Dexter Dempsey

Furcsa dolog egy napon arra ébredni, hogy már kihalt belőled minden érzés, hogy már képtelen vagy szeretetet, örömöt, boldogságot vagy éppen gyűlöletet, szomorúságot, dühöt érezni. Csak lebegsz az életednek nevezett pokol felszínén, lehunyva a szemeidet, elképzelve azt a világot, amikor még nem voltál olyan nagyon üres. Aztán amikor kinyitom a szemem rájövök, hogy nekem sokkal jobb így, hogy nem érzek semmit, mert amikor visszagondolok azokra az időkre mikor még éreztem bármit is, akkor mindig úgy érzem, hogy sorozatgyilkosként saját magamnak kellene lennem a következő áldozatomnak. Egy borús, ködös és esős napon születtem Oxfordban a nemesi Dempsey család második gyermekeként. Bár ne így történt volna, bárcsak anyám halt volna bele a születésembe, magával ragadva engem is a mélységes semmibe. Mindig egy dolog volt, ami erősen kapcsolt a családomhoz és ez a gyűlölet érzése. A szüleim nem szerelemből házasodtak, csupán a rang és gazdagság motivációja sodorta őket egymás mellé, így aztán a hangos szavak nálunk nem csak hírből voltak ismertek. Anyám kicsinyes, makacs és folyton másokat hibáztató személy volt, aki mindenkit lenézett kivéve a saját maga " tökéletességét. " Apám erőszakos, rideg személyiség akiben a szeretet legkisebb szikrája is megszűnt létezni a mi születésünkkel, a mámorító alkoholizmusához jobban vonzódott, mint a tulajdon családjához. Minden egyes nap, amikor felkeltem hibásnak kellett éreznem magam azért, mert élek, azért mert létezem és ha néha némi kétség is merült fel bennem ennek ellentettjére, apám mindig igyekezett ezt erős ütéseivel megcáfolni. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért bánik így velem el az élet, vagy hogy ha létezik odafent a Mindenható, akkor hogyan is hagyhatja ezt, hogyan tudja csukott szemekkel nézni a szenvedéseink. Egész fiatalon vesztettem el a hitem Istenben, és nem csak benne, minden másban is. Sokat hallottam, hogy kijelölt út így, kijelölt út úgy, én mégis magamtól léptem a sötétség útjára, ahonnan azóta sem rángatott vissza senki. Bátyám tán elviselte az erőszakos és kényszerített események végtelen és meg nem szűnő sorát, édesanyám félve helyeselése mellett, de én teljesen kiüresedtem és ez volt életem egyik legfontosabb történése. Mert azzal a nappal megszűnt minden egyes gyötrelem, szenvedés, kín, mert azon a napon láttam édesapám szeméből távozni a fényt, ahogy a vértől csöpögő késem újra és újra belevájtam. Megöltem, a család örök életemre kitagadott, én pedig ezzel levethettem a kínosan súlyos rabláncaim. Azt hiszed gyilkos vagyok? Nem, én sorozatgyilkos vagyok. Apám életének kioltása valami olyan lavinát indított el bennem, amelynek kiábrándító gyönyörűsége a mai napig nem szűnt meg. A legszebb dolog, amikor láthatom távozni a könyörgő szemekből a fényt. Egyszerűen csodálatos. Talán túlságosan is vonzódom a sötétséghez, hogy jó legyek. A bennem élő sötét vándor csak egyet akar: ölni. Életem ezen szakaszában meg kellett tanulnom, hogy váljak olyan gyilkossá, akit sosem kapnak el és bár akadt néhány olyan személy, aki talán a bukásomat is elősegítette volna...de ők már nem élnek. A vér, egyszerűen imádom a vért, borzalmas nagy ereje van, amivel azonnal rendet tud tenni a káoszban. A sötét vándor káoszában. Egyre idősebb és tapasztaltabb lettem, amikor egy nap a megszokott gyilkos álmaimból felkelve, olyan információk tudatában voltam, amikre egyáltalán nincsen magyarázat. Egy réges régi történet, mely egészen napjainkig kinyúlik és egy név, ami minden gondolatomban helyet kapott. Mia Salvatore, a királynő. Sosem látott személyek, történetek, információk tudatában indultam útnak, azt sem tudván, hogy hol is lesz majdani érkezésem, de valami ösztön belül egyenesen hozzá hajtott, a királynőhöz. Gyilkolási vágyam nem tűnt el, sőt egyre inkább csak fokozódott, ahogy elkezdtem Lucifer szolgái életének kioltását, majd minden erőmmel azon voltam, hogy a Salvatore lányt biztonságba helyezzem. Megmentettem a csaló lázadóktól, akik elrabolták, kihúztam a kőangyalok és Gabriel markából, Lucifer halálával pedig a Mester elleni harcokban segítettem, amolyan angyalirtóként, az immáron megtérült Gabriel-lel. Sok embert ismertem meg ezen a helyen, akik elképesztő módon de néha érzelmeket csikartak ki a fagyos szívemből. Talán létezik valamiféle változás a számomra is? Igent mondtam erre a kérdésre, mikor régen látott unokatestvérem is megjelent, de még mielőtt újjá éleszthettük volna a családi köteléket, történt valami. Valami, amitől újra üres lettem..