Erdő ♥

Nagy csörgés zörgés.. majd egy tompa puffanás.. először azt hiszem meglőttek valakit, vagy Engem!? Reménykedem benne, hogy ezúttal sikerült a mélyebb bugyrokba jutnom, de aztán kiderül, hogy csak szeretném, semmi ilyen nem történt.. egy lány esett rám úgy mint.. mint Ő! Kinyitom a szemem azon nyomban és felülök, amikor elkeseredett arcot vágva látom meg, hogy még sem az, akire számítottam még is hasonló véletlen, hogy ő is szinte a semmiből esett rám.. Rám, mint egykor Zoe és Honey! Véletlen lenne, hogy megint belebotlok valakibe!? Miért nem hallottam meg, hogy jön valaki!? Kezdem elveszteni a képességeim!? - kissé felmordulok, de olyan mélyen, hogy az csak magamban visszhangzik.
Önkéntelenül is elmosolyodom ahogy ugyanazzal a szöveggel jön, mint egykor Zoe!
Chris! - mosolyodom el ahogy ránézek még mindig az ölemben tartva - Semmi baj, már megszoktam! - kacsintok rá.
Ahogy rám mosolyog, most először érzem, hogy nem kell félnem, hogy most, ha egy percre is, de önmagam lehetek.. újra!
Téged is az egekből eresztettek alá?! - kérdem ahogy szemlélem, remélve nem veszi sértőnek a mondatom, hiszen nem is annak szánom.

Az erdőben kóborlok egyedül, most jöttem Grandviewba és semmit és senkit nem találok. Olyan üres ez a sziget, mintha egy árva lélek sem élt volna itt soha. Egy pillanatig elhiszem, hogy egyedül én vagyok itt, de aztán ez megváltozik. Annyira el vagyok gondolkodva, hogy valaki lábaiban megbotlok aztán egyenesen ráesek, egy-egy kés hullik innen-onnan de most nem tudok ezzel törődni mivel alig tudom felszedni magam az illetőröl. Ő egy fiú, akinek az esze szintén máshol járt, ahogy észrevettem. Kissé feljajdulok, pedig történt már ennél nagyobb baleset is velem, de mégis olyan fura érzés kapott el hirtelen. Mindegy, inkább bocsánatot kérek tőle. - Ne haragudj, kissé figyelmetlen vagyok mostanában, ritkán szoktam csak úgy ráesni valakire! Clary vagyok! - még mindig a fiún vagyok, mivel nem sikerült felszednem magam, így úgy ahogy vagyok itt lefeküdve ránézek, aztán a mosolyommal próbálom megértetni vele, hogy ez ugyan egy bazinagy véletlen volt és amugy nem vagyok ilyen hülye.

Nekem ez..SOK... nem maradhattam ott fent, az őrület kergetett, azt hittem elvesztem az eszem és megölök mindent, elpusztítom a világot és jómagamat is! Nem voltam önmagam, egyszerűen csak sötétség volt ami körülvett, magába szívott, s húzott lefelé. Megtört angyal fekete szárnyakkal.. még mindig semmi azon kívül, hogy mindannyian ábrándozunk a megváltásról.. még mindig az vagyok aki, az a lobbanékony őrült aki voltam!Semmi sem lett jobb, semmi sem lett szebb! Minden egyre SÖTÉTEBB, egyre GONOSZABB lett! Szerintetek egy angyal képes a kezeit vagdosni anélkül, hogy az rögtön be ne gyógyulna?! A válasz Nem.. nem vagyok rá képes, az erőm, a létem megment.. pedig nem akarok élni! Ha a fenti istenség nem talál megölni nem tudom eldönteni, ki lenne az aki tudna! Talán ha visszafordítanám ezt az elcseszett angyali állapotot és újra ember lehetnék, csak egy késszúrás választana el.. hogy utána hova jutnék!? Fölösleges kérdés, hiszen nem érdekel! Minél mélyebbre annál jobb! Hogy miért beszélek öngyilkossági kísérletről!? Mert inkább Én, mint Ők! A pusztítás a kezemben van, várja, hogy előtörhessen, várja, hogy újra az legyek aki régen is voltam! Mindent azért mert.. - így fekszem az erdő kellős közepén egy fenyőfa árnyékában a szemeimet lehunyva.. -