Mocsár ♥

Még mindig nem tudom az érzelmemet az erőmtől külön választani , de ez már lassan egy éve így megy .. De nem vagyok szörnyeteg csak elvesztem és ki kell adnom magamból nem akarok senkit sem bántani de nem tehetek róla . Próbálom vissza fojtani az elemeket és persze próbálom nem bántani ezt a két idegent mivel próbálnak segíteni de inkább mentek volna el és hagytak volna itt egyedül és egy idő múlva lenyugodtam volna , de nem itt maradtak . Nem akarok rájuk nézni , nem akarom tudni hogy mi folyik körülöttem csak meg kell nyugodnom ennyi kell! Érzem hogy valaki közeledik felém és hirtelen kezdek lenyugodni vajon mi ez az érzés? És hogyan történhet ez meg hogy ilyen hamar lenyugodjak?
Próbálom a könnyeimet is tagadni de nem tudom de nem is érdekel ki látja nem tudják átérezni hogy mit érzek , de legalább most már tudom az igazságot ... ami néha fáj és most éppen fáj. De majd egyszer talán túl lépek vagy nem. Talán újra rám talál a szerelem ez még a jövő rejtélye. Érzem hogy felemel valaki úgy igazából nem is érdekel engem de nem akarok beszélni velük nincs mit mondanom nekik hiszen idegenek számomra és egyik furább mint a másik bár ha úgy vesszük én is az vagyok de próbálom titkolni , de ez esetben nem tudtam hát ez ellen se tudok semmit csinálni. Szépen lassan kinyitom a szememet és megtörlöm a kezemmel és csak nézem őket . Ne már egy srác tart a kezébe ez nem tetszik nekem , leveszem róla a kezemet majd megállok magamtól is és rájuk nézek bár nem tudom mit mondjak nekik de majd meglátjuk és elkezdem csak mondani. Jól vagyok , vagy is jól leszek előbb utóbb és ami az előbb történt azt felejtsük el. - dobok egy laza mosolyt rájuk és folytatom a mondómat . És sajnálom az előbbit nem kellett volna így történnie és ilyenkor sosem tudom és próbálom kontrollálni és reméljük hamarosan sikerül is nekem.- próbálom az egészet viccre venni mert nem fogom nekik elmondani a tényleges bajomat ezt többet senkinek sem mondom el , gyengének érzem magamat , bár Paige is mondta hogy nem az de én még is annak érzem . Nézem őket látszólag nem hiszek el de remélem nem fognak kérdezősködni nem tudom mit találhatnék ki. Miért fagytatok le ?- próbálok újra nevetni mint ha valami vicces történt volna és megfordulok és indulásra készen állok csak még meghallgatom mit mondanak.

Mire a srác felébred és megremeg a föld, szél kezd süvíteni, eső esik és tűz csap fel, eléggé olyan érzésem lesz, mint aki az Avatárral került szembe.. A tűzzel és a széllel nem is lesz gond, azt magam is megtudom oldani, hiszen angyali mivoltom révén a szél hátán repülök, szóval ez pipa! Az meg, hogy Dominic nekem adta erejének egy részét feljogosított arra, hogy mások általi tüzeket is képes legyek uralni, szóval egy csettintéssel vetek véget ezeknek.. viszont a föld remegése és a víz, amely eláraszt minket kivetni valót hagy maga után, illetve elég nagy fejtörést okoz, hiszen ha nem tudjuk lenyugtatni eláraszt minket, ahogy azt Ramy is mondta!
Kis idő múlva a sráchoz lépek és felszedem a földről a kezemet végig húzva felette, mint akit babonáznak, vagy varázs alá tesznek, ezzel ellentétben én csak kitisztítom az elméjét, és nyugodtságot öntök a lelkébe és az elméjébe csepegtetve, hogy ne akarjon egy másodperc alatt futni látni minket, mint menekülő egereket a süllyedő hajóról!
Remélvén, hogy hat rá, meglátom könnyeit.. előlem még ha akarná sem tudná eltakarni! Régóta próbálkozom én is ezekkel a fajta trükkökkel egyes emberek előtt, sőt régen a nevelő szüleim előtt is gyakran megtettem, de rájöttem, hogy sosem volt igazi hatása, és nem is lehet! A könnyek olyan igaziak, amiket elrejteni sosem lehet! Hamisnak lehet hamis, de rejtett könnyek.. nincsenek! Ha viszont van harag, mérhetetlen düh, akkor talán.. meglehet, hogy eltudjuk nyomni a kicsordogáló érzéseket! Túltelítettek lettünk!? Nem bírjuk tovább!? Mire fel titkoljuk!? Ha kijön tán rosszabb lesz?! - elmerengek ezeken, ahogy egyenesen a szemébe nézek.
Amikor pedig Ramona szól hozzám, háttal neki, de hangosan el kezdek neki válaszolgatni a mondandójára - Először is, nem akartalak megijeszteni! Nem tudom pontosan ez miben nyilvánul meg, mármint, hogy mi vagy most pontosan, mert sosem hallottam a fajtádról! Elhiszem, hogy nincs ártó szándékod! - fordulok felé a fejemmel, megtartva még mindig a srácot, aki az összeomlás szélén áll kis híján - Ne kérj bocsánatot Ramona! - nézek rá, majd felemelve a földről megragadom a kezénél és magamhoz húzom, megemelem állát, hogy rám nézzen, szinte teljesen összesimul a testünk, átkarolom a derekánál megtartva, míg a másik kezemben az összetört szívű fiút tartom meg, aki nagyban pislog ránk, várjuk a válaszát! -

Rókatekintetem ezúttal ismét rémülettel telik meg, ahogy Chrisre nézek. Talán mégis bántani fog. Túl korai volt, hogy felfedtem magam, de ha nem teszem Jason meghal. Fél szememmel őt is figyelem, hallom légzését..szakadozó légzését, mint aki...mint aki sír...közben megindul a föld. "Kitsune vagyok Chris! Nem akarok senkit sem bántani! Őt sem akartam!" - hangzanak a szavaim a fejében és Jason felé biccentek "De most ő a fontosabb! Segíteni kell neki! Kérlek!Segíts!" - lépek hozzá közelebb jelezvén, hogy nem kell tőlem félnie, hisz nincs bennem bántó szándék. Egyre közelebb lépdelek hozzá, bár fogalmam sincs, honnan ez a bátorság, hiszen alig fél perce még féltem tőle. Megállok előtte és újabb erős fény teríti be a környéket, majd megjelenek előtte emberi alakban. - Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni, vagy ilyesmi. - hajtom le a fejem bűnbánóan. Láttam az arcán, hogy nem tudja hova tenni ezt az egész helyzetet. Hogy mi vagyok, hogy hogy keveredett ebbe az egészbe és hogy az imént mégis mi történt. Közben egyre erősebben remeg a föld...alig tudok megállni a lábamon...a hátunk mögött erős tűz csap fel az eső pedig szakad, a szél is egyre erősebb. - Ez az ő műve! Segítenünk kell! Később mindent elmondok, de most őt kell lenyugtatnunk, vagy az egész szigetet a víz alá küldi! Kérlek Chris! Segíts! - mondom hangosan, hiszen a süvítő szél teljesen elnyeli a hangomat, így megragadom Chris kezét és segítségkérően nézek fel rá. Sok féle érzelem ül ki az arcára. Ő is tudja, hogy tennünk kell valamit, de nem tudja, hogy mit tehetnénk, hogy hogyan segítsünk. Én sem tudom, de ott ül Jason összeroskadva és az elemek egyre csak tombolnak. Remegnek a lábaim...eddig sem tudtam rendesen megállni a lábamon, így meg a viharos széltől és rezgésektől meg pláne nem. Térdre is esem és próbálok kontaktusba kerülni Jasonnel. Behunyom a szemem és gondolatban próbálom elérni "Jason! Jason állj! Mindannyiunkat megölsz! Kérlek nyugodj meg!" - üvöltenek a gondolataim, hogy elérjem őt.

Nem tudom mi történik velem vagy hogy hol vagyok de érzem valakinek az érintését az arcomon nem tudom hogy ez valós vagy ilyen érzés ha valaki meghal. Hirtelen megjelenik előttem a valóság ami történik , bár nem hallom őket de látszik hogy kétségbe vannak esve és ez a srác ideges is ahogy látom. Fura így belegondolni hogy meghaltam , talán ennek így kellett történnie?! Talán a lány tette? Nem tudom de kezdek beletörődni hogy ez a vég... De legalább mondjuk boldogan haltam meg , mosolyodom el majd szépen lassan elindulok és nem akarok visszanézni hogy mit csinálnak a testemmel hiszen már meghaltam. Már alig látom őket mikor visszanézek rájuk néha- néha de ekkor megfogja valaki a kezemet , ez az érzést már több éve nem éreztem mikor megfordultam őt láttam annyi év után nem hittem a szememnek .... Az arcomon folynak a könnyek tudom hogy nem szabadna de még is szerelmes vagyok belé igen szerelmes vagyok belé most merem kimondani először a szemébe ő megfogta az arcomat majd a fülembe súgót valamit amitől teljesen összeroppantam , megfogta az arcomat és megcsókolt és eltűnt. Ne kérlek csak most ne , nem hagyhatsz itt kérlek meghaltam nem mehetek vissza az élők közé . Nem hiszem el . - kiabálok végig közben a térdemre rogyok és érzem hogy valami húz vissza a testemhez .
Hirtelen rengeteg energia megy át a testemen és kinyitódik a szemem . Ez a fájdalom ami bennem van ezt nem bírom miattam kellett meghalni Sarahnak én sosem akartam volna . Törj ki rajtam a sírás . Ennek hatására mind a négy elem elszabadult a tűz a víz a föld és a levegő. Úgy érzem fuldoklok csak menjenek már el innen ők nem akarom hogy lássák hogy sírok , el takartam a szememet , közben ahogy szakad az eső ránk nem látják hogy zokogok.

... Egyik percről a másikra veszi át felettem a döbbenet az uralmat.. ez az alak, szinte a semmiből..!? Azt hiszem a semmiből lett rosszul, roskadt a földre, kiabált és vérzett, pont mint egy halálos járvány idején, még egyszer rég.. de aztán eszembe jut, hogy a lányhoz ért, aztán lett rosszul.. viszont Ramona láthatólag nem bántotta, hacsak nem valami boszorkányféleség, aki nem mellesleg szemérmetlenül is hazudozik.. Aztán megint ott tartok, hogy nem következtethetek még, nem ítélhetek előre, hiszen nem láttam elég jól bele..
Ahogy a srác szinte rohamok közt vergődik mellé térdelek, és próbálom lefogni a testét, hogy ne legyen még nagyobb baj.. ehelyett még is kitör az apokalipszis egyik kisebb fázisa, holott én hozzá sem értem.. na mindegy, megint csak felmerül a gyanú vajon melyik ártóbb szándékú lény.. de mielőtt kiokoskodhatnám segítenem kell, vagy legalábbis helyre tenni őket, hogy aztán tegyem fel a kérdéseimet, tudat alatt, vagy nyíltan a számukra.
Amikor rám néz és válaszol egyből leesik, hogy erőszakolás történt volna, de valami még is közbejött.. hogy mi, azt nem árulta el, viszont sajnálja és összeroskadva kel ki magából, már bizonyos, hogy nem játék az egész..
Ramona miről beszélsz?! - kapkodom köztük a tekintetem, főleg amikor hátrálni kezd - Hogy segítsek rajta, ha nem tudom mit tettél vele!? - nézek rá kérdőn - Mi az, hogy maradjak távol?! Bántani?! - sorolom a kérdéseimet nagyban, totál zavarban.. amikor a földi és égi elemek egyként forrnak össze, rájövök, hogy minden erő forrása ez a srác, aki épp az utolsókat fogja rúgni, hacsak nem teszünk valamit.. ekkor Ramona.. hogy is mondjam szépen.. áttranszformálódik valami különös lénnyé.. mint valami szellem lény, szinte szikrázik, hófehér.. totál tátott szájjal figyelem az eseménysort, ahogy neki is mint nekem is, elsötétül a szeme és humbug szöveggel fordul felém..
Mire ez az egész már olyan hatalmassá válik, hogy körbe vesz minket és elvakít eltakarom a szemem. Mire ez megszűnik körbe nézek, de sehol senki, csak a srác teste fekszik mellettem még mindig eszméletlenül.. hova tűnt!?.. aztán egy pillanat.. és állat!? miért látok állatot?! hova kerültem!? na jó, ez totál őrültség, ez nem lehet valóság.. 3 farkú róka néz velem farkas szemet, és.. mint ha maga a lány, Ramona lenne az.. fura mód, de csinál valamit a fiúval aztán rám szegezi tekintetét és emberi hangon megszólal.. na jó, ez nevetséges is, egy rókával beszélgetek!? ugyan bánthat engem!? képes lenne rá!? - ezek a kérdések kimerítőek és nincs is hozzá kedvem megvitatni őket, nem hogy időm legyen még perceket is szánni, hogy rangsoroljam és felmérjem, meg analizáljam.. olyan gyorsan történik minden, hogy erre esély sincs!
várj.. a fejemben visszhangzik a hang, jól tudom nem hallottam megszólalni, sem mozogni látni a száját.. telepata volna!? az érzései elárulják.. ekkor kezdek el mélyebbre ásni.. roppant fura lehet mind a kettőnknek.. egy ideig csak szemlélem, hiszen soha, senkivel sem találkoztam még ilyen helyzetben, ilyen formában.. végül is azt sem tudom igazi-e és ha igen én mikor vertem be a fejem.. mert, hogy valahol biztosan megtörtént.. talán akkor amikor Clary rám zuhant, én meg azóta is csak álmodom.. észbontó hatással van egy fejsérülés, még a drogoknál is hatásosabb komolyan mondom.. ilyen kábító érzetet is csak egy égből pottyant lány tud kiváltani.. vicces.. - mosolyodom el mikor totál nem mosolygós a helyzet, de minek meghazudtolni magunkat nem de!?
Mi vagy te, és mióta?! Mondj el mindent! - szorítom a négy fal közé határozottsággal és kimérten, ha most jött el a pillanat, hát kénytelen lesz mindent bevallani, elregélni, mert addig úgy sem fogok tágítani! - közben a srácot figyelem, vajon él-e még!? -

Felnézek Chrisre. Olyan kedves, ahogy segíteni akar. Mert segíteni akar...érzem...már nem félek..egyiküktől sem.- Meg akart...de én nem akartam! - mondom szomorúan - Csak egyszerűen követett, meg ráncigálni kezdett...és én..én egyszerűen nem tehettem mást! Sajnálom! - mondom kissé kiborultan. JAsonre emelem a tekintetemet, és amikor azt mondja, hogy elégette végig fut rajtam egy hullám. Beleborzongok. Ezek szerinte újra megtettem...újra öltem! - Micsoda? Én..én ezt nem...nem hiszem el...nem tehettem! - rogyok le a földre és az arcomba temetem az arcomat. Egy meleg kéz érintését érzem a kezemen, de annyira eluralkodik rajtam a kétségbeesés, hogy nem tudok magamon uralkodni. Megrázom...áramot vezetek a testébe. Látom ahogy összerogyik tőle - Úristen! JAson! Ne...nem akartam! Kérlek ne! Nem történhet meg újra! - nézek fel az égre könyörgően, majd Jasonre. Közben elengedem Christ is. Hátrafelé kúszom a sárban ijedten - Egy szörnyeteg vagyok...Chris! Én nem ezt akartam. Nem is tudom, hogyan lehetséges ez? Kérlek segíts rajta! - nézek könyörögve Chrisre - Csak maradj távol tőlem! Nem akarlak bántani! Én senkit sem akartam bántani...Mit tettem Istenem! - nézem Jasont és érzem, ahogy az eső áztatni kezdi a bőrömet...majd a föld is megmozdul.. Minden bizonnyal ez Jason reakciója. Így tehát bebizonyosodott, hogy ő is más. Egyszerűen összeesik előttem és kiterül a földön. - Szedd össze magad Ramy! Segíthetsz rajta, csak változnod kell... - motyogom magamban édesanyám szavait. Ő mondta mindig, hogy gyógyíthatok, csak uralnom kell. Félve Chrisre nézek, aki csak meglepetten néz rám, hogy miről beszélek. Felállok és ledobom magamról a két kabátot. Teljesen ledöbbentem Christ. Köpni nyelni nem tud...Nagy fényt tör ki a két kezem közül, amit mintha imádkoznék, úgy teszek össze, majd a szemem teljesen elsötétül, a testem pedig fehér fénybe borul! Egy hang szólal meg belőlem, de ez nem az én hangom, hanem az övé...a kitsune szólal meg "と出来上がり！狐はずっと完了です！" Mások számára ez csak halandzsa, de én tudom mit jelent. Kissé elemelkedem a földtől és egy kisebb fényrobbanás következik, amire Chris csak eltakarja a szemét olyan erős. Mikor újra rámpillant már nem vagyok előtte...vagyis nem olyan alakban, mint azelőtt. Egy 3 farkú fehér rókát lát. A szemem viszont elárulja, hogy én vagyok az. Odasétálok négylábon Jasonhoz és a fejemet az övének támasztom így elszívva belőle az elektromosságot. Hallom, ahogy normálisan kezd verni a szíve és kezd magához térni. Megkönnyebbülve sétálok odébb és Chris megdöbbentő arcára nézek. - Ne ijedj meg kérlek! Nem akarlak bántani! - szólalok meg a gondolataiban. Ebben a formámban így tudok csak kommunikálni. Gondolatban. Várom, hogy valamit mondjon vagy tegyen. Kissé aggodalommal tölt el, hogy mit fog lépni. Közben Jasont is figyelem fél szemmel. Hallom minden szívdobbanását. Életben van és kezd visszatérni. Sosem csináltam ilyet. A félelem és a kétségbeesés nagy úr. Közben Christ figyelem, kihúzva magamat peckesen állok, a hold fényében csak úgy csillog hófehér bundám.

Ahogy észrevettem nem csak én vagyok bizonytalan hanem a lány is , de nem is számít majd ez a srác elviszi innen . Tulajdonképpen én azt sem tudom mit keresek itt de biztosan nincs akkora problémám mint neki , de ez az alak még mindig nagyon gyanús nekem és ő se nézz rám valami szimpatikusan . Ahogy mesél egy alakról eszembe jutott hogy amikor a mocsár felé tartottam találtam egy kihűlt hullát pár napos lehetett , a testét elégetem és nem hiszem hogy valakinek is hiányozna hiszen nem voltak iratai se képek se semmi ami arra utalt volna hogy van családja . Ami azt illeti. -köszörülöm meg a torkomat majd folytatom . Ezzel már ne foglalkozz én már elintéztem és már nincs meg a teste mert elégettem és ez miatt ne aggódj már többet Ramona. - mosolygok rá majd hozzá érek gyengéden a testéhez de ekkor hirtelen olyan mennyiségű fájdalom keletkezik a testemben mint még sosem éreztem. Kezdek szédülni , a kezemet magam elé teszem de kettőt látok belőle a földre roskadok és elkezdek kiabálni , majd az orromból ömleni kezd a vér mint ha áramütés kaptam volna de abból is a halálosat rázkódik a testem a földön . Nem tudom hogy itt vannak -e még vagy már elmentek mert hülyének néztek , de ez a fájdalom nem bírom ki . Áhh.- üvöltözök .
Úgy érzem hogy az erőm is kezd elszabadulni és a fájdalom egyre jobban átjárja a testemet de erősnek kell maradnom . Érzem hogy elered az eső majd hirtelen megindul a föld de csak pillanatokig , vissza kell tartanom nem mehet ez így tovább... Majd véglegesen elvesztem az eszméletemet .

Ahogy kapkodja a tekintetét és remeg a lába, zakatol az agyam vajon mi is történhetett vele.. esetlennek, elveszettnek és bántalmazottnak tűnik, ami itt ezen a szigeten csöppet sem jelent jót..
Tehát egyedül jöttél ide!? - teszem fel a kérdést, remélhetőleg erre majd választ tud adni, bár a rémületét látva nagyban kételkedem ebben - Nem tesz semmit! - húzom magamhoz közelebb elmosolyodva amikor ő is rám mosolyog - Akkor.. követtek vagy a pasi veled volt!? - nézek rá kissé gyanakvóan ahogy megtartom - Ramona, nem most kellene azzal a pasassal törődnöd! Hol hagytad, majd mi megkeressük!? - nézek a szemébe határozottan látva, hogy totál zavarban van..
Mit tett veled az a rohadék?! - törlöm le a könnyeit ahogy ránézek, látszik rajta, hogy ami vele történt, az rettenetes és igazat beszél, megtámadták és egy mocsár kellős közepén hagyták.. azt hiszem annak az alaknak már nem lesz szíve! - gondolkodom hevesen és már megint az emberi cselekedetek megtorlásán jár az eszem.. ez az én formám, angyal létemre kötelességemnek érzem.. ahogy mások mondanák, idegesítő és mániákusan elvetemült szokásom, hogy megbüntessem a rosszakat.. holott magam sem vagyok jó.. na mindegy, azoknak is befellegzett, akik jó szándékukkal az égi Tanácsban elítéltek.. - visszatérve a helyzet magaslatára - Semmi baj, nyugodj meg! - csavarom köré a felsőinket majd a karomba veszem, pár pillanat és a szemünk láttára omlik össze, amit azt hiszem egyikünk sem akar megélni, jobbnak látom közelebb tudni, ha segíthetünk rajta nyilván megtesszük, hisz ezért álltunk meg javarészt, legalábbis a döbbenet mellett az én részemről ez volt az ok.. hisz az angyal még mindig jelen van.. - mosolyodom el ahogy a karomban tartom meg, biztonságot sugallva, hogy nem kell már félnie - Nézd, már is találtál két herceget aki megment, már senki sem bánthat, igaz Jason?! - nézek a lányra még mosolyogva, aztán rápillantok a srácra is, aki a tüzet csiholta ezzel is könnyítve a helyzeten, amit köszönök neki. -

Kapkodom köztük még mindig a tekintetemet. Mindkettő valahogy valami megnyugtatást sugároz. Úgy érzem nem fognak bántani. A lábam még mindig remeg. Amikor a borostás srác bemutatkozik elmosolyodom. Hirtelen tüzet csinál... csak elképedve nézem a keze mozdulását. Elvarázsol a jelenet. És azt hiszem igaza van. Én pucér vagyok ők nem. Ha négy lábon lennék könnyebb lenne a dolgom, de akkor leleplezném magam, bár láthatólag ők sem hétköznapiak, akárcsak én. Ártatlan tekintettel nézek fel Jason-re - Én nem tudom, hogy hol vagyok, vagy hol biztonságos. Egyedül vagyok. - mondom nagyon halkan és lesütöm a szemem. Szép bemutatkozás. Egy elhagyott fiatal lány a mocsár közepén totálisan meztelenül...ez az én formám. Hirtelen megszólal a másik fiú is. Chris. Így azért már könnyebb lesz, hogy tudom, mi a nevük. Óvatosan rámosolygok és a szemébe nézek. Tükröződik benne a segítő szándék, így mikor újra megremegnek a lábaim gyorsan elkapom a kezét - Köszönöm! - nézek rá hatalmas csillogó szemekkel hálásan, de ismét lesütöm a szemem. - Ha tudnád mennyire is mesébe illő vagyok! - mondom halkan, szinte érthetetlenül, majd felnézek rá - Csak pár napja érkeztem ide, aztán...volt egy pasas...azt hiszem...mindegy..sikerült megszabadulnom tőle, csak...azt hiszem bántottam! - nézek fel ártatlanul chrisre. Hiszen én nem akartam bántani azt az alakot. Ő viszont nagyon is akart engem. -Csak..csak önvédelem volt! Én nem akartam...annyira sajnálom...meg kell keresnem! - remeg a karját fogva és csak kapkodom a fejem és hadarok. Teljesen össze vagyok zavarodva. A szememből a félelelem, a kétségbeesés, az aggodalom és a zavartság tükröződik. Egy két könnycsepp is megjelenik a szemem sarkában. - Nem történhet meg többé...de már talán meg is történt...Én nem akartam! - nézek fel bocsánatkérően Chrisre, majd át Jasonre is. Kapkodom köztük a fejem és csak azt hajtogatom, hogy mennyire sajnálom és nem akartam. Pedig ők aztán nem is tudhatják mi történt...és mi miért történt. Az emlékek felcsapnak a fejemben...újra lejátszódnak a múltbéli sérelmek. Szorosan kapaszkodom Chrisbe, félő, hogy kis híja van, hogy összerogyok.

Ezzel nem sokat segítünk rajta! - nézek a srácra, aki sejtelmesen mosolyog - Illő, hogy én is bemutatkozzam, Eric vagyok! Azaz Christian - pillantok rájuk majd közelebb lépve a lány felé nyújtom a kezem - Engedd meg, hogy megtartsalak! - nézek a szemébe - Persze, ha csak nem veszed tolakodónak! - teszem fel a kezem megadóan, sugallva, hogy nincs ártó szándékom felé - Üsse kő, a hideg sem árthat nekünk! - kacsintok rá mosolyogva, hiszen a vak is látja, hogy nem hétköznapi emberekkel van dolgunk..
Ramona.. a neved hasonlít a Rapunzelre! Mint ha egy várkastélyból, vagy egy mesebeli történetből léptél volna ki! Hogy kerülsz ide!? - vizslatom végig a tekintetemmel, közben a srácra pillantok aki kissé ámulatba ejt.. napokig törtem a fejem, hogy vajon a feltevés még is csak igaz vagy teljesen alaptalan és véletlen volt a tűz.. de ahogy látom a srácot óhatatlanul is elfog a gyanú irányába.. vajon ő volt ott, ő okozta, és ha igen akkor miért?! Kavarognak a gondolataim, révedek a semmibe majd felkapom a fejem, hogy elűzzem. - Gondolom még nektek is új a hely, elég.. - töprengek el ahogy körbenézek - Sivár, rideg és nedves! - húzom el a szám.. Nem minden angyal szeret a földön járni, mocsárban vájkálni, úgy látszik a bukottaknak ez kiváltság.. jó vicc.. azt hiszem nem sokáig fogok itt időzni..

Végig nézve a lányt mit akit megerőszakoltak és a mocsárban hagytak volna de lehet csak eltévedt bár úgy érzem ő más mint a többi lány persze mint egy átlagos lány . Jason .- nyújtom a kezem felé de ő bizonytalan inkább vissza húzom nem erőltetek semmit sem mivel látom rajta hogy fél . Zsebre teszem a kezemet és nézem a másik srácot még nem láttam de valamiért gyanús alak de nem törődök vele inkább mielőtt megint bele keverem magamat valamibe és valaki netalán tán meghalna vagy lehet hogy én bár amin már túl mentem úgy érzem halhatatlan vagyok bár ezt azért nem mondanám szóval most már vigyáznom kell magamra mert én is csak emberből vagyok. Látványosan remeg számomra még idegen lány nem tudom hogy csináljak -e tűzet vagy sem mert nem szeretnék rá ijeszteni nagyon ártatlan lánynak tűnik vagy csak megint tévedek . Ezen segíthetek .- kezemmel csinálok egy kis tűzet hogy ne fázzon senki se . Kabátot nyugodtan tartsd meg nekem nem kell már neked nagyobb szükséged van rá mint nekem . - mosolygok halványan .- És szerintem nem biztonságos itt egy ilyen lánynak, mielőtt valami fura alak ide jönne és megtámadna . -nézek rájuk sejtelmesen

Alig érezhetően reszketek...nem a hideg bánt hanem a félelem. Félek tőlük..nem tudom miért, de ez a pár nap elég volt, hogy féljek az emberektől. És rajtuk érzem, hogy mások..nem tudom mitől, mi annyira különös rajtuk, de ahogy egyik majd a másik tekintetébe fúrom a sajátomat...látom azt a megmagyarázhatatlan csillogást. Elveszem először a fiatalabbik sráctól a kabát és nagyon halványan elmosolyodom,szinte nem is látszik, amikor az éjszakát említi, de csak rémülten magamra kapom a kabátot, a másik sráctól is elfogadom, és nagy gyorsan kikapom a kezéből, majd azt is magamra terítem. Elég hosszúak, így mindenemet eltakarják, így sikerül felállnom, bár kissé megingok. Napok óta nem voltam két lábon...hozzá kell ehhez szoknom. Még mindig csak bámulok a két srácra...biztos látszik rajtam, hogy halálra vagyok rémülve. Na most ezt vagy kihasználják és rám vetik magukat, vagy talán segítenek. Bár ebben a városban még nem találkoztam olyannal, aki segítene nekem. Szorosan átkarolom magam....az idő is eléggé hűvös, majd kapcsolok - Meg...meg fogtok....meg fogtok fázni! - nyökdécselem alig hallhatóan és ártatlan tekintetemet kettejük között kapkodom. Mindketten elmosolyodnak. Igaz...én alul öltözöttebb vagyok, mint ők. Egy kicsit megnyugtat a dolog így megpróbálok bemutatkozni, bár még mindig kicsit ideges vagyok. - Ramona vagyok! - pislogok rájuk várva, hogy talán bemutatkoznak vagy megmozdulnak, vagy legalább jelet adnak arról, hogy nem néznek totálisan elmeháborodottnak.

Megint elveszettnek érzem magamat nem tudom mit tehetnék vagy hogy kihez mehetnék aki megértene vagy mit tehetnék hogy ne legyek ilyen egy szerencsétlen alak aki csak a bajt hozza mindenki fejére . Nem tudom mihez kezdhetnék ezen a szigetem a egyetlen család tagom eltűnt és nem találom lehet tovább állt és nekem is ezt kéne tennem .. Nem tudok megölni egy lányt akit kedvelek áh ez hülyeség fogom meg a fejemet majd össze húzom a kabátomat mert egyre hidegebb lett . Nem tudom hol vagyok és hogy hogyan jutok innen ki de azt tudom hogy van itt még valaki de elég messze . Az anyaföld mindent elmond ha nincs mellettem senki ő mindig itt van és persze a többi elem is , zsebre teszem a kezemet és megyek amerre csak látok bár igazából nem is látok mert olyan sötét van de bízok magamban és hogy nem süllyedek el mert ahogy érkézelem ez egy mocsár . A hold rám világit és megálltam és felnéztem az égre ami tele volt egy csillaggal de egy fényesebben világított mint a többi majd előveszem a nyakláncot ami az öve volt. Hiányzol de tudom hogy itt vagy velem és már csak ez tart életben hogy érzem a jelenlétedet.- suttogom és megtörlöm a szememet ami kicsit nedves lett . Elindulok tovább és most már hallom is hogy a távolban valami zörej van és elindulok a hang irányába bár nem kéne mert ahová megyek és akivel találkozom azzal csak a baj történhet , már látom egy lány meg egy fiú végig nézek rajtuk . Ahogy észreveszem a lány kicsit lengén van fel öltözve a másik srác oda adja neki a kabátját , én is leveszem és oda adom neki hiszen meztelen egy kabát nem melegíti fel . De inkább nem szólok semmit mert nem akarok belekeveredni semmibe sem azért csak nézem őket és várom hogy mit lépnek az idegen lány a z én kabátomat is magára teríti ami igazából nem is az én kabátom de erről nem kell tudnia senkinek sem el mosolyodom a végén .

Claryvel való találkozásom után, napok óta a szigetet járom, és annak kisebb nagyobb helyeit, hogy megtudjam, igazam volt-e abban, hogy a barátom, a tűz embere még sem kárhozott el.. így töprengek, járok, kelek s fekszem amióta az a tűz váratlanul felcsapott az erdőben.. szeretném őt újra látni, visszaadni az erejét, hiszen hozzá tartozott! Még ha nem is találkoztunk oly sűrűn, Dex mellett ő bizonyult a legjobb havernak akit ismerek! Megrázó volt látni, ahogy pillanatok alatt hamuvá ég, s még megrázóbb, hogy ez pont azután történt, hogy Harmonyt is elvesztettem.. már csak Emily sorsa érdekelne, hiszen vele sem volt minden rendben.. ahogy sétálgatok a szigeten, az egy részen lápos talajra ér, mocsár vesz körül.. ingoványos mint amilyen én is vagyok, épp megfelelő.. Ahogy beljebb, s beljebb érek hangok ütik meg fülemet, léptek a távolból.
Majd amikor meg is szólítanak, hallhatólag rám köszönnek egy anyaszült meztelen lányt pillantok meg, s mellettem egy srácot, aki szint úgy mint én, most érkezhetett. Döbbenten tekintek rá, majd a kabátomért nyúlok s átnyújtom neki - Hosszú volt az éjszaka?! - mosolygok rá szemérmetlenül, holott nem is ismerem, még is érzem, hogy nem hétköznapi. Végigszemlélem őket, ahogy mellettük állok.

Napok óta mászkálok a szigeten teljesen elveszve. A szüleim tőlem nagyon távol...teljesen egyedül vagyok. Azt sem tudom, hogy kit kellene keresnem...túl hirtelen vágtam bele ebbe a "kalandba". Egyik este egy baleset is történt az egyik kocsmában...nekem akart támadni egy részeg fazon...menekültem..futottam ahogy a lábam bírta, de ő követett..gyorsabb volt mint én...elkapott....nem tudtam mit tenni, erősebb nálam...Majd bevillant, hogy valamire képes vagyok, amitől..amitől talán meghalhat, de kockáztatnom kellett...magamat védtem...sikerült kiszabadulnom a karmai közül és ahogy pár éve is tettem...áramszünetet okozva az egész városban....áramot vezettem a pasiba...próbáltam finoman...csak enyhén, de rosszul sült el...Nem maradhattam ott a testtel. Kiborultam. És a magam fajta nehezen viseli emberként a megrázkódtatást, így....így felvettem egy olyan alakot, amiben szabad vagyok. Amit senki sem tud elszedni tőlem. A másik énemet...a kitsune énemet...Igen. Kitsune vagyok...egy rókaszellem él bennem 22 éve. Így a mocsárba érkezem meg..már három napja róka alakomban vagyok. Békésen pihenek a mocsárban, fehér bundám fénylik a holdfényben. Természetemhez tartozik, hogy a bennem élő kitsune nem engedi, hogy bárki lássa igazi valómat, hacsak én azt nem akarom. Így egyik pillanatról a hűvös éjszakában anyaszült meztelenül találom magam...Valaki jár a mocsárban...fülelni kezdek. Előnyöm, hogy páratlan a hallásom..ez nem egy ember...Ketten is vannak itt. Különböző irányból...Ügyesen eltakarva magam feltámaszkodom és felnézek a kék szemű magas szőke hajú fiúra. Zavarban is vagyok kicsit, hiszen még sosem mutatkoztam így senki előtt... - Szia! - köszönök elfojtott hangon, majd az oda érkező másik srácra is csak pislogok. Felkelni nem akarok, így is úgy néznek rám, mint egy bolondra, aki fél pucéran fekszik a mocsár kellős közepén...bár bőröm patyolat tiszta. Csak ártatlanul és kicsit kérlelően pislogok hol egyikre hol a másikra, hátha megszánnak egy kabáttal vagy akármivel.

- Hűűha, hát a démonokat egyáltalán nem nevezném embereknek, de igen elég sok emberi életet elvettem, szóval most már értem, hogy miért láttalak ilyen gyakran. De igazad van, ki kell minden egyes percet használnom a legjobb barátommal, és tenni fogok ellene, hogy ne halljon meg, ha kell az életem áldozom érte de akkor sem hagyom őt meghalni! - magabiztossn mondom ki ezeket a szavakat és szinte már látom magam előtt ahogy megmentem Isaac életét és biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Felpattanok a földről, majd egy utolsó mondatot szólok hozzá: - Köszönöm a felvilágosítást, ha Démont ölök, találkozni fogunk ebben biztos lehetsz! Viszlát - úgy búcsúzom el a haláltól mintha egy átlagos ember lenne, pedig nem az. Késöbb sietősen elviharzom a mocsár terülteéről, mert elég volt egy napra ennyi a halálból.

Még mindig nem tudom elhinni az előbb hallottakat és már tényleg kicsi választ el attól, hogy teljesen kiboruljak és valami brutális hülyeséget csináljak. - Amugy honnan tudtad a nevem, vagy te mindenkit ismersz? Szoktál követni engem igaz? Sokszor láttalak téged a vadászataim során, de mindig eltűntél. - próbálom elterelni Isaacről a témát valami teljesen másra, úgy, hogy ne is jusson az eszembe, de most ő jár a fejemben és nem tudok semmit tenni ellene.

Látom, hogy teljesen elhűl az információk hallatán, ahogy megüti az elméjét a tudat, hogy feleslegesen járult a színem elé, talán némi önmarcangolás is fellelhető. Igazán jellemző megmozdulás. - Nem vagy a listán, nem viszlek magammal. - válaszolom ridegen, úgy tűnik itt mindenkinek az a legnagyobb baja, hogy életben van, pedig aki egyszer megjárja a halált azt nagyon is jól tudja, hogy élni, több mint áldás. - Ne törd magad, te nem tehetsz már semmit. Dühösnek kellene lennem a kis barátodra, mert keresztbe húzta a végítélkezést, de ez nem az én hatásköröm, ezt majd megteszik odafent az illetékesek. - pillantok rá, ahogy a legnagyobb kimértséggel intézem hozzá a szavaim, az egyik pecsétgyűrűmmel játszadozva. - A sorsát senki sem kerülheti el, de azt tudnod kell és azt a barátodnak is tudnia kellett volna, hogy a Halál nem köt alkukat. A legnagyobb ostobaság, amit csak elkövethetett az az alku volt. Gondolom aztán rájött, hogy mégis csak inkább élni akar. - gondolkozom el, hiszen mindenki, aki valaha meg akart halni a küszöbön mégis csak visszafordult volna inkább. Akkor mindig erősebb egy érzés, az élni vágyás.

Egyáltalán nem értem ezt az egészet, azt hiszem, hogy lassan elájulok. Itt állok a halállal szemben aztán kiderül, hogy rossz embert kerestem fel, bár ő a halál Isaac még sem vele alkudozott, hogy visszatérjen, nem igazán áll össze a kép, de úgy látszik amikor valakinek akarok segíteni mindig elrontok valamit. A fejem már fáj, és úgy érzem, hogy mindjárt leesik a helylről, nem tudom, hogy most mit csináljak de meg kell védenem a legjobb barátomat. - Húhh, nem is tudom mit mondhatnék, azt hittem, hogy rólad van szó, nem gondoltam, hogy ő valaki másra gondol, de azt hiszem mindjárt agyvérzést kapok, szóval lassan vihetsz magaddal. - kapkodom a levegőt, és leülök a földre mielőtt összeesnék.

Végigfut az egész testemen a hideg amikor a Halál körbejrt, leirhatatlan érzés, de egyben borzasztó is. Kissé megkönnyebbülök amikor megmutatja a listát és Isaac nincs rajta, de akkor miért mondta nekem, hogy nincs sok ideje hátra? Ez nagyon fura, azt hiszem lesz egy-két dolog amit ki kell derítenem. - Pár napja beszéltem vele, és azt mondta, hogy visszatért a halálból, de bármikor magaddal viheted! Igaz ez? Vagy csak hülyítetted őt? - most már azt hiszem, hogy minden bátorságomat összeszedtem és lassan már neki is esem, de mégis csak a halállal állok szemben így próbálom visszafogni magam.

Eléggé hátborzongató szemben állni a halállal, de próbálom elrejteni minden félelmem és összeszedni a lehető legtöbb bátorságomat, a férfi látja rajtam, hogy valóban félek tőle, de ki ne félne a Haláltól? Nehezen tudok megszólalni, mert igazából ez nem mindannapi dolog, aztán belekezdek a mondandómba. - A Halál, személyesen hűha, köszönöm, hogy eljöttél! Mindössze egy ember miatt hívtalak akinek már nincs sok hátra, Isaac Cooper! Rémlik ez a név? - azt hiszem még sincs okom félni tőle, hisz nem vagyok rajta a listáján, legalábbis szerintem nem, így biztosan nem vihet magával, nagypn ismerősnek tűnik, a vadászataim során néha felbukkan nagyon halványan mintha egy szellem lenne aztán pár perc múlva eltűnik, de hát a Halál aztán mindenre képes.