Daphné & Dorian - Red Lion Pub

Egy kedves mosoly kúszik arcom vonásaiba, ahogy egy picit megbiccentve a fejemet teljes testemmel felé fordulva szemlélgetem a mozdulatait, bár nem egészen értem, hogy mégis mit csinál. Úgy tűnik, mintha keresne valamit, vagy inkább valakit, bár kétlem, hogy ha egy személyt keresne, akkor az az asztal alatt bújt volna meg, illetve őt akkor én is minden bizonnyal észrevettem volna, amikor helyet foglaltam. De hát mivel senkibe nem sikerült belemélyesztenem a cipőmet, így azt gondolom, hogy rajtunk kívül nincs itt senki vagy tán ez egy ösztönös reakció volt, máris menekülne? Ennyire azért nem vagyok ijesztő azt gondolom, ő pedig túl jóképű ahhoz, hogy hagyjam, csak úgy lelépni, miért is tenném, hiszen az élet által felkínált lehetőségeket meg kell ragadni, mert ki tudja hol leszünk a következő pillanatban, az élet rövid, az idő pedig szalad.
- Én csak épp azt mondtam, hogy a tetkós pasik látványa, mindig arra késztet, hogy megharapjam az alsó ajkam és valami csúnya dologra gondoljak. - mosolygok sejtelmesen, ahogy megadom a választ számára és hogy valóságossá tegyem a mondatom értelmét, valóban óvatosan és finoman ráharapok az alsó ajkaimra, majd lassan elengedve, méregetem tovább a partnerem. Bár jól tudom, hogy nem ezt mondtam abban a pillanatban, amikor leültem, de miért titkolnám el, ha tényleg ezt gondolom, sosem voltam az a személy, aki bármit is elhallgasson, egy dolgok kivéve, de erről anyukámon és az orvosomon kívül senki sem tud, talán jobb is ez így. Nem akarom, hogy sajnáljanak, vagy csak azért legyenek mellettem, mert meg akarnak vigasztalni, vagy hogy szebbé tegyék a napjaimat, amik még hátravannak, hiszen jól tudom, hogy ez történne ha bevallanám, hogy halálos beteg vagyok. Azt szokás mondani, hogy az élet egy játék és hogy merjünk kockáztatni, magam pedig mindent egy lapra tettem fel, egy végső, utolsó játszmában, amelyből győztesen szeretnék távozni.
- Daphné vagyok! - mutatkozom be mosolyogva, ahogy az ülőalkalmatosságra háttámlájára csúsztatom a kezem, majd a hosszú, barna hajzuhatagom alá téve a tenyerem, megtámasztom a megbiccentett fejem és innen nézek egyenesen a srác szemeibe. Remélem nem tart túl tolakodónak, vagy épp rámenősnek, bár ha így lenne az sem túlzottan zavarna, hiszen nem fogom tagadni a jellememet.
- És téged, hogy hívnak, szépfiú? - kérdezem továbbra is egy kellemes mosollyal az arcomon, ahogy egy pillanatra körbenézek a helyen és felfedezem a hely természet adta jellemvonásait, hiszen még sosem jártam itt, de mivel remek helynek tűnik, minden bizonnyal még visszatérek ide, ha másért nem is, de azért biztosan, hogy a pultos srácot ismét zavarba hozzam. - Remélem nem veszed tolakodásnak, hogy ideültem, de tudod egyedül vagyok és amint látom te is, bár javíts ki ha tévednék. És én nem szeretek egyedül lenni és te voltál az első, akit rögtön kiszúrtam ebben a nagy tömegben. - mesélem el neki, hogy mégis mi alapon ücsörgök most itt mellette anélkül, hogy egyáltalán ismernénk egymást, vagy hogy egyáltalán megengedte volna számomra, hogy csatlakozzam. Azonban én jól tudom, hogy veszítenivalóm egyáltalán nincsen, hiszen mi bajom lehetne? Legfeljebb elküld, na és aztán, annyi minden fájóbb pont van az életben, hogy ezt is képes lennék feldolgozni, bár azért titkon remélem, hogy nem így lesz és eltölthetünk egymás társaságában egy kellemes estét. A tekintetem ismét végig szalad jól megválasztott öltözékén, kedves és csábító mosolyán, ragyogó tekintetén, majd végül szépen kidolgozott testén díszelgő tetoválásain pihentetem meg.
- Szép darab. - nyújtom ki vékony karomat felé, amin eddig érdeklődve figyelve támaszkodtam, majd a nyakára tetovált alakzatokon óvatosan végighúzom az ujjaim, csak alig - alig érintve őt, mert most tényleg benne vagyok a magánszférájában. - Tetszik. - hajolok egy picit közelebb, majd elhúzva a kezem a sörös üvegem után nyúlik, és beleiszom a kesernyés ízű italomba, de közben a pillantásaimmal még mindig őt tüntettem ki.

A legtöbb ember, amikor valami új helyre kerül, akkor igyekszik minél előbb felfedezni a helyszín adta lehetőségeket, magába szippantani a tudást, információáradatot és ingereket, melyek az adott helyen érik, én azonban más vagyok, nem sietek sehová sem, hiszen tudom, hogy hol van a célállomásom, ennek érdekében pedig, igazán nincs szükségem arra, hogy elhamarkodottan ítélve és felületesen száguldjak végig a velem makacsul szembe jövő helyszínek között. Grandview egy békés és kellemes kis szigetecske, távol mindentől eldugva az óceánon, ahová mindenki más és más céllal érkezik, magam pedig talán azzal a célzattal, hogy kiteljesedjék a bennem élő művész és kicsit megtapasztaljam milyen az, ha távol vagyok a jól ismert otthontól, a biztonságtól és megszokott világtól. Kecses mozdulatokkal haladok végig a járdán, ahol minden egyes léptemet az utcai lámpák közt besurranó esti Hold ezüstös fénye foglalja csillogó keretbe, míg az égre tekintve az apró kis csillagok mosolyognak vissza a csokoládé barna íriszeimben. Egyszerű fehér színű csipkés ruhát viselek, melynek szoknyarésze fekete színbe csap át, ahogy a derékban szűk pánt elvágja a combom közepéig bővülő kis ruhadarabot, ezáltal pedig éppen láthatóvá teszi a hátul a lábamra tetovált masnit. Ez az egyik kedvenc tetoválásom, amelyet elsőként varrattam magamra még annak idején, amikor szerelmes lettem ezekbe a testet díszítő alkotásokba, amelyek mindig valami életemet meghatározó eseményt vagy emléket dolgoznak fel, de akad köztük olyan is, amelyek csak azért kerültek rám, mert tetszettek, de minden esetre, egyik sem kivétel az alól, hogy sokat jelent a számomra. Mindenki másképp fejezi ki önmagát, én azt hiszem ebben találtam meg magam és bár sokan úgy ítélik meg, hogy egy nő testén ne legyenek ilyen " undormányok " engem a legkevésbé sem taszít, hogy " beszennyeztem " a tiszta testem, mert így legalább tudom, hogy nem próbáltam meg mások elvárasainak megfelelni, vagy az általuk támasztott normák szerint élni. Sok ember azt hiszem ott követi el életének legnagyobb hibáját, hogy görcsösen ragaszkodik ahhoz a gondolathoz, hogy: " Vajon mit gondolnak erről mások? " Természetesen velem is előfordult, hogy eszembe jutottak ilyen dolgok, de egy idő után szépen fokozatosan elfeledtem ezt és az egyetlen, akinek jogot adtam arra, hogy ítélkezzék felettem, az én magam vagyok és kicsit sem gondolom azt, hogy ez önzőség volna. Nem vagyok magam sem tökéletes, ezt is jól tudom, hiszen mint mindenki, én is követtem el hibákat, de pálcát törni emberek feje felett képtelen volnék, így hát elvárom én is másoktól azt, hogy elfogadják azt a nőt, aki vagyok. Mert szerintem attól függetlenül, hogy tetoválások sokasága található meg rajtam, igenis úgy érzem, hogy csinos és legfőképpen nőies vagyok, tehát innentől kezdve a magabiztosságom és az önbizalmam is teljes mértékben a helyén van, hiszen megtanultam szeretni önmagam és megtanultam harmóniában élni a saját személyiségemmel. Magassarkúm apró koppanásai visszhangoznak fel az éjszakában, ahogy végül egyre hangosodó zene szűrődik ki az egyik helységből, így hát mikor elé lépek, felpillantva nézek a névtáblára a hosszú szempilláim mögül. " Red Lion Pub " Széles mosolyom kúszik az arcom vonásaiba, hiszen mindig is kedveltem a cicákat, azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit körülnézzek ezen a helyen, mivel ez még felfedezésre vár, azon apropóból kifolyólag, hogy sosem jártam itt. Óvatosan lépek a vidám arcok tömegébe, ahol csillogó tekintetek fogadnak, ami nyilvánvalóan a jó hangulatnak köszönhető, de magam sem vagyok rest ezt viszonozni, főleg úgy, hogy néhányan még ismeretlenül is köszönnek nekem. Körbepásztázva a kedves arcok között, azonban sebes léptekkel indulok a pulthoz, majd egy kedves mosoly keretében szólítom meg az épp ott tevékenykedő mixer fiút, aki láthatóan nem unatkozik, hiszen az este pörög. A zene miatt kicsit hangosabban kénytelen hozzám beszélni, amikor felteszi nekem az ilyenkor aktuális kérdést, még pedig azt, hogy mit szeretnék inni. Rövid gondolkodás után, rápillantok a srácra, majd ismét kedves mosolyomat megvillantva közlöm a választásom.
- Egy sört kérek. - a pultos fiú láthatóan picit megilletődik, majd miután kizárja a kezdeti sokk okozta gondolatokat, azonnal a hűtőbe nyúl és előveszi az általam kért italt, aminek üvegéről egy laza mozdulattal lepattintja a kupakot, végül pedig elém tolva az üveget, kedvesen felteszi a kérdést, hogy szeretnék-e még valamit. - Igen, a telefonszámodat. - nevetek rá, de természetesen csak viccnek szántam a dolgot, majd benyúlva a melltartóm alá előhúzom a pénzt és a pultra teszem. Nem igazán szoktam magammal ilyenkor táskát hozni, de ha betérek valahová, nem árt némi pénz, amely tökéletesen meg tud húzódni a fehérneműm alatt. - A visszajárót tarts meg. - kacsintok rá, majd arrébb tipegek az emberek között cikázva, keresve egy olyan helyet, ahol helyet foglalhatok. Nem igazán ismerek errefelé senkit, de talán épp itt az ideje, hogy ma találjak valakit, akivel kicsit szórakozhatok és beszélgethetek, akivel eltölthetem az időmet. Nem is tart sokáig míg kiszúrok egy srácot, aki az asztalán dobol feltehetőleg a zene ütemére és jól körbenézve láthatóan, hasonlóképpen hozzám egyedül van, de ezen a tendencián nagyon könnyen javíthatunk, hiszen egy meg egy az kettő. Elindulok az irányába és ahogy egyre közelebb érek, úgy válnak egyre élesebbé a körvonalai, majd mikor végre odaérek egy széles mosollyal állok meg előtte.
- Szia, szabad ez a hely? - mutatok a mellette lévő helyre az egyik kezemmel, míg a másikban a sörösüvegemet szorongatom, de végül is nem várom meg a válaszát, hanem egy kecses mozdulattal lehuppanok melléje. - Remélem nem bánod, ha csatlakozom. - biccentem meg a fejem, nem tűnik éppen olyan személynek, aki azonnal elhajtana egy ilyen dolog miatt, különben is a mondás is azt tartja, bátraké a szerencse.