Igazgatói szoba

Vendég

Clary Turner & Daniel Bright

"Az élet kiszámíthatatlan, és én is néha az vagyok.."

Csak egyetlen egy dolog ég az elmémben, amely szinte újra, és újra lejátszódik bennem. Az emlékképek, melyeket elszörnyedve élek meg, ha arra adódik alkalom. Most is látom magam előtt az emberek holtestét, a vért, mely mindent beborít a terepen, és széttépet áldozati maradványokat. Belsőmben a vágy folyton él, és arra késztet, hogy annyi idő után öljek, míg ezzel kielégíteném őt, de tudom, hogy nem szabad. Nem vehettek el emberi életeket, hisz azzal megszegném a fogadalmamat. Régen egy gyilkos voltam, de mára már nem fogok az lenni, hisz az értékeim, én magam, és a jellemem változott. Figyelem a lányt, aki nem mellesleg akár veszélybe is érezhetné magát a közvetlen közelemben, mivel semmi garancia nincs arra, hogy ezt a találkozót túléli, s főleg úgy, hogy egy kést lebegtet a szemeim előtt, amely csak fokozza kínkeserves vágyamat, mely kitörni akar, és újra ölni szüntelenül. Hatalmas erőfeszítésembe telik, hogy tartsam magam a közelében, hogy ne essek neki, hogy ne veszem el az eszemet egy pillanat alatt. Tudniillik, hogy kegyetlen vagyok gyilkolás terén; kíméletlen, áldozataim szenvedéssel telve haltak meg, és... Hirtelen megrázom a fejemet lazán, és mély levegőt véve nyugtatom magam. Tekintetem feszült, ahogy a szemeibe nézek, és hallhatja, sőt érezheti mily nehéz kordában tartanom magamat. 2 év után nincs jogom megszegni a szabályaimat! Elveket állítottam fel, és életem rohamosan megváltozott azon naptól kezdve. Oh, ha tudnák egyesek, hogy miért volt olyan életem, amilyen. Felvonom szemöldökömet szavait hallva, és majd hogy nem elröhögöm magam. A szülei kérték, hogy az idegenekkel szembe kést húzzon elő? Mily jó kis mese lehetne! De nem hiszem, hogy az igazgatóra fegyvert kéne szegezni. Könnyebbülten sóhajtok fel, hogy kezébe már nincs az apró kés, hanem elrakta azt. Egész végig az emelte a fantáziámat a vágy szintjére, hogy azon tárgyat magánál fogta. Bólintok hát szavaira, mint aki elhiszi, és egyben hálássá válik a tekintettem. "Köszönöm" - Mondom neki gondolatban, és ha meghallotta, akkor tudja ezen szót, ha nem, akkor nem. Élőben pedig azért nem közlöm, mert utálom eme szó kifejezését. Nehezemre esik a mai napig kimondani, egyszóval.. ezen tulajdonság velem maradt. Hallgatom szavait, de nem ugrik be semmilyen ilyen irat. Meg kell hagyni új vagyok e téren, és jó, ha a diákokkal tisztábban vagyok. Szeretnék neki segíteni, persze ha eltudja fogadni a mivoltomat, amelyet előtte már nem leplezhettek. Hallgatom további szavait, és csendben figyelem őt eközben, míg azon gondolkozom, hogy hol lehet az a papír.. A szék mellé lépek, míg hátrébb húzva azt végül leülök. A papírokon fut át tekintettem, ami az asztalra van rakva. Legújabb könyvem fejezete, persze nem hiszem, hogy sokan felismernének, amikor is álneveken adom ki a könyveimet. Na de nem ezen írás kell számára. Komolyan pillantok fel rá azon szavánál, hogy olyanokat öl, akik embereket ölnek.. Egyszóval akkor engem is? Bár megérdemelném a halált, de nem kaphatom meg.. még dolgom van itt. Ugyanakkor az olyan diákoknak, mint amilyen ő is azoknak segítenem kell, hisz a képességeiket meg kell tanulniuk alkalmazni. Hallgatom kérdését végül, ahogy kitér a kezemre.. nem szép történés volt, s majdan feltakaríthatom eme helyiséget, amely a saját véremben fürdik, na meg.. a ruhám. Így nem léphettek ki innen, majd kitalálok valamit. Átböngészem azon kezemmel az iratokat, amelyiken a ruhadarab van, csak hogy ne legyenek véresek. Megtalálom az aktáját, amelyet erősen magam elé helyezek le, és csak ezek után vagyok hajlandó megszólalni, és közölni vele a dolgokat..;
-Megjegyezném elsősorban, hogy nem hiszem el, hogy csak azért kelletett a kés, mert nem szereti az idegeneket.. és mert pont én, mint igazgató bajt jelentenék önre nézve.-Mosolyodom el, de persze kicsit sem vidám ez a téma, na de csak meghazudtolnám önmagam, ha nem így tennék.-Szóval legközelebb jobb indokot találjon ki, vagy ne is mondjon semmit.-Vonok vállat könnyedén, míg a kezembe veszem a mappát, majd felállva megindulok a hölgyemény mellé.-Miért érdeklik önt ennyire ezek a papírok, vagy mondjuk úgy iratok?-Teszem fel a kérdést egyszerűen számára, miközben megállok nem olyan messze tőle. Figyelni kezdem, miközben, hogy őszinte legyek nagyon kíváncsi vagyok a válaszra, de persze ez már csak részlet kérdés.
-A képessége kezelésében tudok segíteni, amennyiben hajlandó eltűrni, hogy a múltam részében volt egy kis botlásom.. már megbántam őszintén, és azóta minden erőmmel azon vagyok, hogy ellene küzdjek, de mint láthatja ez nagyon nehéz.-Pillantok oldalra felsóhajtva.-Ha gondolja most is elkezdhettem az önnek való segítést, ha nem utasít el.. Illetve, hogy mi történt?-Tekintettem a kezemre szalad.-Annyira ideges voltam, hogy a poharat a kezem közt törtem szét darabokra, de majd csak összetakarítom, nincs azon a lényeg, hogy mi van a kezemmel.. Helyre jön.-Vállat vonok, és egyszerűséggel nézek bele a szemeibe.

Tárgy: Re: Igazgatói szoba Szomb. Feb. 22, 2014 2:26 pm

 i'm a supernatural, be afraid of me. 

A reag Danielnek lett íródva, 456 szóban.

Nagyon nehéz összeszednem a szavakat, mivel nagyon fáj. A gyengeségem miatt szinte semmit nem tudok csinálni. Gondolatok és érzelmek, az ellenségeim akik megkeserítik az életem. Ahogy belelátok a tanár fejébe annyi dolgot sikerül megtudnom róla amit más hónapok alatt sem képes. Már megint izzadok, a fejem pedig iszonyatosan fáj; A fejem rátámasztom a szék karjára és úgy próbálok szembeszállni ezzel az egésszel. Próbálok szép és jó dolgokra gondolni, amik velem megtörténtek és minden mást elnyomni, úgy tűnik ez segít is. A kín kezd enyhülni, lassankán teljesen elmúlik, de úgy tűnik ez után ér a legnagyobb csapás. A kés amit senki akarom mondani majdnem senki nem lát, ő most észrevette. Nem akárkivel állok szemben, úgy tűnik, hogy egy nagyon veszélyes ember, vagy állat tudom is én, hogy mi. A kést lassan becsúsztatom a táskámba majd próbálok valami jó okot keresni rá, hogy miért is volt a kezemben, de azután már olyan dolgok jönnek amik még jobban lesokkolnak engem. - Öööm igazgató úr, tudja egem a szüleim úgy neveltek, hogy mindig legyek elővigyázatos ezért volt nálam egy kés, nem használtam volna esküszöm, csak úgy itt volt. - Azt hiszem ennél idiótább indokot erre az egészre nem lehetett volna kitalálni, de hát most nem volt időm kigondolni, hogy mégis miért volt ott a kezemben és miért nem máshol. Nem ezért jöttem ide, nem is kéne magyarázkodnom, inkább simán kibökni, hogy miért vagyok itt aztán elhúzni. - Gondolom kíváncsi rá, hogy miért vagyok itt, sőt ebben biztos vagyok, ezért el is mondom. A napokban hallottam innen-onnan, hogy a szüleim ebben az iskolában jártak és volt néhány dolog amit velem nem közöltek, ezek meg mind benne vannak az aktáikban. Szóval azzal a kéréssel fordulnék a kedves igazgató úrhoz, hogy esetleg megkaphatnám ezeket az iratokat? - Reménykedem benne, hogy sikerül meggyőzöm, hogy ideadja, tényleg nagyon fontos és akarom azokat az iratokat, mégis csak ők voltak a szüleim és tudnom kell mindenről ami velük kapcsolatos. Halvány mosoly van az arcomon és várom, hogy mit válaszol erre a dologra. - A képességem meg valóban ez, viszont csak pár napja jelentkezett szóval eléggé fájdalmas és kezelhetetlen számomra ez az ügy. Vadász vagyok és mindig figyelek az ilyen dolgokra ha idegennek állok szemben, nem akartam önt bántani, hosz nincs rá okom, csak olyan embereket ölök, akik szintén ölnek másokat. Megkérdezhetném, hogy mi történt? - A sebekre célozva gondolom már sejti, hogy eléggé kíváncsi vagyok, hogy mi történt vele, mindenhol csak vérfoltokat látok ami eléggé kellemetlen helyzet a számomra. Eléggé fura, hogy pontosan tudja a képességeim, de ezen a szigeten ez egyáltalán nem meglepő, de nagyon várom, hogy minl hamarabb eltűnhessek innen, viszont ez előtt rengeteg dolog vár még rám. A legfontosabb most az, hogy megszerezzem azokat az iratokat utána meg eltűnjek az igazgató szeme elől.

a kódot Ruta készítette

Vendég

Clary Turner & Daniel Bright

"Ugyan gyilkos vagyok, de nem ártottam neked.. 2 évvel ezelőtt leálltam, és azóta csak jóvá teszem az elkövetett bűnömet!"

Mellkasom összeszorul, de nem a fájdalom miatt, hanem a düh okozta érzés következtében. Belül harcot folytattok magam ellen, hisz a két énem nem tud kiegyenlítődni. Véres csatát vívok, és erősen fogom magamat vissza, hisz csak egy pillanat kellene, és megszeghetném eddigi esküm jelentőségét, de nem teszem, hisz tudom jól, hogy nem lehettek újra egy gyilkos, aki mások élete felett rendelkezik; Ehhez nincs jogom! Egyik oldalam ölésre vágyik, hogy szomjas vágyát oly hosszú idő elteltével csillapítsa, míg a másik részem épp ez ellen tiltakozik, hisz tudom jól, hogy nem szabad.. nem lehettek újra az, aki. Nem érzek már oly régóta egy cseppnyi érzelmet sem, mint ahogy most sem, hisz az emlékképek sorozatai okozzák dühöm, mert tudom jól mit nem szabad meg tennem ismételten. Halk sóhajtás tör fel belőlem, ahogy kizökkenek a léptek miatt az addigi gondolatmenetemből, így legalább már nem kell azon töprengenem, hogy a belső vágyam mit szeretne, hisz már másra kell koncentrálnom. Szívverésem lassulni kezd, míg a levegő vételem nyugodttá válik, viszont belül harc folyik bennem. Tudom jól, hogy mit szabad, de mégsem bírja felfogni azon vágy ezt, amely gyilkosságra késztetve lökne vissza abba a helyzetbe, amelyet már egyszer legyőztem. Vérem végig folyik a kezemen, és így jut el a padlózatig, eközben érzem gyenge leszek, de csak szédülésem jelzi ezt, mert önmagamtól nem akarnék rá eszmélni. Erősen állok ellent az ájulásnak, amely körbe övezve vetne a padlózatra.. Megremegek némileg, de nem törődőm a jelenettel csupán fel veszem ama jól megszokott álarcomat; érzéstelen tekintet, kedves kiállású jellem, és maga az udvarias forma, amelyet megkövetel az itt dolgozásom. Furcsa érzés támad bennem, ahogy az ifjú hölgy belép, mintha belelátna a fejembe, és az érzéseimbe.. Meg lehet, hisz ide természetfelettiek járnak sorra, de miért épp egy ilyenbe botlanék? Nem vettem el az ötletet, hisz megeshet ezen eset könnyedén. Figyelemmel kísérem, ahogy elsétál az asztalig, de nem ez ragadja meg a tekintettem, hanem a kezében tartott apró méretű kés féleség. Fajom által azonnal kiszúrom élesen, míg hátamnál tartom kezem, s nem mozdulva szedem immáron szaporában a levegőt, míg nem nagyot nyelek végül. Bólintok szavaira, amikor azok tudatosulnak bennem, de a kés érzékelésére elvesztem a fejem.. Annyi éve kerülök minden ölő eszközt, de erre ott van a kezében, s ez nem véletlen. Intek fejemmel, hogy foglaljon helyett, én pedig hátrálni kezdek a falig, de kezemet immár összefonom mellkasom előtt, hogy a falt ne áztassa a vér. Fehér pólóm vérem színében tündököl, míg karom is átvéve azt folyik rajta végig éltető nedűm.. Létem nyugodtságot áraszt, de tudom, hogy nem akárkivel van dolgom. Kihívóan pillantok ezúttal a lányra, míg játszi könnyedséggel egy mosoly jelenik meg az arcomon, és innentől kezdve már így figyelem őt. Nem eshet nekem, sőt ostoba húzás lenne a részéről.. több éven át volt időm bőven kitanulni, amit kell, így megérzésemre hivatkozva elhiszem, hogy látja a gondolataim. De mit kezd ezen gondolatokkal? Tán megváltja a világot, mert érzi a kínt, melyet az elmém lefolytat? Talán elhozza a halált felszabadulásként? Nincs itt az időm nekem még élnem kell, hisz nem hiába kaptam meg ama fajt, amelyet ma örömmel öltök fel alakomként. Ha azt hiszi ravasz téved.. oh igen jól hallod; Tévedsz, és igazán bámulatos a képességed! Gratulálok gondolataim közt egy sort, de abba hagyom a cinikus jellemem, és inkább nem gondolok semmire sem jelen esetben.. Viszont a kezében tartott fegyver nyugtalanít, mert nem akarom azt kitépve kezéből belé szúrni, s majdan megölni őt.. Nem vagyok gyilkos! Leálltam, és ennek így is kell maradnia.. Végül karba tett kezeimet elengedem miközben lazán a falnak vetem a hátam. Egyenlőre nem mondok semmit csak a hangulatot fokozom ezzel a néhány pillanatnyi szótlansággal, amely hosszúnak tűnő lehet, de egyáltalán nem az. Végül elsétálok az íróasztalhoz, ahol megállapodik a tekintettem a sok papíron. Lehet látni néhány iskolai iratot, aztán tanulók jellemzését, na meg ott a kis könyv, amely saját kézjegyemet viseli, és abba íródik új könyvem fejezete. Igen író vagyok, hisz ez az egyetlen olyan dolog ahol kiélhettem magam, hisz itt nincs magány számomra, sőt a valóság problémái is semmisek lesznek ezen által. Végül tekintettemet az üvegre szegezem, amelybe whisky van, majd kezembe veszem, és leszedve a tetejét a sebemre öntök pár cseppnyit.. felszisszenek, mert fáj a jelenet, de rövid időn belül előkapva egy poharat töltök bele az italból. Az asztalra helyezem az üveget, míg a poharat a kezembe veszem.. végül a lányra pillantok, hogy némi türelmet kérjek tőle a tekintettemmel, nos már nem tűnhettek jó igazgatónak, hisz whiskyt iszom, vérzem, amit nézhet más vérének is akár, de ez a sajátom, és még ráadásul húzom az időt. Elnézést, de nem vagyok a topon! - mondanám ezen szavakat, de hang sem jön a torkomra így hát felsóhajtva leülök az igazgatói szék karfájára, majd onnan pillantok Miss Turnerre, és belekortyolok az italomba, amely kaparó érzéssel folyik végig a torkomon.. szinte élvezem is ezen jelenetet, hisz az alkohol érzése most igazán jól esik.
-Ha megkérhetném, Miss Turner, akkor azt a kést, amelyet a kezében szorongat elrakná?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben kortyolok egy újabbat az italból, miközben szememmel keresek valami anyag szerűséget, hisz nem hagyhatom azt, hogy ájulás legyen a vége, amiért csak folyik, és folyik a vérem..-Illetve mesélje el nyugodtan, hogy miért is jött, hisz gondolom nem a semmiért.-Hangom kedves, és minden egyes szó kiejtésén ez nyilvánul meg, de az előbbi gondolataim nem erről árulkodnak, amit persze nem csodálok, mert kihozott a sodromból a kés, amelyet meg kellett pillantanom. Remélem mihamarabb elrakja, és nem kényszerül használni is azt.. Nem ártani jöttem ebbe az iskolába, hanem segíteni a diákoknak, hogy a lehető legtöbbet tudják kihozni a képességeikből, hisz erre való az itt tanulások, én legalább is így érzem.
-A képessége gondolom a gondolatolvasás, és az érzelem átélése, igaz?-Kérdezem meg tőle, de még mielőtt válaszolhatna közbe vágok.-Nem kell válaszolnia, hisz tudom, hogy igazam van.. ezt már akkor éreztem, amikor belépett, de a tény megerősítése csak akkor jött, amikor megpillantottam a kést önnél. Kérem nem gondolhatja komolyan, hogy engem meg kell ölnie! Mégis kinek ártok?-Kérdésem komolyan csendül fel, miközben nem tervezek magyarázkodást, csak szemeibe nézek végig helytállóan. Egyikünknek sincs szüksége arra, hogy a másiknak essen.. hisz én alapból nem akarom bántani, és ő sem akarhat, mert a tanárja vagyok hivatalosan.. Vagy talán nem tetszene neki, hogy új igazgató van a színen? Ezen gondolat megmosolyogtat, de tudom, hogy ő is hallja ezt. Lassan felállok, miközben meghúzom az italt, aztán megindulok egy rongy darabért, amely a könyves szekrényen hever. A kezemre kötöm óvatosan, miközben fájnia kellene ezen esetnek, de nekem nem fáj, mert már egyszerűen megszűntek bennem a nyamvadt érzelmekre való hajlamaim, és épp ezért tűröm a fájdalmat csendben, míg érdeklődve várom a hölgyemény válaszát feltett kérdésemre. Végezetül pedig lassan az igazgatói székhez sétálok, amelynek neki támaszkodva állok meg vele szemben, míg ő nyilván ül. Fehér pólóm néhol véres, míg kezemről is ez mondható el, ugyanakkor a padlózat, és a nadrágom is.. Nos igen legközelebb nem fogok ölésre gondolni, és az égető vágyamra koncentrálni, de sajnos a gond az, hogy ez üldöz engem.. megállíthatatlanul.

Tárgy: Re: Igazgatói szoba Pént. Feb. 14, 2014 3:12 pm

 i'm a supernatural, be afraid of me. 

A reag Danielnek lett íródva, 666 szóban.

Minden percem fájdalmas mostanában, úgy érzem, hogy nem akarok többé élni ezen a világon. Olyan képességek jelentkeztek nálam amikre soha nem is számítottam, ahogy hallom az emberek érzéseit és gondolatait, egy szó nélkül megismerhetem őket. Hatalmas kínzás ez az egész, már szinte egy lépést sem tudok megtenni azoktól a hangoktól amik halk suttogásként végigjárják az egész testem. A szívem mintha valaki ki akarná tépni a helyéről, izzadok és úgy érzem itt a vég. Senki nem tudja, hogy mi történik körülöttem, hosz ki lenne kíváncsi az én problémáimra, ha már amúgy is mindenki a maga dolgával törődik. A sok baj közepedte jutott a fülembe, hogy az iskolának új igazgatója van, aki egyáltalán nem valami képzett tanár vagy ilyesmik, nekem pedig eljött az az idő, amikor megszerzem az információkat a szüleimről. Állítólag a suliban olyan infók vannak a szüleimről amiket idáig nem tudtam, de most már a kíváncsiságtól is fájdalmas minden percem ebben az életben. Már közeledem az igazgatói iroda ajtaja felé és érzem, hogy bent van valaki, újra hatalmas fájdalom tör rá, a sok gondolat ami a szobából megkísért engem, a padlóra küld. Végigjárja az agyam az a sok dolog, amiken az igazgató töprenkedik. A két térdemre esem és lassan az ajtó felé csúszom, de egyszerűen nem bírok bekopogni, kiáltozni kezdek, vagyis úgy érzem, hogy kiáltozom de közben nem. Olyan mintha egy rossz rémálom lenne, amiből felkeltenek aztán minden úgy lesz mint azelőtt volt. A víz helyett itt-ott már vér csöpög rólam és semmit sem tudok tenni ellene, aztán hirtelen felébredek, mintha tényleg csak álmondtam volna. Néhány helyen véres vagyok, de felállok aztán letörlöm magamról mintha semmi sem történt volna, úgy tűnik, hogy az a személy aki bent volt egy pillanatig is, de nem gondolkodik leganagyobb örömömre. Úgy tűnik, hgy az új igazgató nem egy átlagos ember, sőt olyasmiket hallottam ezelőtt párpercel, hogy egy született gyilkos, én meg pont azokra vadászom. Talán ő az az ember aki miatt idejöttem és nem csak Isaac? Talán itt nem csak a régi legjobb barátomat találtam meg, hanem egy lényt akivel majd meg kell küzdenem mielőtt ő öl meg mást? Az ajtó előtt állok, a kezem már felemeltem, hogy bekopogjak valami mégis visszatart, nem is félelem, hanem egy érzés ami leírhatatlan, érzelem amit soha az életben nem tapasztaltam még, de be kell mennem, muszáj lesz. Elég sokáig gondolkodom rajta, majd úgy döntök, hogy itt az ideje bekopogni azon az ajtón, végülis mit veszíthetek vele? Az életemen kívűl sok mást biztosan nem. Fegyverrel tele vagyok, már 5 éves koromban is fegyverrel altattak el a szüleim, egy igazgató másolattól nem ijedhetek meg, akárki is az. Hangosan kopogok és azt rögtön meg is hallja, éles hanggal szólal meg bentről, hogy fáradjak be és én így is tettem. - Daniel Bright igazgató? - szólalok meg miután beléptem az ajtón. A férfi akivel szemben állok ügyes fiatalember, egyáltalán nem néz ki gonosznak, sőt egész barátságoknak tűnik, azonban a gondolatai mégsem voltak azok. Egy apró kis fegyvert szorongatok a kezemben, ami ártalmatlannak tűnik, de mégsem az. Ez egy aprócska kés, ami szinte láthatatlan, egy éles látású embernek sem szúrná ki a szemét akármilyen közeli testhelyzetben van velem. A székre nézek ezzel jelezve azt, hogy leülhetnék-e, mert beszédem van vele és közben reménykedem, hogy nem törnek rám a rémálomszerű fájdalmak. A ruhám most más mint máskor, próbáltam valami kis átllagos kislányos cuccot felvenni és nem a szokákos fekete söszeállításomat, ami már messziről is ijesztő. Próbálok diáklányként viselkedni, hogy az igazgató átlagosnak gondoljon. Csupán egy lány szeretnék lenni a szemében, aki elveszítette a szüleit és eddig nem tudott információkat próbál megszerezni róluk. Soha nem voltam ilyen így nehéz lesz megvalósítani, de egyszer mindent el kell kezdeni, amúgy is azt hiszem, hogy most több időt fogok töleteni az igazgatóval, hogy jobban megismerhessem a gondolatait, legyőzve a fájdalmaimat is. Próbálok közben kedvesen mosolyogni rá, az agyam meg úgy kattog, hogy mindjárt kiesik a helyéről és elgurul valahová messzire, de nem sokat veszítek vele, mert amúgy is szétmegy a fejem. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy gyanúsnak fog-e tartani az igazgató.

a kódot Ruta készítette

Vendég

Clary Turner & Daniel Bright

Rengeteg idő telt el azon eset óta, hogy leálltam a gyilkolással. Több, mint két év, de a bennem lakózó fenevad mindmáig kínzó éhséggel gyötör belülről, mintha képtelen lenne a leállással való ideált beállítani. Félve lépek az emberek közé, s ha csak tehettem messziről kerülöm őket, hogy még véletlenül se keljen szót váltanom velük. Ugyan nem félek, de a bennem élő kínkaparó érzés nem akar elmúlni, mintha rögtönzötten hozzám tartózna, mintha egy pecsét lenne a lelki világomban, amelyre nincs feloldás, vagy bűnbocsánat, amely örökre belém égve jelzi, hogy sohasem lesz kielégítve az éhsége. Nagyon nehéz visszatartanom magamat az emberek közelében, hisz belsőm égető vággyal tépné ezernyi apró darabkára őket.. A vért érezném a kezemen folyni, s azzal áztatnám a ruhám, amely új színbe pompázna. Gondolataim, és képzelgéseim csak azon jelenetet adják, ahogy ölök.. kegyetlenül, s nem törődve. A kezemben tartott whiskys pohár immáron apró szilánkokra törik, s ezáltal hullik végül a földre egy néhány darabka, míg egy másik része a kezem különböző pontjaiban elosztva fúródik be a bőrömbe, míg nem végül vérezni kezd.. A vérem végig folyik a kezemen, és a földre cseppen végül, amellyel megszínesíti a padlózatot, sőt magát a lehullott üveg darabok többségét. Nem sokára ujjaim szétnyílnak, és ha még van szabadon szilánk, akkor az társul a lent lévő többihez. Megrázom, majd ki is szedegetem kezemből a nem oda illő anyagot, amelyet ledobok.. immáron mindkét kezemet vér áztatja. Minden bizonnyal a törés hang hangosan csendülhetett fel eme hűvösnek tűnő, és egyben csendes helyiségben. Megrázom a fejem.. s a hátamtól nem messze lévő falhoz dőlve csúszom le a padlóig; egészen ülésbe. Lábaimat felhúzom a mellkasomhoz, míg kezeimre tekintve elszörnyedek; Gyilkos vagyok.. Tudatosul bennem eme gondolat, de nem akarom igaznak vélni.. egyszerűen nem.. Leálltam vele, s már nem ölök egyetlen egy lelket sem, akkor miért érzem ezt? Belsőm miért van kiéhezve a vérre? Miért vágyik a lehetetlenre, ha egyszer úgy sem fogok már visszaesni abba a helyzetbe? Nem leszek újból egy gyilkos, hisz nem vehettek el több ártatlan lelket.. Egyszerűen nem rendelkezhettem mások felett, hisz nem áll a jogomban. Egykoron csábított a vér, az ölés, és a gyilkolás.. egykoron kegyetlen voltam, és jelenlétem áldozatokat követelt, de mára megváltoztam.. Muszáj volt, hisz nem tehettem mást! A fal hidegség érzete végig fut rajtam; egy szál fehér pólót viselek csupán. Tekintetem halálos, míg arcom rezzenéstelenül érzéstelen. A helynek csupán az ablakon beszűrődő fény ad megvilágítást, így mondhatjuk, hogy fél homály van. Lelkem nem él csupán a még nyomorult emlékképek azok, amelyek düht szítanak belsőmben. Szívverésem lassulni kezd, míg szemeimet becsukva döntöm a falnak a fejemet. Emlék tör fel bennem, s még hozzá nem is akármilyen jelenetté, hisz nem otthon vagyok, hanem egy irodában, de ne rohanjunk ennyire előre, inkább gondoljuk szépen végig az egészet;

Városnézésre indultam a szokott módon, hisz tudniillik, hogy nem régóta tartózkodom a környéken, ezért szerettem volna jobban kiismerni a környéket, míg nem egy iskolánál kötöttem ki. Szokatlan volt úgy iskolát látni, hogy teljesen eltér azoktól a módoktól, amelyeket a valós életben, mint "ember" meglehetett szokni. Gondolkozás nélkül léptem be az épületbe ahol eleinte csak sétálás útján jártam végig egy két termet, vagy mondjuk úgy helyet. Nem számítottam társaságra, sőt mi több szokatlan módon eléggé kihalt volt aznap reggel. Itt minden máshogy működik? Tettem fel magamnak a kérdést, de persze szemmel láthatólag igen volt a válasz. Egy lépcső soron mentem fel végül, ahol elhaladtam egy iroda mellett, és a folyosó legvégén lévő ablaknál álltam meg, ahol kitekintettem az iskola udvarára. Egy ideig csak néztem a természeti adottságokat, míg egyszer csak nem léptek hangja ütötte meg a fülem. Hirtelen kaptam az adott irányba a tekintettem, és úgy néztem végig az idős férfin, aki egy mosollyal az arcán közelített felém.
-Mr. Bright?-Tette fel a kérdését mire én csak úgy tekintettem rá, mint aki magán kívül van.. Végül visszasiklott nézésem az udvarra, amely gyönyörű tájat adott az összhangnak.. volt medence, labirintus, pad, és park.. szép hely meg kell hagyni, de csak úgy benéztem, és nem terveztem semmi érdemlegeset eme iskolai hellyel.-Kérem csak egy pillanatra tiszteljen meg a figyelmével.. én lennék ennek az iskolának az igazgatója.-Szavai komolyságot sugalltak éreztem rajta, hogy valami igazán fontosat szeretne közölni.
-Gratulálok a méltó rangjához.-Szavaim semlegesen hangzanak fel pár perccel később, míg felé fordulva dőltem neki karba tett kézzel az üveg felületnek, és így néztem szemeibe végezetül.-Mit szeretne, Mr...?-Nos hát kétségtelen, hogy a nevével nem voltam tisztában így a megszólítás teljességgel elmaradt, mármint a név részével.
-Önt még nem láttam ezen a helyen, de ne aggódjon sokat tudok magáról, és épp ezért lesz alkalmas az elkövetkező feladatra.-Szavaiban volt valami sejtelmesség.-Gyönyörűen alkalmazza a képességét, ami csodálatra méltó, és mivel az itteni diákok az alkalmazást tanulják, illetve a leadott tananyagokat, ezért önnek gyerekjáték lesz őket oktatni..-Szavait nem tudta folytatni, mert közbe vágtam.
-Már párdon kérem, de most ön minek tekint engem.. tanárnak?-Vontam fel a szemöldököm kérdően.-Képzettségem sincs, és tudtommal nem épp azért léptem be ebbe az épületbe, hogy tanár legyek, vagy hogy állást keresek..-Vonok vállat, és immáron magam mellé engedem mindkét kezem.. az egyiket még zsebre is vágom.
-Uram, Mr Bright.. tudja én már öreg vagyok ehhez.. az előző tanár eltűnt egyszeribben vagyis az igazgató, és nekem pedig lejárt az időm, hisz csak átmenetileg oktattam, és vezettem ezt a helyet. Szép meg minden, de a diákokra ráférne egy olyan személy oktatása, aki érti is a szakmát, és fiatal is, mint pl. ön. Aztán meg, hogy én most átadom önnek az egész iskolát ne lepje meg.. egyben lesz igazgató, és tanár is.. mindent maga intéz.. a papírokat megtalálja az irodában.. illetve már átírattam a maga nevére mindent, s ha nem titok elárulom, hogy figyeltettem önt.. nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és nem is akárkit akartam magam helyet. Ön volt szerintem a legmegfelelőbb.-Közelebb lép hozzám, és az egyik vállamra teszi a kezét.
-Mind szép, és jó, de mit vár tőlem?-Még be sem fejeztem szinte a kérdésemet, amikor egyszeriben csak azon kapom magamat, hogy eltűnt..-Remek.-Suttogásom törte meg a folyosón beállt csendet, míg végül újból az ablak felé fordulva kezdtem el nézni a kint lévő tájat..

Hirtelen nyílik ki a szemem, és szakad félbe a gondolatmenetem, ahogy léptek tisztán csengő hangja hallatszik kintről. Mély levegőt veszek, és remélem, hogy elhalad az ajtó mellett, de ez nem történik meg, hisz léptei egyre lassabbá válnak. Viszont nem mozdulok a helyemről, és így el sem tüntetem az apró üveg darabokat, és a véremet, amely áztatja immáron ruhámat, és nem csak a két kezemet.. Kopogtatás megy végbe az ajtón, és csak néhány pillanatig nézem azt, míg nem arra a döntésre jutok, hogy jöhet..
-Kérem fáradjon beljebb.-Jelentem ki, míg a földről lassan felállok a padlónak támaszkodva, hisz nem szeretném, ha a falat is a vérem áztatná. Kitartóan nézek az ajtóra, és arra, hogy ki is fog belépni rajta, míg kezeimet hátra téve fogom össze. Ezáltal nem látszódik a vérnek a nyoma sem.. az íróasztal eltakarja az üveg darabokat, és nem mellesleg a vért is. Gondolataim sehol sem járnak, csak ürességgel bámulom, hogy ki az, és mit akarhat ilyenkor.. A sötétség épp betakarja a környezetem, és persze nadrágomat sem lehet látni, hisz az íróasztal épp előttem van, amely kiválóan elrejti a foltot. Szóval nincs más hátra, csak várni.. várni egy valakire, aki mindez idáig ismeretlennek tűnik a számomra, persze az sem kizárt, hogy ő sem ismer, hisz új igazgató vagyok, és egyben új tanár is..

Vendég

Daniel Bright irodája!

» Isaac & Mia - Kollégiumi szoba