Nappali ♥

Látom Isaacet itt ül előttem, és épp azt magyarázza, hogy mekkotra bajban van, segíteni szeretnék rajta, de én csak egy vadász vagyok, nincs természetfeletti erőm, legalábbis idáig nem fedezem fel, hogy lenne. Amikor megemlítette az alakot rögtön tudtam, hogy kiről beszélm, és azt is tudtam, hogy hol találom meg, sokáig nem is gopndolkodom, csak gyorsan elmagyarázom neki, hogy mindenre emlékszem! - Isaac, pontosan tudom, hogy kiről beszélsz és azt is tudom, hogy hol vagy, egy dolgot megtanultam az életben! Még pedig azt, hogy ha egyetlen barátod van akire számíthatsz ne hagyd őt meghalni! Időt nyerek neked amig kitaláljuk, hogy mi legyen, addig is próbálj vigyázni magadra! Amint megtalálom azt amit kerestem, felhívlak! Vigyázz magadra! - ez volt az amit mindenképp mondani szerettem volna neki, tudom, hogy nem biztonságos ez a hely a számára, a Halálról már sokat hallottam, az én álmaimban is sokszor megjelent, ő volt az aki sokat tanított vadászni, sok mindent nekem köszönhetett, és most a sok kedvességem miatt segítenie kell nekem, nem fogom engedni, hogy Isaac meghaljon. Sietősen, mégis zaklatottan viharzok ki a nappaliból, bevágva magam után az ajtót, és attól a perctől kezdve csak azt a személyt keresem.

Csak most jövök rá igazán, hogy mennyire hiányzott nekem egy barát. Sok mindent el kellene mesélnem neki és biztos vagyok benne, hogy ő meg fog hallgatni majd. Leülök a kanaéra aztán elkezdem a mondandómat. - Tényleg nagyon sajnálom, hogy csak úgy eltűntem, de magányra vágytam, szerettem volna picit egyedül lenni, a családod meg annyira szeretett és én is szerettelek titeket, ha elbúcsúztam volna tudom, hogy nehéz lett volna és fájdalmas azt meg enm akartam. Tudod milyen lány vagyok napokig sírtam volna, bár nem tagadom ez megtörtént. Jártam a világot, aztán rájöttem, hogy mennyire hiányzol, elmentem anyukádhoz és elmondta, hogy itt vagy a suliba én meg idejöttem! Most már nem szabadulsz tőlem, mert itt fogok maradni! Na gyerünk mesélj mi a baj? - lehúzom a kanapéra majd megszorítom a kezét, aztán kíváncsian nézek rá.

Sokáig állok, és közben örömmel hallom azt, hogy a fiú még rámismer amit nehéz elhinnem azok után, hogy milyen régen láttuk egymást. - Igen Isaac én vagyok, Clary Turner. Az ősrégi legjobb barátod aki egyik napról a másikra eltűnt! Kérlek ne haragudj rám, csak annyi minden történt és össze voltam zavarodva, musáj volt jó messzire elmennem! Hiányoztál! - rámosolygok, és most már nem bírom ki, hogy ne szorítsam magamhoz, így felhúzom őt a kanapéról majd szorosan magamhoz ölelem. Nagyon hiányzott már a jelenléte. Ő az a fiú aki minden egyes napomat bearanyozta és ha rossz kedvem volt mindig megtalálta a módját annak, hogy felvidítson. Remélem, hogy sikerül rendbehoznunk a dolgainkat.

Sok időbe telt mire kiderítettem, hogy hol is van Isaac. Egy rohadt bentlakásos suliban van már hónapok óta ami tele van természetfelettiekkel, van egy olyan érzésem, hogy lesz itt pár ember akit majd ki kell végeznem. Nem is gondolkodtam sokat, hanem rögtön hoztam a cuccaim és idejöttem. Remélem, hogy megtalálom őt, hisz már jó pár éve nem találkoztam vele, és mióta őt elveszítettem azóta nem volt egy barátom sem. Remélem, hogy nem haragszik rám amiért csak úgy egyik napról a másikra eltűntem és még csak nem is hívtam fel. Nagy szerencsém van ma. Mikor betoppanok a nappaliba akkor látok meg egy fiút a kanapén ücsörögni, nagyon hasonlít Isaac-hez, sőt biztos vagyok benne, hogy ő az. A táskák kiesnek a kezemből úgy, hogy a nappali is megmozdul tőlük. Alig tudok mit mondani, de muszáj megszólalnom így úgy döntök, hogy valahogy egy sziát kimondok neki, remélem, hogy még rámismer. - Szia, Isaac! - mondom alig hallhatóan, de legalább kimondtam, és el sem hiszem, hogy tényleg itt van, hiszen hosszú idő után újra láthatom őt. Halvány mosollyal az arcomon felé sétálok de begörcsöl a lábam és pont a kanapé előtt fagyok le vele szemben.