Erdő ♥

Némán hallgatom hozzám intézett mondandóját, majd normál hangnemben válaszolok -Elkél a tisztogatás, meghiszem azt! Kiváló ötleted van! Tudod, ha segíthetek bármiben, akkor bátran szólj! Nem futamodok meg attól! - mutatok az ég felé -Pokolbéli fajzataim rendelkezésedre állnak, amikor úgy kívánod, ez csak természetes! - biccentek elismerően és határozottan -Ó sokadik lecke ez számomra és nagy örömmel tölt el, hogy halálodban sem szűntél meg a mesterem lenni! Mindig tanul az ember, nem igaz? - húzom féloldalas mosolyra a számat. Valóban Tőle tanultam el minden cselt, minden fortélyt...mindent ami ahhoz kell, hogy igazán hatalmas legyél... -Talán nem ér sokat, de előrébb hajt a cél iránti győzelemben! Mindkettőnknek megvan az akaratunk, amit el akarunk érni! Segíthetjük egymást, már ha nem derogál neked az effajta kölcsönös segítség! - nevetem el magam. -Azzal a boszorkánnyal, pedig ne foglalkozz! Ha megtudja, hogy visszatértél nagy valószínűséggel újra borsot akar majd törni az orrod alá, de majd én kezelésbe veszem..határozottan az utamban van... - dörmögöm kissé morcosan, mert eszembe jut, hogy hogy huzingatja a mézes madzagot a bábom előtt -A lényeg, hogy nem lesz probléma! Semmi és senki sem állhat hatalmas terved elé! - biccentek mosolyogva ezzel is biztosítva 100%-os támogatásomról. -Szabad perceidben pedig régi trónod új hódolóit is meglátogathatnád! Akik bár most nekem engedelmeskednek, mindig örömmel beszélnek az egykori leghatalmasabb Királyukra! De természetesen mindent csak szép sorjában. Nyilván ilyen tervezett mellett, nem tartasz igényt újjáépített otthonomra! - mosolygok rá, mivel tisztában vagyok vele, hogy semmi szüksége effajta birodalomra ahhoz, hogy tervét véghez vihesse.

Felix Dominic Delacroix & Lucifer

"Én magam vagyok a megváltás.. én fogom felszabadítani a földet, de egyben rettegésben is tartani.."

Életem, érzéseim, értékeim, és én magam vagyok az, aki alkotja egész lényem. Senki sem hozhat felettem döntést, és senki sem akadályozhatja meg a tervem részét, miszerint az Istent megölöm.. Meg kell halnia el kell vesznie neki, és a világának is, amelyet felépített.. vagy pedig a világa megmarad, de megkínzom a drága fiacskáját, hogy lássa a szenvedés édes ízét. Kegyetlen vagyok? Ugyan, csak azt teszem, amit megérdemel! Eldobott magától, mert kimertem nyitni a szám.. és ezért épp eleget érdemel, amúgy sem való egy hatalom éhes hülye a trónra. Sokkal inkább érdemli olyan, aki tudja ezt az egészet vezetni, avagy kormányozni, az meg hogy az Isten szolgák mit akarnak nem érdekelnek.. meg fognak halni ők is mind egytől egyig, mert ezt érdemlik, és mert én oly kegyes vagyok, hogy megadom számukra ezen dolgot. Mély levegőt veszek élvezem a hideg érzését végig futni a bőrömön, és immár Felix társasága is kedvezően hat rám.. Olyan jó látni, hogy egyes leckéket, sőt eléggé sokat felfogott, és képes volt visszacsinálni mindent.. nagyszerű! Egyszerűen tökéletes tanítvány, de persze felettem nem állhat, hisz mint tudjuk nem tud elpusztítani..
-Nem kell.. sosem kellett gratulálni, hisz azt teszem, amit tennem kell, az meg már egy másik kérdés, hogy sok őrült mit hisz.. nem tanulnák már végre meg a Halhatatlan szó fogalmát? Például arra a drága boszorkányra ráférne, de komolyan! De hát.. nincs kedvem vele foglalkozni, amikor jobb dolgom is akad.-Mondom egyszerűen szavaira, majdan figyelek további beszédére, amelyekre végül felelek is.-Ereje bárkinek lehet, de az erő kevés, kérlek..-Legyintek a semmibe, és komolyan nézek rá.-Nem tudom hanyadik lecke, de.. "Sose alapozz az erőre, mert nem az dönti el, hogy ki az erősebb.." Hatalom, erő, és vágy? Mit ér?-Rázom meg a fejemet nevetve.-Semmiségek.. apró morzsolni való jogok.. ennél jóval több kell!-Kacsintok rá, majd elgondolkozom az ezután jövő részen..
-Tökéletesen tisztában vagyok vele.-Bólintok megerősítésképen, de szemeim már rég elárulták, hogy tudom mire utal.-Sosem voltál semmi.. és hidd el nélkülem is boldogultál volna, csak pont kapóra jöttem, mert én voltam az alvilág ura, de akár más is lehetett volna.-Vonok vállat úgy, mint akit már rég nem éltet hatalom vágy, és ez teljesen igaz is, hisz nekem nem kell holmi uradalom.. elég ha megölöm azt az átkozottat ott fent, és aztán boldog leszek!-Nos ez egyszerű.. gyűjtögetek egy kisebb sereget magam mellé, és összeszedem a lehetséges hozzávalókat a drága mérgemhez.-Mosolyodom el gonoszan.-Tudod megszeretném ölni a Mindenhatót.. kezd idegesíteni az uralma, bár nem mintha kéne a trónja, csak haljon meg végre, aztán nyugodtan élhet mindenki.. hisz mint tudjuk ott fent csak magát dicsőíti.. ilyen Úr pediglen ide nem kell!-Vallom be komolyan, és egyben mosolyogva, míg várom ezen szavaim után reakcióját..

Figyelem arcának vonásait, melyben rejlik régi barátom minden egyes mozdulata. Nem kétséges most már hogy ő az, és ezt be is bizonyítja szavaival. Ahogy meséli újraéledésének "történetét", figyelmesen hallgatom. Valóban volt bennem egy fajta keserűség, miszerint elvesztettem azt, aki sok mindenre tanított meg, de ezért is emeltem újjá régi világát. Megtanította, hogy semmi sem gyengíthet el, hogy a legjobbra törekedjek és én ezt megtettem. Hogy az Ő tiszteletére vagy a magam előre lépése végett cselekedtem, nem számít, hiszen egy új világot alkottam meg, ami magasabb rendű bárminél és bárkinél, erősebb, mint amit bárki látott. Diadalittasan emelem rá a tekintetemet és apró mosolyráncaim összefutnak szemem sarkában. -Lenyűgöző alakítás, mondhatom! Gratulálok! Nem hiába a legzseniálisabbtól tanultam magam is! - utalok a régi időkre, amikor maga mellé vett. -Mindenképpen előnyöd származhat ezen tehetségek árán. Halhatatlanság? Számomra sem ismeretlen fogalom, hisz a romok közt ragadt erők engem is hasonlóképp ruháztak fel erővel! Magam is a halhatatlanok sorát bővítem, mint tudjuk nem sok hozzánk hasonló lény létezik eme földön...égen...földben! - biccentek elismerően hatalmunkra vonatkozóan. -Milyen a hatalom élvezete? Hát hogy is fejezzem ki magam...újra érzem, hogy vagyok valaki! Ezt nyilván érted! hiszen a semmiből halásztál ki annak idején....felkaroltál, tanítottál és most ilyen szempontból a tanítvány lepipálja mesterét. Természetesen elképzelhetetlen hatalom van a kezemben és ez büszkeséggel tölt el olykor-olykor. De ennél nekem többre van szükségem! Újra a régi akarok lenni Lucifer! Nyilván tisztában vagy vele, hogy ez mit is jelent pontosan! - nézek ravasz és gonosz mosollyal rá és látom arcából, hogy tisztában van a helyzettel. -És Te? Mi végett tértél vissza? Mi a terved? A nagy Lucifer nem jön az élők soraiba minden terv nélkül! Szóval? Hallgatlak barátom! - nézek rá várakozó és mégis nyugodt tekintettel.

Felix Dominic Delacroix & Lucifer

"Már tudhatnád azon leckét, hogy a megérzés sosem csal.. szóval az ötleted biztosra véve nem lehet hamis.. jegyezd meg!"

Létem, létezésem, lényem, lélegzésem, léptem, és maga egész valóm árulkodhat rólam. Azt hiszik meghaltam, de voltaképpen nem, és miért is haltam volna meg? Egy boszorkánytól, aki nem számolt azzal a ténnyel, hogy engem csak egy valami pusztíthat el.. és az nem ő, hanem a por.. az anyag, amely magát a testemet adta, amely megformált engem, és a stílusom? Igen, egy lázadó stílus övez, de miért is lenne más milyen a jellemem? Én ilyen vagyok, hisz mindig megmondtam az őszinte véleményemet, és sosem érdekelt, hogy ezzel mit okozok; fájdalmat, becsmérlést, avagy gonoszságot. Nem vagyok jó, és ezt kiválóan jelzi aurám, sőt maga az egész életem. Elpusztítani nem tudna, ha egyszerű kis semmiségnek tekintene, sőt előbb leckéztetném meg, minthogy hozzám érne.. de tudnia kell ki vagyok. Annyi évig volt mellettem, akkor valamit csak kell tudnia rólam, nem? Meg kell tudnia állapítani, hogy az, aki előtte áll az én vagyok; maga Lucifer. Bár lehet, hogy vívódik belül, hisz alakom, vagy mondjuk úgy kinézetem nem ez volt, de hát nem én tehettek róla, hogy azaz álnok nő személy elpusztította.. na de nem is ő a lényeges, hanem Felix, aki hatalomra tett szert, és kiválóan végezte el azt, amit vártam tőle.. Létrehozta a poklot, és most uralkodik; Remek, igazán remek! Persze itt most nem kell azt érteni, hogy nekem újra kéne az a hely.. oh, de hogy kellene. Van jobb elfoglaltságom; kiirtani az Istent, megszüntetni a földjét, vagy csak elpusztítani a fiát; Jézust, avagy felhasználni szolgának? Gondolatmenetemből az zökkent ki, hogy beszélni kezd hozzám, ezért figyelmesen kezdem el végig hallgatni, hogy miket is mond számomra. Érdekes, ahogy a végére ér, és elmondja, hogy lenne egy tippje, de nem érti miért öltenék ilyen valót.. nos majd mindjárt megtudja..
-Én rengeteg mindent tudok.. az idők kezdetétől élek.. tudjuk ki oldalán kezdtem.-Megforgatom a szemeimet, aztán persze elkezdek oda-vissza járkálni.-Az ötleted amúgy felettébb helyes, hisz mégis ki más lehetnék?-Elnevettem magam, és vele szembe állok meg, igencsak közel.-Lucifer vagyok.-Mondom olyan egyszerűen, ahogy az csak lehetséges.-És elhihetted nem jó kedvemből ez a kinézetem.. de térjünk ki a kérdésedre.-Kezdek hozzá a meséléshez.-A drága; Mia Salvatore elpusztította a létem, vagyis ezt hitétek.. de nem sikerült neki. A testem oda lett, de egy lélek darab túlélte az egészet.. sokáig vártam, míg nem találtam egy számomra jónak mondható testet, de hát úgy látszik tévedtem, viszont meg kell hagyni élvezem.-Röhögöm el a dolgot.-Az erőm elment, így hát más fajta úton-módon kellett visszaszereznem, ami megtörtént, de közben sajnos kiderült, hogy plusz két képességem van.. A halhatatlanság elixírje vagyok, illetve halottakat támaszthattok fel kényem-kedvem szerint. De mond csak ez nekem jó?-Teszem fel költőien, majd elterelve magamról a témát áttérek rá.-De mesélj.. milyen a hatalom élvezete?-Vonom fel érdeklődve a tekintettemet.

Tervem apró fonalainak gombolyagja kezd kiegyenesedni. Egy két szál még kusza, de már látom magam előtt, miként vetek véget ennek az önkényuralomnak. A fiú a válasz a kérdéseimre...évek óta tudom, de most kissé elbizonytalanított, hiszen szembeszegült velem. Tán erőm nem a régi? Vagy van valami ami még engem is meglephet? Nehéz ez az egész tervezgetés...Sok puzzle darabból áll össze,és minden részletre feszülten figyelnem kell. Itt a sötét és kihalt erdőben jó elmélyülni, itt a kutya sem zavarja az embert. De most itt van ez a férfi, aki szinte keresztül lyuggat a tekintetével...érzem a belőle áradó sötétséget és jeges hideget...Akárcsak magamból....így, hogy ketten vagyunk az árnyak oldalán, az apró nyílni vágyó virágok teljesen elfagynak a lábunk alatt...Gomolygó füst, mely körülövezi lépteimet, csak úgy meggyilkolja a természetben jelen lévő élőlényeket. Megszólít. Hallom dermedt és fagyos hangját, mely határozott nyugodtsággal szól hozzám. Ezek szerint ismer engem. Ki ez a tizenéves fiú, aki a nevem szólít, melyet csak egy helyen ismernek. Odalent, hol trónom vágyakozva várja, hogy visszatérjek, ahol nincs más, csak tűz és kegyetlenség.Tud rólam...mintha a belsőmbe, a múltamba látna a fiú. Nem ismerem fel, mégis, mintha ismerném...oly régről. Mint egy villámcsapás, úgy súlyt belém. A stílusa, a szavakat, ahogy formálja. Kevés lény van a földön, aki így beszélne és ez az ember ismer engem...Bevillan valami, de hisz az lehetetlen...nem történhet meg. Pár lépést tennék felé, de megelőz és ő közeledik felém, majd körbejár, mint oroszlán a zsákmányát. Szemernyi félelem sincs bennem, hisz mitől féljek. A szemébe nézve reagálok neki higgadtan. -Sokat tudsz úgy látom! Múltam jelentős részét ismered, tehát engem is jól ismersz, mégis számomra kinézeted idegen jellegű! Ki vagy te? Ötletem volna ezen kérdés megválaszolására, de lehetetlennek tartom, hogy igaz legyen, de ha mégis, úgy elképesztene a tény, miszerint ilyen álcát voltál képes ölteni. Magam is jó vagyok álcázásban, de úgy gondoltam a Földre magam képében érkeznék vissza. - mondom szép lassan a szavaimat és nem kertelek, hiszen tekintete sokat elárul arról, hogy az imént jól gondoltam, hogy ki ő -Merre jártál barátom? - nézek kérdőn rá, de hangomból nem kedvesség árad, de nem is gyűlölet. Afféle érdeklődés, hiszen kettőnknek múltunk van, amire mindketten jól emlékszünk. Csak apró vigyorral az arcomon nézek rá és várom, mit is reagál.

Felix Dominic Delacroix & Lucifer

"Egykor jó voltam, de mára velejéig romlott lettem.."

Nem tudom, hogy mi hajt egyre előrébb a harcom során, amelyet már oly régóta vívok az Isten ellen. Nem tudom, hogy mi ad erőt, hatalmat, és egyben ehhez teljes nyugalmat, sőt szándékot, hogy bukásaim után újra, és újra talpra tudjak állni. Szeretném néha azt hinni, hogy amit teszek az úgy jogos, de nem mindig hozok helyes döntéseket.. Lelkemen szárad ezernyi lény halála, akik egykoron még a szolgálatomba is álltak, csak hogy ne a pokol tűzével égessem nyamvadt testüket. Szövetkeztek velem, és hajlandóak voltak felajánlani nekem a segítségüket is, sőt képesek lettek volna bármit teljesíteni, csak hogy ne kínozva vessem őket az elkárhozáshoz vezető tűzbe, mely örökkön örökké égeti azt, akit oda küldenek. Egykoron hatalmam teljes fényében tündökölhettem; egy voltam a legnemesebb angyalok közül, én voltam az, akire Isten feltétlenül számíthatott. Szívem, s lelkem is beletettem abba, hogy őt szolgálva kielégítsem vágyait, hogy megadjam neki azt, amit kér. Cserébe csupán ott akartam lenni mellette, hogy lássam munkásságát, hogy érezzem közelségét, hogy mellette ragyoghassak, mint egy tündöklő fény, mely csak vele lehet teljes fényű.. Igen egykoron voltam ilyen naiv, és önző, hogy hittem benne, mert azt akartam, hogy büszkeségemet kivívjam a szemében, hogy lássa nem hiába vagyok mellette.. de ezen szempont egy pillanat alatt foszlott szerte, ahogy megpillantottam saját szemeimmel, hogy mennyire önző lett a saját maga által teremtett alkotmányától. Dicsőítette magát, és uralmát kiteljesítve rendelkezett mindenki felett; létrehozta önhódolatára az embereket, akik naivan szolgálták volna is őt, de én ezt megakadályoztam. Meg kellett állítanom, hisz nem helyes, amit tesz nap, mint nap.. döntései, érvei, szavai, és egész cselekvése maga a hamis vallomás, hisz ígérget ő eleget, de hiába imádkoznak hozzá százan, hogy ne tegye életüket tönkre ő neki ezen szavak csak üres semmiségekké válva jutnak el az elméjéig. Nem teljesíti a kéréseket, csak hagyja szenvedni azt a rengeteg sok embert.. előre látóan közöltem vele hát, hogy mit is gondolok én erről az egészről, és szavaim csak is a színtiszta valóságot tükrözték; "Nem lehet tökéletes semmi sem.. nem alapozhatsz egy olyan döntésre, amely már magában téves! Szerinted létezik tökéletesség? Nézz magadra, hisz te sem vagy az! Benned is van hiba, és ezáltal a művedben is lesz!" Az angyalok kara lázadt fel ellenem, és magamra húztam ezáltal milliónyi lelket, akik a mai napig gyűlölnek; természetfelettiek, angyalok, emberek, és maga az Úr, akiért egykoron akár meg is haltam volna.. De ma már nem, hisz teljes valómmal gyűlölöm, és ez a tudat az, amely harcaim során egyre előrébb hajt a küzdelemben! Tudom, hogy egy szép nap majd előtte állva megölhettem őt, és ezzel elpusztítom a lényének értelmét. Ő miatta lettem egy bűnös lélek, egy bukott angyal, egy gonosz, egy ördög, és egyben sátán, ő általa váltam gonosszá, kegyetlenné, és gyilkossá.. Kezemhez, lelkemhez, lényemhez, létemhez, és létezésemhez milliónyi lélek vérre tapad.. Kínoztam a legdurvább módszerekkel, öltem a legkegyetlenebbül, de megváltást nyújtottam egyeseknek. Immár magam mellett számtalan szolgát tudhattok, de persze egy sem tudja, hogy élek, hisz kilétem feledésbe merült, vagy pedig csendes homályba azon eset óta, hogy halottnak hisznek meg annyian, de nem haltam meg végleg, hisz még életben vagyok.. Ugyan más kinézetem van, és más testben élek, sőt új erőkkel felszerelve, de ez nem változtatott meg, hisz életem ugyanaz.. önmagamat adom, az vagyok, akinek lennem kell. Célom elpusztítani azt, aki eldobott maga mellől annak idején, mert nem tetszettek neki szavaim jelentőségei, pedig én megmondtam, és az évek telésével láthatta, hogy emberek sokasága nem hisz benne.. Megtagadják őt sokan, és én azon személyek pártján állok, hisz azon emberek legalább látják a valóságot, és nem vakok, mint az angyalok, akikből már egy sem él.. talán még Gabriel az, aki megbocsátást nyert, mert ő mindig amellett áll ahol épp a legkedvezőbb neki, és jelen esetben az Úrnál volt a legdíszesebb asztal foglalás, míg már azon röhögnek meg annyian, hogy én meghaltam, és már nem jelentek fenyegetést, de ekkor tévednek. A lehető legnagyobb félelmet fogom kelteni Isten művében - a világban - , hisz ennek így kell lennie. Minden személy megfogja gyűlölni a Mindenhatót! Új vezetőre van szükségük; egy olyan valakire, aki nem hatalom éhes, és aki tudja, hogy mit hogyan kell tenni annak érdekében, hogy fent maradjon az egyensúly.. Ígéreteim szava jelentős, és amit megígérek, azt be is tartom, így pediglen nem hazudtolom meg önmagamat..
A fának dőlve élvezem a kilátást, amelyet a táj összképe nyújt. Tagadhatatlan, hogy szép, amelyet egykoron megalkot az Úr, de akkor is cserben hagyta a teremtményeit.. Körül övez engem a rideg valóm, és teljességgel hideggé válik a környezet, aki pedig a közelembe lép már a megfagyás pontján érezheti jelen helyzetben magát, hisz gondolataim, és érzelmeim egyre inkább türelmetlenebbé válnak. Tudom, hogy már nem sok választ el attól, hogy örökre eltüntessem őt, és megsemmisítve más törjön a hatalomra; az Ő hatalmára. Sötét aurám még inkább sötét lesz, ahogy az elmémben azon jelenet játszódik le ezredjére is, hogy hogyan is ölöm meg őt. Nos igen ez még csak egy kósza álomkép, de nem sokára majd a valóságot övezi. Fejemet is fának döntöm, és ekkor hallom meg, hogy valaki a közelemben van. Tekintettemet az ismeretlenre szegezem, aki nem is lesz annyira az, amint rápillantok. Ajkaimon egy mosoly jelenik meg, és egy könnyed mozdulattal lököm el magamat a fától, így sétálva elé közvetlen közel.. Állom fagyos tekintettét, amely át megy rajtam, míg az én szemeimben sincs más kivehetőség; érzéstelen, rideg, és kegyetlen tekintet az, amely érzékelhető, sőt maga a lényem már ezt sugallja bárki számára. Oly könnyedén, és nyugodtan állok előtte míg neki fogalma sincs arról, hogy ki vagyok. Felix.. most ő a pokol uralkodója, és jól is tette, hogy felépítve átvette a helyem. Nekem már nem lesz szükségem azon helyre egyáltalán, de a viszontlátás eléggé meglepő - legalább is nekem - , mert már nem mellettem állóként áll itt, hanem úrként. Elismerésem neki, és azért, hogy az évek során megtanulta a tanításaim lényegét.. Veszek egy mély levegőt, bár erre az égvilágon nincs szükségem, de olyan jó halandónak érezni magam egy röpke pillanatig, és mivel tudom, hogy az első lépést nekem szánta, ezért meg is teszem, amit kell, így szólítom hát meg;
-Felix Dominic Delacroix.-Hangom határozottan csendül fel megemlítve nevét, mely számára ismeretlen helyzet lehet, hisz honnan ismerhetné egy bukott angyal, akit még nem látott? Ugyebár a testem ellenmondásos az összképnek.-Először is hagyj gratuláljak a rangodhoz, amely igen csak méltó hozzád, főleg azt tekintve, hogy mindig is erre születtél.-Utalok itt arra, hogy elég régóta ismerem létét, amely megint csak kérdőjeleket képez az elméjében majd, de érdekel ez engem? Egyenlőre nem leplezem le magamat, csak adok egy bukott angyalt.-Másodszor pedig öröm életed léte, hisz valljuk be annak idején még halott voltál, míg most már életben vagy..-Ravasz mosolyt engedek meg magamnak, míg kissé hátrébb lépve tőle kezdek el körbe-körbe sétálni körülötte.-Újjáépíteni egy elbukott birodalmat, létrehozni egy új erőforrást, új szolgálókat keresni, és átvenni egy helyet egy halottól, amely már nem uralhatja a maga építményét.. Remek munka! Főleg azt tekintve, hogy a romokból kezdted újra!-Végül mellette állok meg, hogy füléhez hajolva suttoghassak neki néhány szót.-Léted mindig is értékes volt!-Jegyzem meg oly halkan, hogy szinte senki sem halhatná még ha éles füle is lenne, csupán ő érti.. ő hallja! Viselkedésem árulkodó lehet számára, de amíg nem jön rá addig szerepet játszok előtte, amíg csak tudok, hisz számomra élvezet a játék élvezete..

Évek...hónapok...napok...órák...percek....ezen szavak kattognak az agyamban. Vajon melyik a megfelelő, ami leírja, hogy mióta várom eme pillanatot, amikor is testet ölt a gonosz. Földi valóm végre beteljesül, újra itt vagyok. Jó sok éve annak, hogy lában földi terephez ért, el is szoktam az érzésétől, de tudom, hogy ennek így kell lennie, hiszen dolgom van itt. Be kell végeznem, amit oly sok éve tervezgetek. Az idő hűvös és nyirkos...épp ideális a földre téréshez egy magam fajtának. Akiben nem ül más, csak sötétség és hűvösség. Egykor ez kiváltság volt, hiszen olyan hatalmam volt, melyről halandó ember még csak nem is hallott, de talán az égi magasokban sem nagyon. Én voltam, aki vittem a lelkeket, aki igazságot tett élők és holtak közt, aki járhatta szabadon a földet és az eget, hogy aztán szabadon magához vehesse, ami neki jár, de mindezt elvettél tőlem. Egy pökhendi gusztustalan fráter, aki nagynak képzeli magát, de mégis ki ő egy olyanhoz képest, mint én? Csak egy senki és ezt ő is nagyon jól tudja. Pöffeszkedik odafent és az utód talpát nyalogatja. Annak az utolsó gyilkos förmedvénynek hajbókol naphosszat, míg velem szemben szemernyi tiszteletet sem tanusitott. Mitől jobb ő, mint én? Én igazságosan jártam el, büntettem azt, aki azt érdemelte, sosem vettem el olyan lelket, aki ne szolgált volna rá a halálra. És mégis..letaszítottak a hatalmi székemből egy nyápic magamutogató senki miatt. El kellett bujdokolnom, egészen a Pokol bugyraiig vitt a lábam...vagy a szárnyam.És odalent, ahol nem ismernek kegyelmet, nem létezik az, hogy szeretet, hogy megbocsátás, csak a kín, a szenvedés és a jogos elkárhozás. Igen, csak ezek léteztek és ez olya felemelő volt mindig is. Odalent megértették a helyzetemet és együtt voltak velem, amikor azt mondtam, hogy ennek véget kell vetni...véget kell vetni Killian és a bajszos mitugrász uralmának. És idelent szövetségesre leltem. Az Úr, aki ezt a csodás világot létrehozta, kormányozta és mindenek felett uralta, ő az, aki legfőbb szövetségességéről tett tanúbizonyságot, cserébe csupán az én támogatásomat kérte bármiben. Ha módomban állt volna se tettem volna másképp. Hosszú évekig voltam mellette, jóformán szolgáltam, majd idő közben fivéremként tekintettem rá. A borzalmas tragédia hideg zuhanyként ért és bosszút esküdtem az ellen a cafka ellen is...Killian után ő jön a listámon, ha már Killian oly kegyes, hogy évszázadok óta azt a pergament szorongatja, mint kisfiú anyuci szoknyáját...gusztustalan. Tragikus az eset, ami odalent történt velünk...elpusztult...minden elpusztult és a sötétség elnyelte fivéremet is. Hogy gyászoltam e? Egy percig sem, hiszen azzal csak az ő eszméit tipornám földbe, így azt tettem, amit kellett. Újjáépítettem a Poklot és az Uralkodói székbe emeltem magam. Fölényes? Önző? Magamutogató? Talán, de nincs olyan lény a földön, aki ezt jobban tette volna, mint az, aki évszázadokig az uralkodó mellett állt. Így lettem én a Pokol Ura végérvényesen. Új képességeim évről-évre gyarapodtak, egy idő után már számon sem követtem milyen erővel ruházott fel az "ígéretek földje", hiszen ez nem más mint ahogy említettem..."Az ígéretek földje" Az égi istenség az angyalaival sosem foghatja fel ezt a hatalmat, ami idelent rejlik. És most, hogy a fiú végre szólt hozzám oly sok idő után, ez volt a jel, hogy eljött az én időm, hogy uralmam kiteljesedjen és régi szerepkörömet újra magamra öltsem. De így talán könnyebb lesz a fiút a bástyámként használni, mintha csak egy sakkjátszma lenne az egész. ÉS még rengeteg parasztot állítottam időközben magam mellé..a bukott kis angyalkákat, akiket az úr száműzött fentről, én kegyes voltam és befogadtam őket, ám ez bélyegzéssel jár...szárnyuk immáron soha többé nem fénylik patyolat fehéren, csak a sötét és mély fekete áztathatja át őket. Ahogy az erdőben bolyongok elfog egy furcsa érzés...valami melengető.Egy másik gonoszt érze az éterben, közel van érzem. A hideg vészjóslóan növekszik, de ezt már nem csak én alakítom így, az ő ereje is hozzá teszi a magáét. Eluralkodik a sötétség is. Lépteim halk zajjá halványulnak a kihalt erdőben, lépteim mögött apró lángnyelvek törnek fel a földről, ez igazolja, hogy a tűz az enyém, az én szolgálóm most és mindörökké. Érzem, hogy közeledem az alakhoz, mígnem azt a kevés fényt, ami belengi a környéket egy nagy kifeszített szárny takarja el, amit először a földön látok, majd az égre emelve a tekintetemet meg is látom gazdáját. Nem vesz észre és ez talán jól is van így, de mégis vonz valami afelé, hogy megszólítsam, így követem síri csendben, szinte suhanok a fák között, látom, ahogy földet ér. Mégis mi járhat a fejében...sötét aurája csak úgy szikrázik...egyetlen lényből áradt ez a sötétség, de az képtelenség, hiszen ez nem ő. Csak figyelem a fiatal srácot, majd kicsit közelebb lépek hozzá, de nem szólalok meg. Fagyos tekintetem az övébe fúrom, szinte átmegy rajta és várom, hogy ő lépjen elsőként.

Felix Dominic Delacroix & Lucifer

"Egy nap én leszek a világ megváltója, aki áldást hozz az önkényuralom helyett.. én fogom eme bűnös életeket jó útra terelni a sötétség felé.."

Életem rendeltetés szerűen ment végbe, hisz a sors úgy látszik ezt szánta nekem; a bukást, a küzdést, a felállást, és a folytonos kilátástalanságot, de eszem kellő képen a helyén van ahhoz, hogy megtörjem ezen átkom! Nem érdekel mibe kerül, hogy mit kell feláldoznom, vagy mit kell megszereznem annak érdekében, hogy immár elérjem végső célomat; az utolsó döntő csata megnyerését tervezem, amelyet az Úr ellen szeretnék megvívni, és eme ütközetben csak is én nyerhettek, hisz le kell szedni a trónjáról őt, hisz meg kell végre halnia annak a személynek, aki önmagát hódoltatja oly sok év milliója. Azt hitték meghaltam, de tévednek; új testet öltve tértem vissza a "halálomból", s voltaképpen nem is haltam meg, inkább ez csak egy amolyan kitérő volt, míg a lelkem egyetlen darabja lebegve pihent, és várt egy megfelelő emberi testre, de ehelyett más formát öltöttem természetfelettit, és bár nem tagadhatom, hogy tetszik a srác teste, de a sajátomban érezném jól magamat.. végül is mindegy, hisz az már elpusztult, és csak ez maradt, nos ennyivel kell hát beérnem. Vigasztal a tudat miszerint két új képességre tettem szert, viszont az, hogy elvesztettem a poklot.. az hogy már nem én vagyok ott az úr, és a parancsoló lesokkolt, de hozzátenném, hogy ezen pont nem érdekel. Miért is érdekelne engem, amikor fontosabb feladatom van, mint visszaszerezni egy nyomorult kínzó lángokban hevert alvilágot? Legyen az úr az, aki egykoron barátom volt, akiben megbíztam, akivel tervezgettem; méltóan kiérdemelte a helyet, és mivel halottnak hisznek így már nincs szükségem ama helyre. Nekem egy dolog kell; a Halál.. az Isten jogos halála, hogy én olthassam ki a fényt a testéből, és hogy elvegyem tőle azt, amit alkotott; az egész földjét, emberiségét, és hatalmát. Megakarom semmisíteni a létét, és az örök feledésbe akarom küldeni.. de ez csak egyetlen módon lehetséges, ha önmagával az anyaggal okozom a vesztét.. Létre kell ehhez hoznom egy kegyetlen fegyvert, egy pusztító hatalmat, egy halálos ölési folyamatot... én már meghaltam, de visszatértem hát, és most következik ő; a Mindenható, akinek a halála végleges lesz! Én visszatérhettem, de ő már nem fog, és a trónt - , a helyét - más fogja átvenni, egy olyan valaki, aki megérdemli a jogos hatalmat.. Magamba szívom a levegőt, mintha csak egy ember lennék, aki tényleg él, de nem, hisz ennél én több vagyok. Lábam alatt a föld jéghideggé válik, míg haladásommal ugyancsak ilyen hőmérsékletű levegőt vonzok magam után. Jobb kezemet végig húzom egy-egy fa törzsén ha el haladom mellette.. érintésem alatt érzem magát az érdességét, azt a fajta kellemetlen érzést, és ebben az egészben épp ez a legvonzóbb. Lépéseim lassúak, és mint egyedüli hangforrás ez is töri meg a beállt csendet.. félhomály vetül a tájra, mivel a fák lombjai eltakarják a fényt, ezért árnyékos helyen mozgok. Lábaim alatt a faágak recsegnek, és a levelek sokaságán megyek keresztül ezzel törve magamnak előre utat. Szívem üres hidegséget sugall, megjelenésem maga a poklot okozza a környezetnek.. már maga a lényem gonoszságot áraszt, és ezt kb. tőlem 10 méterrel arrébb is lehet érezni tisztán. Halk csicsergések ütik meg fülem, míg az állatok mozgolódásai, és a szél hangja is felzendül így kapva bele a hajamba. Bőrömön végig fut az enyhe hideg szellő, de nem igazán törődök ezen jelenettel, hisz a hideg érzet számomra megszokott, mint ahogy az égető pokol tűzze is.. úr voltam lent egykoron, egy hatalmasság, aki irányította a teljes alvilágot, de miután művem megsemmisült így elveszett minden felépített munkám, ezért mára már nem éltet annak tudata, hogy szerezem vissza a régi birodalmam. Egyszerűen nem bír foglalkoztatni ilyen gondolat, amikor sokkal, de sokkal fontosabb feladatom van, s még hozzá a végső harc lebonyolítása, és annak az állítólagos fegyvernek az előállítása. Figyelem az előttem lévő terepet, míg külsőmre ránézve bárki is azt hiszi, hogy egy egyszerű jóképű, sőt ártatlan srác vagyok, de nem.. ez csak a megtévesztés látszata, hisz igazi valóm elpusztult azon boszorkány által; Mia Salvatore.. majd megkapja egy nap a jutalmát, de elsődleges cél az önámító királyt, urat, fenségességet - , vagy már nem is tudom, hogy hívhatnám őt.. - legyőzni. Egy tudatlan ostoba léleknek látszom, de mégis megjelenésem maga a rejtély ábrázata; létezem, nem haltam meg, hisz örökkön örökké élek, és csak egyetlen dolog pusztíthat majdan el.. az anyag - maga a por..
Ruházatom szokásomhoz híven fekete árnyalatú, de most különlegesség képen a pólóm fehér, és csak nadrágom fekete. Egy rendes ember hülyének nézne amiért egy szál pólóban sétálok az erdő belsejében, hisz köztudott, hogy nincsen meleg, bár nem is vágyom forróságra; testem már kapott belőle eleget. Bosszúra szomjazom, megmenteni kívánok egy egész emberiséget, hisz felszabadítom eme földet azáltal, hogy megölöm a magát imádtató hatalmas Urat.. Oh, hogy utálom az életet, amiért egykori fényem kihunyt.. úgy gyűlölöm magát az angyalok karát, amiért ellenem fordult.. Én megmondtam a valóságot, az igazat, és minden szavam jelentőséggel bíró volt, de ők nem hittek nekem így hát nem élvezhetnek általam való felkeltést sem.. igen megtehetném új képességem által, de nem fogom. Egyetlen egy nyomorult Isten imádó bábu szolgát sem fogok feltámasztani, hogy aztán engem rászedjenek arra, hogy térdeljek az Úr elé.. inkább a halál, vagy pedig a pokol jól ismert édes tűzze égesse lelkemet. Megváltást hozva ezzel nekem, hisz inkább ezt érezzem, mint magát az Urat.. nem szolgálnám már, mint egykor.. nem tisztelném őt, hisz önhitű lett, egy fölényeskedő őrült, aki hódolatot gyűjt mindenkitől. Megtagadom régi valóm, hisz míg régen odaadóan szolgáltam őt, mellette álltam; a jobb oldalán, lestem kívánságát, és legjobb angyala voltam.. addig mára ez megszűnt létezni; megvettem, elítélem, hisz csak egy nagy hatalmú Úr lett, és nem több. Több ezer embert állított az oldalára, akik tisztelve őt imádkoznak hozzá majd ezt én megtöröm.. azt, amit egykor már meg kellett volna! Átmeneti eltűnésem sok mindenben segített; új képességeim lettek, nagyobb hatalmam, halhatatlan létem, és teljes felszereltségem. Nem hiába akarok az Isten elé állni, és megölni őt, sőt nem akármiért követelem az életét. Egyrészről elég tételt akarok, míg másrészről felszabadulást az uralma alól, hogy egy jogos, normális, és hatalomra nem éhes vezető vegye át a helyet. Nem vágyom már régóta uradalomra, hatalomra, és legyőzhetetlen valómra, hisz ez mind bennem van.. kisugárzásom érezteti.. érzi az, aki a közelembe van.
Szárnyaim hirtelen jelenek meg.. feketén kitörve a fehér felsőm összhatásából, és ezáltal borítva be teljes valóm. Egy bukott angyal vagyok, aki oly sokszor porba hullt, szenvedett, és elpusztult belülről.. én már rég maga a feketeség vagyok belülről, és visszahozni nem lehet, sőt felkelteni sem, de lényem.. kritizáló, lázadó, és öntörvényű jellemem nem ment el - még mindig bennem él. Uralmam akkor kezdődik el, amikor senki sem számít rá, és akkor fedem fel kilétem, amikor a legszükségesebb lesz, de addig csak higgyék el a halálom.. tudják be azt, hogy nem élek, hogy nem lélegzem, és hogy megsemmisültem. Fel szállok egy rögtönzött mozdulattal az ég felé, majd a kiszemelt cél irányba repülök, ahol ugyanis egy bizonyos helyen leszállok a földre, majd ezt megtéve szárnyaimat egy hangos csettintéssel tüntetem tova. Felsóhajtva dőlök a neki egy közeli fának, és úgy nézem az előttem heverő tájat.. a kezdetek kezdetén minden más volt, de hiába győzködtem az első ember párt, ha nem hallotta meg szavaim értelmét; Isten mellett tartottak ki, és létrejött a korcs faj.. oké az alvilág ura is egy ezek közül, de én.. én nem. Lenézem az emberséget, hisz csak megy a maga orra után. Elismerem vannak kivételek, de azok ritka esetek, és tisztelem az olyat, de jelenleg a halálom elterjedt világ szerte a természetfelettiek körében, és örvendeznek ezen, de majd ha kiderül, hogy élek lefog ezen személyeknek a mosoly fagyni az arcáról..; oly annyira fogom én azt élvezni - el sem mondhatom, hogy mennyire!

Mindíg is szerettem a kalandokat így eszem ágában sincs menekülni most, még akkor is ha fura képességek jelentkeztek nálam. Szerintem az ilyen dolgokat majd idővel megtapasztalom és sikerül is irányítnaom majd, így semilyen veszély elől nem fogok elfutni, még ha ez egy jó tanács is volt. - Nem fogom itt hagyni a szigetet, csak mert történik néhány fura dolog, amúgy is már megszoktam, hogy semmi sem az aminek látszik. Lehet, hogy most jelentkeznek ezek a csöppet sem kellemes képességeim, de megbirkózom velük valahogy. Különben is vadász vagyok már évek óta, elbánok bárkivel! Rendben, majd hívj fel ha megtudtál valamit! - mosolygok rá halványan, és mielőtt még elmenne a kezébe nyomom a telefonszámomat, hogy tudjon értesíteni, ha bármi fontos dolog a fülébe jut ennek kapcsán. Szerintem sok mindent tartogat még ez a fiú amit még nem tudok, de előbb utóbb úgy is kiderítem. Most már elválnak az útjaink, ő jobbra megy én meg balra...

A JÁTÉKTÉR SZABAD!

Szóval megérzés.. - bólintok rá - Hát akkor jók a képességeid, elég élesek! - nézek rá - Akkor hagyd el a szigetet! Veszélyes itt, mindenkinek aki idejön lesz egy átok sújtotta kis nyomorúságos élete, amiből nem fog tudni kilábalni, én tudom, mert ismerem a dolgot.. És csak azt tudom mondani, hogy amikor már a hatalmába kerített, akkor van a nagy baj, akkor már menekülni sem lehet.. akkor elvesztél, és nincs aki megmenthetne! Ezért kell időben lelépni! Nem szabad ragaszkodni, az csak a vesztünket szüli meg! Ha nem bánod szeretnék néhány dolognak utána nézni ennek kapcsán! Még találkozunk, biztosan! - biccentek felé majd lassan elindulok kifelé.. -

- Igazából én sem tudom, hogy honnan tudok ezekről, de mostanában gyakran megérzem, hogy másoknak milyen képességei vannak, ilyen még soha nem fordult elő velem. Csak egy vadász voltam de nem éreztem meg soha a természetfeletti erőket, de mióta idejöttem kissé fura dolgok jelentkeznek nálam amiket nehezen tudok megmagyarázni. - mostanában tényleg gyakran jelentkeznek az ilyesmik, hogy ok nélkül megérzem mások képességeit, remélem, hogy ezek miatt nem fogok semilyen bajba keverdni, mert az most nem jönne jól nekem, de még mindig nem tiszta, hogy ki gyújthatta fel az erdőt és miért jöttek elő a képességeim, egyáltalán honnan tudok ilyen sok mindent. Idáig csak vadásztam nem pedig tudós voltam vagy nyomozó.

Honnan tudsz te ezekről?! - figyelem még mindig döbbenten a lányt - Azt hiszem, bár nem tudhatom pontosra, lehet, hogy teljesen véletlen, vagy szándékos! Bárki is vagy bármi is tette, majd előkerül vagy kiderül! - nézek rá kissé elmosolyodva - Visszatérve, te honnan tudsz ezekről a dolgokról!? Ki mondta neked, hogy én angyal volnék!? Nem értem! - rázom meg a fejem a gondolatra, hiszen egy szóval sem említettem neki a dolgot, még is felkészültnek látszik, mindent tudónak, ez kissé aggaszt.. - húzom el a szám. -

-Ohh szóval te angyal vagy, de mégis ilyen képességet kevesen kapnak, hallottam már erőrl, ez után még fog jelentkeni pár fura erő ami az elején megmagyarázhatatlan lesz. Úhh néha annyira irigylem azokat akiknek természetfeletti erejük van, úristen. - azt hiszem egy picit elkalandoztam és mindenfélét összehordtam most Chrisnek, most ha megkérdezné újra, hogy mit mondtam tuti nem tudnám megismételni szóval valószínű, hogy valami óriási nagy hülyeség. - A tűztől mindig akaratom ellenére pánikba esem, volt egy sztorim ami miatt a tűz örök ellenség a számomra és még az álmaimban is kísért komolyan nagyon gázos dolog. Ténylwg van elképzelésed, hogy ki lehet az? - nézek rá, és még egy kicsit most is feszült vagyok a tűz miatt és foggalmam sincs, hogy most mi tudna egy kicsit megnyugtatni.

Ezt meg, hogy érted!? - nézek rá döbbenten hiszen azt sem tudom miről beszél.. sok angyalnak van különleges képessége, én pedig a szelet uralom.. még is mire célozhat?! - gondolkodom el - Ó értem, mindenkinek van valami fóbiája, hát a tiéd ez!
Nagyon szívesen! - mosolyodom el - De azért kérlek ne ess pánikba, az nem volna jó! Viszont meg fogalmam sincs.. hacsak nincs itt véletlenül valaki, akit ismerek! - nézek körbe hátha meglátom akire gondoltam - Vagy csak én szeretném, hogy itt legyen, ez is egy lehetséges elképzelés, kitudja! - rántom meg a vállam ahogy még mindig körbe körbe nézelődök remélve, hogy talán Dominic felbukkan, hogy minden, amit akkor láttam csak kitaláció volt.. kell nekem egy barát Dex után, szükségem volna egyre! Igen Dominicot is kedveltem, de Dexterhez foghatót sosem fogok találni! Ez a csúf felismerés.. még nekem is szükségem van egy bajtársra, egy barátra aki megért és Dexter az a fickó, akit mint a barátomat kedveltem, s mint a.. a bátyámat szerettem! Ahogy az most sem változott, bár csak itt lehetne! - konyul le a fülem is a mosolyommal együtt a hiányérzetére - Remélem jól van és boldog, szeretném őt látni, beszélni vele, segíteni! Ott lenni! - gondolkodom magamban erre a határozottságra jutva. -

- Te aztán nem vagy semmi, wow! Le vagyok nyűgözve. Különleges képességed van, a világom mindössze 2 embernek van ilyen képessége, ezek szerint te vagy az egyik. - mosolygok, és még mindig csofálkozom rajta, hogy pár másodperc alatt oltotta ki a tüzet. - Áhh nem, csak valahogy soha nem voltam jó viszonyban a tűzzel, pedig már találkoztam nála gonoszabbal is, de mégis valahogy annyira félek, hogy az nem igaz. - nézek rá, és mindig eszembe jut az a nap amikor először találkoztam a tűzzel, emberi alakja van, aztán jó pár napig üldözött, még kezdő vadász voltam és nehezen tudtam őt eltenni láb alól, de valahogy sikerült, ő volt az első veszélyesebb alak akit egyedül öltem meg mindenféle segítség nélkül. - Köszi, hogy eloltottad, tényleg frászt kaptam volna ha itt ég előttem, ha tüzet látok, totál lefagyok és olyankor már fel vagyok készülve a halálra is, szóval most jól jött, hogy itt vagy. De még is hogy keletkezhetett itt tűz? - kérdően nézek rá, pedig szerintem ő sem tud erről többet mint én.

Sok sikert! - bólintok rá - Nyugalom, nem lesz baj, legalábbis remélem! - veszek egy mély levegőt ami teljesen kitölti a testem, de olyan mélyet, hogy szinte nem marad a körülöttem lévőknek, végül a szemem elsötétül és a tűz felé fordulok, tudva, hogy mit csinálok, a magamban lévő nedvességgel keverve kifújom, mire az felhővé változik és a tűz fölé száll, kiereszti magából nedvességét és eső formájában eloltja a tüzet.. legalábbis egy részét.. addig addig ismételgetem ezt ameddig már csak pislákolni látszik.. - Azt hiszem ezzel végeztünk, úgy is nem sokára esőt mondanak! - fordulok a lány felé visszaváltozva - Látom irtózol a tűztől.. gyerekkori emlékek?! - kérdezem kíváncsian

- Nagyon szeretnék segíteni Isaacen, de erről csak most hallok először, de tudok vigyázni magamra és nem hinném, hogy pont a legjobb barátom miatt fogok majd meghalni, legalábbis nem így terveztem. Majd beszélek vele és megpróbálok segíteni rajta valahogy. - mondom neki, majd valami fura füst szagot kezdek érezni. - Héé te érzed ezt? Sőt, látod? - mikor már nem Chrisre nézek akkor veszem észre, hogy az erdő lángokban áll és egyre jobban közeledik felénk, hirtelen azt sem tudom, hogy mit csinálhatnék, hisz pár perce még minden rendben volt most meg hirtelen lángol az egész erdő, ez tök fura. - Ez emg hogy a francba történt? Az előbb még csak egy apró lángocska sem volt itt, mi t csináljunk? - hirtelen elkap a pánikroham, lehet hogy egész életemben gonosz lényekre vadásztam de a túz mindig nagy félelem volt a számomra amit soha nem tudtam legyőzni, hirtelen mozdulni sem tudok, vagyis inkább nem merek de lassan valahogy sikerül felállnom.

Ez igazán dicséretes! - nevetek fel - Magam is szeretem a vadászatot! - kacsintok rá - Magaddal vinni nem akarod!? Még, hogy rosszul!? - lepődöm meg - A srác totál zakkant, öngyilkossági kísérletet hajtott végre! - mondom ki nyíltan - Sőt még meg is halt! - nem kecmecezem, kimondom amit tudok - Vigyázz vele Clary, rossz lenne, ha téged is magával rántana! Ne vedd sértésnek, de egy elmebajossal vigyázni kell! Valahol akkor látod, szerencséd volt! - mosolygok - Megértelek, tényleg! Hasonló voltam én is, elég ha magam tudom, hogy ebből nehezen fog kimászni, másfelől meg ismerem magam! Semmi baj, már megszoktam! - kacsintok rá, amikor kíváncsian tekint rám. -

Szerettem volna eltitkolni azt, hogy vadász vagyok, nem szeretném ha bárki is megtudná ezt, mert a vadászoknak soha nem biztonságos, mert ha egyszer egy gonosz megtudja akkor kinyírja a vadászt ha nem vigyázik magára. Nem szeretnék meghalni, mert tudom, hogy sok dolgom van még itt, de mégis úgy érzem, hogy ebben a fiúban megbízhatok így bevalélom neki, mert úgy tűnik, hogy tud a természetfeletti világról. - Igen, vadász vagyok már eléggé rég óta, és legtöbbször miattam szívják a rosszfiúk világszerte! Örülök, hogy csinosnak gondolsz, Isaac mondta már, hogy mostanában nem alakulnak jól a dolgai szóval azt hiszem, hogy pont jókor jöttem vissza. Soha nem úgy nézett rám, mintha többet akarna tőlem mint barátság és én sem néztem úgy rá. Soha nem volt pasim csak egy-két éjszakás kalandok. Nem találtam még meg az igazit, de keresem. Honnan veszed amugy, hogy a baj hozója leszel? Sajnálom, hogy sokat szenvedtél! - kiváncsi tekintettel mondom ezeket a szavakat neki és úgy érzem, hogy sok mindent rejteget ez a fiú még amit mindenképp meg kell tudnom.

Szóval vadász lennél!? - mosolygok rá - Hát ez koránt sem mindennapi! - pillantok feléje - Nem szívesen?! Még is miből gondolod, hogy nem?! - kissé meglep amit mond - Hát látod.. ez az Isaac nem mindennapi gyerek! Rosszul tették, hogy egy ilyen bájos lánynak, sosem mondták, hogy csinos! Mert Te az vagy, nem is értem Isaac, hogy nem vehetett észre, hogy nem lehettél neki több! Bár ha belegondolunk most már mindegy, a halálán van szerencsétlen.. Ismerve magam, pedig én is a baj hozója leszek.. Tudod volt egy alkunk és annak értelmében ígértem neki valamit, amit be kell teljesítenem! Sajnálom Clary, de ilyen az élet! Az én életem szenvedések sora volt, hogy ez ne forduljon elő többet, nos azért tenni fogok ! De még mennyire! - mosolyodom el kissé gonoszul. -

- Akkor szerencséd, hogy nem vagy rosszfiú, mert vadászom a rosszfiőkra! - kacsintok rá - A hobbim miatt utazgatnom kell, de szerintem erről nem szívesen tudnál, szóval majd máskor fogom elmesélni. Isaac nem volt a pasim áhh, soha, legjobb barátok vagyunk már pisis korunk óra nem hinném, hogy bármi más is lenne valaha köztünk! - mosolygok. - Áhh nem örülök, hogy ezt mondod csak tudod, nem vagyok valami közeli viszonyban a pasikkal így egyik sem szokott ilyet mondani rám, sőt még soha életemben nem hallottam valakitől olyasmit, hogy szép, soha nem mondták rám, hogy szép vagyok. Szóval köszönöm! - hajtom le a fejem miközben ezt mondom.

Nyugi, annyira rossz fiú nem vagyok!- kacsintok rá - Szóval sokat utazol.. ez a környezeted miatt van, vagy magad miatt!? Nem érzed jól magad ott ahol vagy, vagy a környezeted nem fogad el? Vagy csak egyszerűen hobbiból utazol?! - pillantok rá - Nyugi, nem átkoztak meg, vagy ilyesmi! - nevetek fel - Legalábbis remélem! - mosolygok - Nem, ezek különleges esetek egyike! Valóban?! - lepődöm meg - Nocsak, volt barátnő?! - nézek rá - Tudod nem sokat mesélt az életéről, én is ismerem megjegyzem, de már nem is nagyon fog! - vigyorodom el gonoszul - Hé, én nem akartam semmit sem, egyszerűen ezt láttam, gondoltam megjegyzem, hátha te is örülnél neki és nem lennél zavarban a helyzettől, hogy ráestél egy ismeretlen pasira az erdőben aki azt mondta neked szép a mosolyod! - biccentek. -

Elnevetem magam, azon, hogy miket hord itt nekem össze a fiú, de végülis válaszolok rá. - Eléág nagy a képzelőerőm, szóval most valahogy itt látom magam előtt, hogy mit művelhetsz el egy csajjal. Igen amugy újonc vagyok errefelé. És a világ másik fele az számomra mindenhol van, mer ttulajdonképpen minden nap más városban voltam. És ja még szobatársak is leszünk, de legalább mondhatni normális meberrel leszek egy szobámban, bár ha potyognak rád a csajok inkább nem szólom el magam. Igen, szabad kíváncsiskodnod, a neve Isaac, már pisis korom óta ismerrem őt aztán mafára hagyam szegénykém, szóval most visszajöttem hozzá. - válaszolok minden kérdésére amit feltett nekem, és bizony ám elég sok volt belőlük, még egy van, amire még nem válaszoltam, bár az nem mondható kérdésnek. - Mondd csak minden csajra így cuppansz rá? De azért kössz! - mosolygok

Elnevetem magam amikor feláll - Tudod nem mindennapi, de én már megszoktam! - kacsintok rá - Újonc lennél!? - mosolygok - Ez klassz! És merre van az a világ másik fele?! - nézek rá - Szobatársak is leszünk!? - nézek döbbenten - Nocsak, akkor úgy látszik Emily lelépett.. - jegyzem meg - Ne haragudj, de ki a barátod, ha szabad kíváncsiskodnom?! - pillantok rá - Semmi baj! - vetek egy féloldalas mosolyt - Hát valami olyasmi.. - vakarom meg a fejem - Szép a mosolyod, mondták már Clary?

Próbálom valahogy felszedni magam aztán csoda folytán sikerül is, gyorsan összeszedem a jó pár kést ami innen-onnan kihullott és gyorsan elteszem mielőtt meglátná. Kedves fiúnak tűnik és nem szeretnék ráijeszteni, mivel szerintem nem mindennapi az, hogy egy lány csak úgy hullatja maga után a késeket. - Ohh szóval ez nálad már mindennapi, hogy egy lány rádesik? Hát akkor megnyugodtam. Amugy nem az égből pottyantam ide, hanem a világ másik feléről jöttem, mivel a Grandviewi bentlakásosban van a rég nem látott legjobb barátom, szóval most beköltöztem oda. És úgy láttam, hogy a szobatársam neve Chris, talán te vagy az! - mosolygok rá miközben ezeket mondom, majd valahogy leülök mellé a fa alá. - Tényleg ne haragudj, nem szoktam csak úgy ráesni valakire, de mostanában eléggé figyelmetlen vagyok. Szóval akkor ezt most úgy kell értelmezni, hogy az égből pottyannak rád a csajok? - nézek rá kíváncsian és még mindig mosolygok, azt hiszem Isaac-en kívűl még nem is találkoztam olyan fiúval aki hozzámszól, szóval ez most egy különleges nap.