíváncsibb lettem, hogy ki is vagy valójában. Mi lenne, ha nem mások véleményét mondanád, hanem azt aki valóban vagy! - szorítom meg a karját biztatóan. - Lehet, hogy van nálad jobb is, akivel beszélhetnék, vagy ismerkedhetnék, de én neked is örülök, hiszen nem mindenki állt volna meg segíteni, mint ahogy azt már mondtam. Nagyon jól esett és esik most is, hogy segítettél illetve, hogy segítesz. - mosolygok zavartan - Úgyhogy igenis, meg akarlak ismerni Téged! Aztán maximum anyat-homlok rohanok el, vagy ha te ismersz mgeg engem, akkor te teszel így. Sosem tudhatjuk, de nem is kell foglalkozni azzal, hogy mi fog történni, nem? Én sem lehetek sokkal rosszabb nálad Chris! - mosolygok rá. Ahogy mondta a jelzőket némi nemtörődömség volt az arcán, de mégis látom, hogy bántja a dolog, hogy valaki ilyennek látja őt. -Ki volt az, aki ilyennek állított amúgy be? Csak mert érzem rajtad a feszültséget, amióta szóba került. Tudod, ha valaki, akkor én tuti, hogy érzem a feszültséget! - mosolyodom el és a magam mellett lógó kezemet felemelve az ujjaim között apró villámok jelennek meg. - Ami pedig a bocsánat kérést illeti...nem is tudom, de annyira zavarban vagyok és szégyellem magam, hogy így kellett megismernetek, de hát nincs mit tenni már ez ellen sem! - vonom meg mosolyogva a vállam és az arcát fürkészem, hogy mit válaszol előzőleg feltett kérdésemre.

Szívesen! - bólintok - Nekem nem kínos, de jobb ha felveszed, hogy ne fázz meg! - nézek rá elmosolyodva - Bukott angyal, pokol urának szolgája, egy gazember, egy "korcs", egy alávalója aki egy hatalommániás gyilkos, Gordon Ramsey imitátora, Ken baba, egy nyálas szépfiú vagy az angyal becézései..! Nagy részben ezek "jellemeznek"! Bár aki a legtöbbet aggatta rám sem ér többet, de mindegy..! - pillantok felé - Ugyan, megakarsz Te ismerni egy ilyen "embert"!? Kétlem! - rázom a fejem - Nálam jobbakra is akadsz hidd el! - kacsintok rá - Egy lány aki gyűlölt és viszont is így volt, de sikerült megbékélnünk egymással, ha mondhatjuk így! - nevetek fel - Nem éppen, az ellenségem! Crawford a vezeték neve, nekem csak dráma királynő! Valószínűleg, sőt már biztosan nincs itt a szigeten, de ha gondolod keress rá a neten! - kacsintok rá vigyorogva - Ne kérj folyton bocsánatot kérlek! És ne is sajnáld nincs mit! Inkább gyere, kiviszlek innen! - nézek rá a karomat felé nyújtva. -

Rámosolygok, azzal az igazán őszinte és hálás mosollyal - Köszönöm Chris! De tényleg! - kapaszkodom bele és a földről felveszem a kabátot és magamra húzom. - Így talán kevésbbé kínos a szitu! - söpröm a fülem mögé a hajamat fél oldalon -Na és te? rólad még semmit sem tudok. Te már tudod, hogy egy róka alakot öltő lány vagyok, aki sokkolja az embereket és ölt embert. És néha napján pucéran rohangál, de én rólad még semmit. Ki vagy Te Chris? - nézek fel rá nagy szemekkel, amik a holdfényben csillognak akár a gyémánt. Idő közben kissé vacogni kezdek és reflexből közelebb lépek hozzá, mert a közelében melegebb van. Nem is zavartatom magam, csak örülök, hogy nem fagyok le tőből. Szóval? Mesélsz magadról egy kicsit? Persze csak ha nem vagyok tolakodó. Senkit sem ismerek egyenlőre itt a szigeten és jó végre beszélni valakivel. - mosolygok rá. -És ki az a lány, akire emlékeztetlek? Talán a barátnőd?És hogy hívják? Őt is megismerhetem? Itt él a szigeten? - záporozom a kérdéseimet össze-vissza, észre sem véve, hogy Chris csak mosolyog az egészen - ó bocsi! elragadott a hév. Rossz szokásom, hogy hadarok és kérdezgetek, mint egy dilis. Természetesen semmi közöm hozzá...mármint a lányhoz, akit említettél, meg úgy semmihez, ami  a magánéletedet illeti. Boccs! - húzom el kicsit kínosan a számat és ha a folytonos szabadkozásom végett sem fut el torkaszakadtából üvöltve és a haját tépve, akkor tényleg egy rendes taggal van dolgom, aki még ezt is képes elviselni.

Miután végighallgattuk Rómeót akiről kiderült, hogy árva lett elgondolkodom a hallottakon.. hiába mondja, hogy nem kell neki segítség, bizony még egy jó ideig kelleni fog és ezt ő is tudja ha nem először történik ez jobb ha belátja, hogy segítségre szorul, de mihamarább! Mondandójának nagy részével egyet is értek, apránként bólogatok is rá ahogy újra hallom visszhangozni szavait a fejemben és újra csak gondolkodóba esem.. - Fura egy fazon az biztos, de legalább nem ment el! - nézek a lányra amikor már csak ketten maradtunk utalva arra, hogy valóban megtehettük volna, hogy lelépünk, de valami ide csalogatott minket Ramona felé! - Nyugalom, ez erre felé megszokott, viszont az, hogy egy hölgy sárban térdepeljen, nos az nagyon nem! - nyújtom a kezem felé - Másfelől meg első kérdésedre a válasz, nos szerintem meg lesz! Bár a sors kiszámíthatatlan! - billegetem a fejem jobbra balra - Ugyan, semmiség! Ha bolond volnál, akkor mi őrültek házába zárt rabok kellene, hogy legyünk! - nevetek fel azzal a mosolyommal megtoldva, amit láthatott néhány perccel ezelőtt - Tudod emlékeztetsz egy lányra, bár ő egész más helyzetben volt, de egész jól uralta ő is az áramot! - nézek a szemébe, kissé elgondolkodva - Tollas a hátam!? Vagy Picasso palettájába feküdtem volna!? - járom körbe magam saját tengelyem körül ami azt jelenti, hogy nyakatekerten, de próbálkozom megnézni a hátam, hogy rájöjjek miért is nem hiszi el végre azt amit akkor mondtam.. - Arról, hogy maradok, nem hazudtam! Sem semmi másról sem.. ami pedig azt illeti, hogy nem megyek el az úgy is van! Be szoktam tartani az ígéreteimet és az, hogy nem hagylak egy mocsárban, az iszapban ücsörögni totál hiányos öltözetben, na ez is benne volt! - nézek a szemébe határozottan várva, hogy mikor fogadja már el a tényeket, kivéve ha ezzel unszolna, hogy húzzak már el a fenébe mert kellemetlen neki a kialakult helyzet.. -

Csak kapkodom a fejemet közöttük ismét...az arcomra rászáradtak a könnyeim, erős barázdát húzva az arcomon, mintha sav marta volna ki a bőrömet. Térdepelek a sárban, de egyáltalán nem zavar. Koszos vagyok már mindenütt. Mikor Jason megszólal, hallom a hangján, hogy erőre kapott. Hála az égnek. Komolyan aggódtam, hogy komoly baja lehet. Mikor azt mondja, hogy megölte a családját totál ledöbbenek és elkerekednek a szemeim. -Hogy micsoda? De...de... - makogok, mert erre nem tudok értelmesen válaszolni vagy reagálni, csak bámulok és megszorítom Chris kezét, jelezve, hogy sokkot kaptam a hallottaktól. Hogy képes valaki ilyen szörnyűségre? Bár jó kérdezi ezt mi? Én is öltem, ahogy ő, na de a családját? Még ha nem is direkt. Ez dühítő és elkeserítő is. Mérlegelve a dolgot inkább sajnálom őt, mint hogy elítéljem. Hirtelen apró mosoly fut át az arcomon, azok hallatán, amiket mond nekem. Majd látom, hogy egyre csak távolodik, míg végül el nem tűnik. Chrisre emelem a tekintetemet. - Nem lesz baja ugye? - nézek csillogó tekintettel rá - Amúgy...köszönöm...mármint, hogy...érted...szóval ezt az egészet. Itt is hagyhattál volna. Te is meg Jason is. biztos bolondnak tartasz....egy lány félőrülten pucéren randalíroz a mocsár közepén, majd hisztirohamot kap, áramot vezet emberekbe. Nem kell ám itt maradnod, vagyis, hogy velem maradnod. Biztos van jobb dolgod is mint engem istápolni. - mondom hadarva. Kissé zavarban vagyok, most, hogy lecsillapodtak a kedélyek. Csak nagyokat pislogva nézek Chrisre, akinek valamiféle gúnyos, mégis huncut mosoly lapul az arcán.

Nem is tudom most mit tehetnék vagy mit mondhatnék , de bármit mondok érzem nem jönnék ki belőle jól. Csak nézem a lányt aki szinte össze esik de Chris elkapja.
Nem kell szabadkoznod Ramona ez az én hibám mikor ideges vagyok vagy ingerült nem tudom az erőmet és az értelmeimet külön választani de tudom irányítani az erőmet és köszönöm nekem nincs szükségem a segítségre . -nézek Ramonara majd folytatom a mondani valómat.
Hidd el senki sem ártatlan én a saját családomat öltem meg karácsonykor .- vonom meg a vállamat. Mindenki követ el hibákat bár nem fogok magyarázkodni , de nem csak őket öltem meg hanem még sok - sok embert szóval nem vagy veszélyes csak próbáld meg uralni az erődet . Nekem lassacskán már sikerül teljesen átvenni az irányítást. És te nagyon erős vagy és ezt én nem rejtegetném el a világ elől és ráadásul nagyon szép is vagy , életre való csaj.- nevetni kezdek majd próbálok komoly arcot vágni hiszen minden egyes szavam igaz volt. Christian vigyázz erre a lányra és vidd biztonságos helyre hiszen nem maradhatsz itt .- nézek szúrósan bár a végén mosolygok újra rájuk majd kifújom magamat és úgy érzem hogy elindulok és a lábam meg is teszi az első lépéseket. Ha a sors úgy akarja akkor még találkozni fogunk ha nem akkor örültem és remélem mindketten boldogak lesztek és végre mosolyogni fogsz te lány .- mosolygok még rá utoljára majd elsétálok a ködben....

Ahogy a srácot megtartom, s gondolatait, érzéseit szinte teljességgel látom s átélem, elengedem! Nem lehet könnyű neki és azt hiszem jobb is lesz, ha nem állok neki kérdezősködni így is látom, hogy indulni szeretne, nem akarom feltartani így inkább nem szólalok meg a történések hatására, sőt nem is teszek egyebet mint lesütöm a szemem, csak gondolkodóba esem.. ahogy pedig Ramona is nyugodtabb lesz, mint aki nincs is jelen a múltamba révedve figyelek és mint filmet látom peregni magam előtt életem meghatározó és kevésbé szép mozzanatait, egy könnycsepp gördül végig az arcomon amit szélsebesen le is törlök ahogy a földet nézem - Ramona! - szólok rá most már határozottan, ahogy az ő gondolatait is végig szemlélem.. nem akartam beléjük látni, szándékosan nem, de a helyzet kimenetele során még is csak megtörtént így kissé rideggé és zorddá válok ahogy velük szemben állok - Állj le jó!? Nem fogsz megölni, és nem hagylak itt sem! - mondom ahogy ráemelem tekintetem, mélységes együttérzés és határozottság lakozik benne - Akkor lennél a legbolondabb, ha bujkálni kezdenél, ha az érzések elől menekülnél! - pillantok rá Jasonre is, hiszen rá is vonatkozik - Fogalmad sincs, én már hány életet ontottam ki! - mondom ki teljesen őszintén remélve, hogy valamit is vigasztal a helyzeten, hogy Ő sem olyan elvetemült, hogy nem különc vagy, hogy mi sem vagyunk jobbak, mi sem vagyunk szentek és az emberek hibáznak, hogy előttünk ne kelljen szégyenkeznie - Kérlek! - térdelek le hozzá, letörölve a könnyeit, majd felemelve a földről a karomba veszem - Nem hagylak itt, és Téged sem Jason! - nézek a srácra akinek holt lila gőze sem lehet nagyon a helyzetről.. nem akarom őket szabályozni, de az erejük láttára sem engedhetem, hogy itt maradjanak, vagy itt érje őket egy újabb csapás, így is elég jó lelki állapotban vannak már.. - Kérlek titeket, ez a sziget veszélyes! Nem szabad, hogy az emberek a lelketek mélyére lássanak, ilyen helyeken meg főleg nem! Nem akarlak titeket szabályozni, de óvakodásra azért még inthetlek titeket! Nem tudom mennyire ismeritek a helyet, de a gonosz sosem alszik és itt lakozik! - nézek rájuk, majd a tájat szemlélem. -

Totálisan megdöbbenve nézek fel Chrisre...a lelkem teljesen megnyugszik most már, nincs bennem szemernyi félelem sem. Talán csak az, hogy nem akarom bántani, de nem merem elengedni, hiszen félő, hogy azon nyomban összecsuklom. Érzem, ahogy az elemek kezdenek lenyugodni, ahogy Jason is, így ráemelve ártatlan tekintetemet megszólalok -Jason én annyira sajnálom. Nem direkt volt, nem is értem, hogy mi történhetett, de nem akartalak bántani, de mégis megtettem! - mondom bocsánatkérően és a szememet elöntik a könnyeim. Nem, nem feltétlen amiatt, mert megráztam Jasont, hiszen szemmel láthatóan jól van, hanem azért, mert az agyam egy rejtett zugából, a legsötétebb zugából előtörnek az emlékeim. Amikor is pár évvel ezelőtt egy egész városban okoztam áramszünetet s ezáltal 3 ember halálát...nehéz feldolgozni ilyen traumát, ráadásul Mick a barátom volt. A legjobb barátom, de nem tudtam uralkodni magamon...és egyszerűen egy érintésemtől meghalt. És most lepergett előttem újra...mi van, ha ez az egész ismét megtörténik? Komoly bajt is okozhattam volna Jasonnek. Most sincs biztonságban mellettem egyikük sem. Azt a férfit is egyetlen rántással megöltem, pedig nem állt szándékomban. Érzem, hogy Chris erősen tart és olykor az arcomra téved a tekintete, fürkészve engem. Erős tartása kicsit kizökkent a gondolatmenetemből, visszarángat a földre, hogy itt és most létezzek és ne a múltban. Szemeimet még mindig áztatják a könnyeim, mint aki évek óta egy könnycseppet sem ejtett, úgy záporoznak. Szép kis bemutatkozó...egyből rájuk zúdítom magam...Bravo Ramy, így kell ezt...szólal meg bennem egy arrogáns, hatalom ittas hang. A lelkiismeretem józanabbik és kicsit sötétebbik fele. Lehajtom a fejem ismét és halkan kezdek motyogni - Chris! Nem akarlak bántani! Se Téged se Jasont! Hagyjatok itt...én megleszek! De nem történhet meg újra..nem ölhetek újra! Nem lehet...el kell bújnom a világ elől és egyedül lenni. - nézek fel rá féloldalasan,és kissé őrült módára hadarom a szavakat - Én végeztem vele, értitek? Megöltem őt! De én ezt nem így akartam, nem tudtam, hogy ilyen erőm van...nem akartam! - mondom hisztérikus állapotban és nem merek a szemébe nézni egyiküknek sem, így is meglehet a maximális véleményük erről az őrült rókává változó agyrémről, akit én személyesítek meg. Próbálok kiszabadulni Chris karjaiból, de annyira gyengének érzem magamat, hogy csak szimplán a földre csúszom és mondhatni a lábai előtt heverek a sárban és csak zokogok.