Grace Anne-Santiago

Grace Anne Santigo, ez a nevem bár a legtöbb embernek csak Gracie. Hosszú barna hajam és barna szemeim vannak, régen rövid hajam volt de aztán elkezdtem növeszteni és most már meg is lett az eredménye. Az iskolában a visszahúzódó tulajdonságom miatt nem igazán voltak barátaim de igyekeztem mindig kedves lenni az emberekkel és ez a legtöbbször sikerült is, már amikor hozzámszóltak. Eléggé érzékeny ember vagyok, így a legkisebb rossz dolog miatt is képes vagyok idegileg teljesen kiborulni, és ilyenkor legszívesebben megütnék valakit, de uralkodok magamon. Ritkán vagyok szerelmes de ha igen akkor nagyon és ilyenkor addig harcolok amig megszerzem azt az embert. Ritkán szoktam sírni, általában mosolygok és ha megtalálom az összhangot egy emberrel akkor eléggé hülye tudok lenni, és órákon át mondjuk egymásnak az értelmetlen hülyeségeket, amivel még közelebb kerülünk egymáshoz. Igyekszem segíteni az embereknek amiben csak tudok, és reménykedem, hogy egyszer valaki tényleg azt mondja rám, hogy tehetséges vagyok.

1992. Július.22-én láttam meg a napvilágot Texasban. Eléggé izgalmas életem volt, bár egy csöppet sem jó. 10 éves koromban átmentem az egyik barátnőmhöz, és amire elindultam hazafelé a ház porrá égett. Egész 20 éves koromig azt hittem, hogy mindkét szülőm meghalt, de egy napon minden megváltozott. Épp az egyik barátommal az osztályteremben üldögéltünk, amikor megjelent egy új tanárnő, és kiderítettük, hogy valóban ő az anyukám, csak a tűzvészben mindent elfelejtett, azonban a jó hír az volt, hogy az apukámmal még mindig együtt vannak. Ekkor az életem kezdett jobbá alakulni, barátokat szereztem és minden sínen volt. És csak ez után következett a legjobb része. Megismerkedtem egy fiúval, a neve Beto, épp siránkozott az egyik barátja után aki meghalt, annyira sajnáltam, hogy már azt sem tudtam mit csinálhatnék, hogy felvidítsam őt. Ezek után egyre többet beszéltünk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz, soha nem éreztem még ehhez hasonlót. Boldog voltam, és vagyok most is, jobban mint bármikor máskor. Mostanára már megkérte a kezem és hamarosan összeházasodunk, annyira várom már ezt a napot, hogy az elmondhatatlan. A legjobb barátnőm segít az esküvőm megszervezésében és minden jól megy. Valamit el is felejtettem... Igen, van egy divattervezői állásom Párizsban, de mostanában nem fogok odamenni, mert rengeteg dolgom van. Nagyon sok mindent tanultam ebben az iskolában, és itt találtam rá a boldogságra, igyekszem most is mindenkinek a kedvében járni. Remélem, hogy továbbra is ilyen boldog maradok, és senki nem választ majd el minket a vőlegényemmel, mert azt nem élném túl.