Dexter & Daniel - A Tópart környéke

Könnyed játszmát lehet űzni egyes emberekkel, hisz sokan azt sem tudják, hogy az élet értelme mit jelent. A manipulálás egy irgalmatlan nagy eszköz, és aki ezzel rendelkezik az mindent megkaphat, avagy elérhet az élete során. Hatalmat, hírnevet, pénzt.. Egy-egy ember van olyan naiv, hogy feltétlenül bízni kezd másokban, és épp ez okozza a vesztét ebben a világban.. hisz itt nincs irgalom, avagy jóság árnyalata. Semmi sem utal a boldogság fogalmára. Minden romlott, elveszett, elrontott, és csak szenvedést nyújt az élet! Letettem arról a hatalmas nagy tehetségemről, amely a véremben van, de csak azért, mert úgy gondoltam, hogy ideje befejeznem, ideje valaki másnak lennem, de most minden egyes percben belülről szétmar annak a tudata, hogy ölés. Ölni akarok, mert.. mert hiányzik, mert egyedül vagyok, és mert csak ez az egyetlen dolog, amely megmaradt nekem. Családi vonás, örökség, avagy hatalom ez.. de én úgy érzem, hogy maga a pokolba süllyesztő vágy, mely már-már felemésztve lök a földre. Minden mi bennem van elnyomom mélyre, így akárki is akarná látni a bennem rejlő érzelmeket nem tudja felfedezni. Szívem dobbanása rohamosan növekszik, és az alkohol úgy árad szét az elmémben, sőt az egész testemben, mely valamely kábítószer, ami végre megszünteti az érzelmet bennem. Nem vagyok annyira részeg.. még nem, hisz ahhoz rengeteg tényező kellene még. Nem is szoktam magamat halálra inni.. sohasem tenném, csak van, amikor egyszerűen nosztalgiázom, és ez is egy ilyen pillanatok kellegének az egyike. Talán abba kellene hagynom az önsanyargatásom, vagyis milyen önsajnálatról beszélek? Nem sajnálok én az égvilágon senkit sem, csupán az ölés iránti vágyamat kellene kiirtanom magamból, persze ha ez menne is.. Mély levegőt veszek, ahogy immár szembe találom magamat egy gyilkossal. Ugyanolyan, mint én.. élvezi az ölést, a vér mámorító látványát, és azt, hogy emberek millióinak életét olthatja ki, de nem.. ez nem megoldás. Sem nekem, sem neki.. Közelebb indulok felé, ahogy szemrevételezem a terepet, és meglátok egy hullát a földön. A testből nagyon sok vér folyik szerte-széjjel.. undorító.. vagyis élvezet, na jó elég ebből. Elkapom onnan a tekintettemet, és a srácot nézem, ahogy igencsak közel sétálok hozzá. Tekintettem játékos csillanással furódik a szemeibe, ahogy végül megállok a hulla mellett, de mégis közel kerülök ehhez az ifjú emberhez. Végig siklik rajta a figyelmem, ahogy elkönyvelem, hogy nem akárkivel van dolgom, és ahogy a szavaiból kivehettem engem is simán megölne, de hát miért is ne élvezném én ezt?! Cipőmet vér áztatja el, és a vérvörös látvány talán meg is babonáz egy pillanatra, ahogy letekintek, de nem hagyom, hogy magával ragadjon, inkább az ismeretlen férfit tüntettem ki az előkelő figyelmemmel. Kezemet megemelem egy pillanatra, ahogy elmutatom neki, hogy merre van az erdő iránya, ha újabb emberre vágyna.. míg végül beszélni nem kezdek.
-A világon egyetlen dolog létezik a gyilkosok számára az eszköz.-Suttogom, ahogy megindulok a barátom felé, bár ez még közel sem nevezhető annak, de nem baj.. én nekem most ehhez van kedvem.-Nem mindegy, hogy az áldozatot mivel, hogyan, és milyen módszerrel öli meg az adott illető. Látom te a kést szereted.. és az emberek darabolását.-Hangom kissé ironikus csengésűvé válik.-Ugyanakkor, mint szavaidból kivehettem minden bizonnyal engem is betudnál a gyűjteményedbe, de hagyj mondjak valamit.-Lépek elé, és egy egyszerű mozdulattal a vállára teszem a kezemet.-Én nem vagyok azon tagok egyike sem, akik a megölhető kategóriába tartóznak, ha esetleg engem szemeltél ki, akkor sajnálom, de el kell, hogy térítselek a célodtól.. engem holmi kés, és főleg te.. nem ijesztesz meg!-Mosolyodom el végül.-Szóval keress más játszópartnert, mert engem túl nehéz lenne megölni.. persze próbálkozni szabad, de hogy végül oda az életednek.. az is tuti.-Elengedve végül mellé lépek, és a füléhez hajolva suttogok számára.-A gyilkolás nem enyhít semmit.. nem leszel tőle boldogabb, nem lesz tőle családod, szeretteid.. érdemtelen űzni.-Mutatok a hullára, ahogy visszasétálok az élettelen testhez, és leguggolva tanulmányozom.
-Mond mit adott ő neked?-Nézek végig a fiatal nőn, akiből a vér csak egyre jobban folyik. Kezemet a lány nyakára helyezem végezetül, és belenézek az élettelen szemekbe, amelyek nyitva vannak, amelybe már nincs fény, csak üresen tekintenek rám.-Mi ebben a mámorító érzet? Megölsz egy ártatlan lelket, aztán újabbat, és újabbat, míg belülről önmagadat pusztítod el végleg?-Emelem magam elé a kezemet, ahogy megfigyelem a mámorító vért.. egy pillanatra közelebb emelem magamhoz, és akár furcsának is tűnhet, de végül megkóstolom.. nem, nem vagyok vámpír, az azért túlzás lenne, sőt nevetséges.-Gondolom először felvágtad a torkát egy kicsit, hogy lásd a rémületét, aztán még jobban, hogy meghalva essen a földre, és te lásd a szemeiből kihunyni a fényt.. végül pedig a gyomrába szurkáltad azt az eszközt mind addig, míg sok-sok vér el nem lepte a terepet.-Figyelek fel ifjú társamra.-Utolsó lépésként, pedig akármilyen gyomor forgató.. a vállába döfve azt elvágtad az egyik csontját, és ezáltal erősebb vérzés, sőt ilyen sötétebb színű vér keletkezett, ugye?-Mint valamely nyomozó ismertettem a tényeket, pedig koránt sem ez a foglalkozásom.. csupán író vagyok, aki eléggé jártas a gyilkolásban.-Mindez szép is lehetne, ha értékelném.. de mivel nem ölök, ezért bátran állíthatom neked, hogy ez mit sem old meg.. mióta abbahagytam felszabadultam. Tudod vannak olyan dolgok az életben, amik megnyíltak előttem.. és ez számodra is lehetséges, csak tedd le azt az eszközt..-Mutatok a kezében tartott élés pengéjű késre.-Segíthettek..-Hangom bámulatba ejtő.-Ezen az éjszakán meg fog változni minden..-Suttogom mosolyogva.-Vagy te szoksz le, vagy én szokok vissza, de inkább a te szokj le kategóriát kérném, de rögtön.-Nevettek.-Nem vagy egyedül, senki sincs egyedül, csupán annyit kell tenned, hogy vége, és engedd azt, hogy a vér helyett emberek kerüljenek hozzád közelebb.. a vér kárhozat, az élet pokol, de.. ha nagyon akarod lehet jó irányba terelni.-Felállok végül, és kiegyenesedve még mindig a női holtestet nézem egy ideig, amikor is végül ránézek.
-Állj le.. addig, amíg nem késő, és amíg ez a világ nem lesz miattad, és mindenki más miatt egy élő földi pokol!-Mutatok rá, és majdan magam mellé eresztve a kezemet veszek egy igencsak mély levegőt. Tekintettem szemeibe néz, és igazolja, hogy amit mondtam komolyan is gondolom.. Le kell állnia!

Mélyen kortyolok a whiskyből, miközben úgy szorongatom az üveget, hogy az menten darabokra törik kezeim között. Az ital jól esik, és szinte már-már ámulatba ejtően csábít a mámor felé, ahogy végig kaparja a torkomat. Felejteni.. oly sok év után felejteni mindent, ami fáj, és elnyomni a megrögzötten előtörekvő vágyamat, mely arra késztet belülről, hogy öljek, hogy újabb embereket tegyek el láb alól, hogy újabb áldozataim legyenek, akik vérbe fagyottan halnak meg. Újra iszom az italból, és teljességgel úgy bámulok meredten magam elé, mint aki szellemet lát, vagy már magam sem tudom. Végül lassan, de biztosan tovább indulok az erdő belseje felé, ahogy tekintettem megállapodik a néha mellém kerülő fákon, vagy csak a talajt bámulom lázasan.. néha viszont az égre is feltekintek, mely már rég sötétbe honol. Csillagok övezik a helyet, és a Hold fénye nyújt csupán egyetlen olyan pontot számomra, amely megvilágítást ad a környékre. Egy újabb korty az italból, és egy újabb alkalom a felejtésre.. de nem megy, mintha oly megszállottan üldözne az ölési vágy, mintha minden gondolatom, és tettem csak ez lenne.. csak ez az egyetlen gondolati kör forog az elmémben, mely az őrület netovábbja felé kerget. Felnevettek, és hangom íme betölti a teret.. kínom kellős közepén nevettek, ahogy térddel esek a földre, és egy fájdalmas, de mégis igaz üvöltéssel jelzem itt létemet.. a semminek? Igen, talán annak, de megeshet, hogy más is hallotta. Egy író, aki iszok, egy művészlélek, aki sanyargatja magát, egy tanár, aki nem képes túl tenni magát egy vágyon, egy igazgató, aki szánalmas őrült, avagy elmebeteg. Családi átok, nem de? A francba a család fogalmával, amikor apám egy mocskos szemét volt, aki kínzott, megvert, bezárt a pince legmélyére, és ezek után rajtam gyakorlatozott.. s anyám? Csak nézte kitűrően, hogy apám miket művel.. borzalmasak, de sebaj, mert meghalt mindkettő, és remélni merem, hogy a pokol legmélyén rohadnak meg, avagy égnek, és kínjaik közepén a nevemet suttogják! Remélem fáj, drága anyám, és édesapám.. Fájjon csak a nyomorult lelketeknek, a testeteknek, mely kárhozott, hisz nézzétek mit tettek velem; egy őrült gyilkossá varázsoltatok! Mélyen fújom ki a levegőt, és arcomon egyetlen egy érzelemre utaló jel sincs, sőt nem sírok.. mára már úgy kihalt belőlem ezen fogalom, hogy csak nevetni tudok magamon, és ezen a pokolian unalmas életemen. Felállok, és meghúzom az italt eközben, míg lassan, de biztosan újból megindulok előre. Haladok az erdő belsejébe egyre mélyebbre, és egyre beljebb, ahogy a sötétség csak növekszik, és ahogy én elvesztem a józan eszem az ital miatt, hisz honnan tudjam, hogy ez már hanyadik. Nem számoltam ide fele jövet, csak tettem, amit kellett, csak csináltam, amit a szívem diktált, és az ez volt.. ez itt; az ivás! Ahhoz képest, hogy estére írást terveztem, hogy a könyvem egyikét folytassam, nos elég szépen átment ez egy esti partihoz, amelyben a bánatomat nyomom el.. és ezek a gondolatok, amik átjárják az elmém nem józanságomra vall, hanem részegségemre, bár túl józan vagyok ahhoz, hogy ennyi megártson nekem. Nekem.. hisz hangomon nem érződik, hogy ittam.
-Az élet egy pokol!-Üvöltök fel játékos hangszínen, ahogy kezeim közt széttöröm az üveget, és majdan elengedve azt hagyom, hogy az üveg szilánkok a földre hulljanak. Kezemről vér csepeg, és immár annyi év után nem más vérre van a kezemen, hanem a sajátom. Magam elé emelem a véres karomat, és úgy nézem az ujjamat, sőt a tenyerem, melyben pár szilánk még ott lapul.-Remek! Tudok én, hát miért ne tudnék!-Káromkodok egy sort, ahogy gyorsabb tempóra váltok, és ezáltal mintha csak tudnám merre megyek közelítem meg rohamosan a célállomást.-Én annyira, de annyira sajnálom.. hogy nem tudok azonosulni veled, mennyei Isten, de kár, hogy nem hiszek benned!-Rázom meg a fejemet, ahogy megközelítem a tópartot, majdan a vízhez sétálva lehajolok, és lemosom a kezemről a véremet, míg az apró szilánk darabokat kihúzgálom belőle. Röhögve nyugtázom, hogy nem is vagyok olyan egyedül, de nem vetek rá nagy gondot, míg be nem fejezem azt, amit elkezdtem, majdan felállva nézek rá a srácra, aki menten meg is ölhetne a tekintetével, vagyis legalábbis ezt veszem ki.. megakar ölni, vagy mégsem? Rendben, jól van.. sokat ittam, vagy tényleg gyilkos a gyilkossal dolgot játszunk?
-Nagyon szimpatizálok eme páratlan tekintettel, de nem lehetne, hogy nem rajtam próbálod ki?-Kérdezem meg, ahogy közelebb lépek felé.-Tudod.. nagyon, de nagyon ismerős a helyzet.. én magam is űztem ezt, de ha kérhetném, akkor keres rajtam kívül más áldozatot, mert én nem adom egy könnyen magam, és.. ha még vissza is esek.-Megrázom a fejemet.-Akkor magát a földi poklot idézem elő mindenkinek.-Teszem még hozzá halkan, majdan hirtelen gondolattól vezérelve lépek mellé, és felveszem ugyanazt az irányt, amelyet ő diktál, míg fel pillantok az égre.-Magányos éjszaka.. egyedül a sötétben. Eltévedt emberek járkálása, eszetlen személyek rohangálása, avagy egy pár ember táborozása az erdő mélyén.. és amikor megpillantod tudod, hogy gyilkolnod kell.. nem segít rajtuk senki, nem menti meg az életüket semmi sem, csak meglépsz valamit, és megölöd őket, s íme vége mindennek. Ahogy kihuny a szemükből a fény, ahogy rájuk pillantva látod a távozásukat, ahogy könyörögnek, szenvednek, és az utolsó szív dobbanásuk is majdan elvész.. végül pedig.. nos előtted esik össze holtan, vagy a karodba esik össze az élettelen test.-Kalandozok el, ahogy bele élem magamat a helyzetbe, és tudom azt, hogy ő is ezt élvezhet eközben az egészben, és tudom, hogy pontosan ez folyik benne az egész jelenet alatt.-De hát a halál nem minden.. egyetlen személy nem elég, hisz folyton újabb kell.-Hangom érzéstelen, sőt már-már színezetlen, és ezzel zárom le a témát, melynek értelme nincs.. az alkohol teljesen elárasztotta az elmém, és azért beszélek ily sületlenségeket, mert én ugyan abba az állapotba vissza nem esek! Nem, mert akkor feladnám az elvemet, és feladnám az eddigi küzdelmemet, melyet ezzel szembe folytattam. Veszek egy mély levegőt, és rápillantok újdonsült.. barátomra?! Ki tudja az élet mindig rejtélyeket hordozz, és már csak az érdekelne, hogy ő ehhez mit szól, mármint hozzám, és ahhoz, hogy ilyeneket mondtam.. vagy tettem, nos egyre megy, nem de?!