Derek lakása

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Jólesően elmosolyodom, ahogy ajkaink ismét egymáshoz érnek és végül ismételten megcsókol, amitől már a jól megszokott módon, apró vibrálás jár át tetőtől talpig. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor valaki rossz helyre nyúl és megrázza az áram, apró, éles, kis kisülések a bőrödben, még sem érzed kellemetlennek, sokkal inkább meglepően kedvesen zsibbasztónak. A kezem óvatosan az arcára csúsztatom, ahogy közelebb húzódom, majd végül végig simítva rajta, a nyakán és a vállán keresztül a fedetlen mellkasán pihentetem meg az ujjaimat. - De hiszen én mindig veled vagyok, Derek, nem tudtad? - nézek rá mosolygó és csillogó tekintettel, majd a szíve fölé helyezem a kezemet. - Itt bent, ott vagyok, ezért ha nem is lehetek éppen melletted, bármikor elérheted, hogy mégis ott legyek. Én is így csináltam, mikor nem voltál itt, bár szomorú voltam, mert ezek a pillanatok, amikor igazán veled lehetek, semmihez sem mérhető, semmihez sem hasonlítható. - nézek továbbra is a mámorítóan gyönyörű szempárba, amely minden egyes apró mozdulatomat figyelemmel követte. - Szeretlek és ez mindennél többet ér, ez sose felejtsd el, jöhet bármi én mindig melletted leszek, nem leszel már egyedül. - mosolygok kedvesen, hiszen valóban így is gondolom. Lehet hogy ez a kialakult helyzet, nem éppen a legideálisabb, vagy nem éppen minden úgy megy, ahogy szeretnénk vagy ahogy elterveztük, de ez az érzés olyan mélyen bennem van, hogy semmi sem szakíthatja ki onnan. Minden egyes perccel egyre inkább erősebbnek érzem, minden elmúló nappal nagyobbnak hat az ereje, minden egyes lélegzetvétellel egyre jobban vágyom ennek az egésznek az örökkévalóságára. Ez elképesztő, valóban az, hogy ennyire mélyen szeressünk valakit, a szívünk minden egyes dobbanásával, lelkünk minden egyes kis darabkájával. Egy pillanatra ismét elhallgatok, mert megint belefeledkezem a puszta lényébe, csak abba a megnyugtató érzésbe, hogy itt van mellettem, hogy nézhetem, hallhatom, hogy érinthetem. Varázslatos és talán tényleg igaz, hogy életünket azok a pillanatok határozzák meg, amiktől eláll a lélegzetünk. Éppen úgy, mint most nekem is. Egy kicsit mindig belehalok a gyönyörűségbe.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Hallgatom, ahogy énekel és behunyom a szemeimet, úgy hangzik ez az egész, mint egy altatódal. Olyan kedves, féltő, szeretetteljes és odaadó, soha senkitől nem kaptam még szebbet. Olyan varázslatos a hatása, mintha játszadozva bujkálna a lelkemben, egyik helyről szökkenve a másik helyre, akárcsak egy szitakötő, aki nyári napon a víz felszínén cikázva néha - néha megcsókolja a ragyogó víztükröt. Önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám ettől a csodától, azt hiszem éppen ilyen az, amikor az embernek minden álma valóra válik, pedig ébren van nagyon is ébren van. Hihetetlen, szeretném ezt a pillanatot megragadni és elvarázsolni egy kis dobozkába, majd magammal vinni és ha nincs velem, akkor csak előszedni onnan, hogy mégis érezzem a közelségét. Nem tudok ezzel betelni, nem tudom elégnek érezni az ölelését, az illatát, az érintéseit, a hangjának csilingelését, amely még suttogásában is elképesztően hat rám. Jól eső borzongás jár át újra és újra, amibe beleremegek, nyilvánvalóan ő is pontosan érzi azt, hogy milyen hatással is van rám. - Hogy csinálod? - emelem rá a kissé már fáradt tekintetem, ahogy a szempilláim felemelkednek a szemeimről és a tekintetünk találkozik. - Ezt az egészet? Sosem találkoztam még senkivel, aki ennyire varázslatos lett volna. Akinek minden egyes pillanata, mozdulata, de még csak egy lélegzetvétele is csodálatos, aki egy pillantásával képes felemelni egészen a fellegekig, amitől úgy érzem magam, hogy éppen a mennyországban járok. Hogy tudsz egyetlen egy szóval olyan békét teremteni a szívemben, amire senki más nem képes? Te játszol a lelkem nem létező húrjain és ennél szebb dallamot sosem hallottam még és amikor már azt hinném, hogy elveszik, akkor te mégis mindig vissza tudod játszani azt. Hiszen elég csak megszólalnod. Hogy vagy képes egyetlen pillantásoddal olyan mértékű borzongást kelteni bennem, amiről azt sem tudtam, hogy létezhet, most mégis állandóan ezt érzem? Mint, aki lenyelt egy egész tüzes fáklyát és az égeti belülről kirobbanó, hatalmas lángokkal. Ez elképesztő. - nézek rá, ahogy sorban felteszem ezeket a kérdéseket, de még sem azért, hogy válaszoljon rá, sokkal inkább csak azért, hogy ismerje az érzéseimet.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Elmosolyodom a mellkasán fekve, ahogy hozzám beszél, lehunyt szemekkel hallgatom a kedves mondatait és el sem tudom mondani, hogy mennyire hálás is vagyok értük, sosem tudnád azt kifejezni, hogy mennyi mindent is kaptam tőle. Sokkal többet nyújtott már az első találkozásunknál, mint nagyon sok másik ember, akit csak ismertem egész életem alatt. Igaz azt hiszem, ha így visszagondolok, egy kezemen tudom megszámolni, hogy ebből melyikőjük is az a személy, aki még a mai napig hajlandó lenne velem szóba állni. És ebbe sajnos, bár fáj beismernem, de a szüleim nem tartoznak bele. Sosem tudták feldolgozni, hogy én színészkedni akarok és nem pedig azt, amit ők kijelöltek nekem, vagy amit a család kijelölt nekem évekkel ezelőtt. Apám sosem gondolt másra, mint hogy orvos legyen, hiszen az ő apja is az volt és olyannyira természetesnek tűnt neki ez az egész generációkon átvitt hagyomány, hogy tőlem is ezt várta el. Talán ha belegondolok, akkor nem is az fáj nekik, hogy nem lettem orvos, hanem, hogy csalódniuk kellett bennem, mert kiléptem egy családi " árnyékból " egyszerűen összedöntve ezzel a biztos alapokon nyugvó életünket. Kicsit sem voltam a kezelhető gyerek, majd később tinédzser, ezt is nagyon jól tudom, de így lassan 20 éves fejjel azt hiszem, hogy a lázadozásaimat sikerült elhagyni és helyette csak a rajongás és a szeretet maradt. És persze most már itt van az a mély szerelem is, amit az a férfi vált ki belőlem, aki éppen itt fekszik mellettem. - Köszönöm, Derek. - suttogom óvatosan, ahogy rápillantok. - El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok ezért. Ezért az egészért, hogy itt vagy, hogy szeretsz és támogatsz vagy hogy egyáltalán, mert létezel. - teszem a kezem a mellkasára és végig simítok rajta. - Nagyon szeretlek, bármi legyen is eztán. Hiába találkoztunk keveset és hiába éreztem, hogy behalok a hiányodba ez az érzés, mit sem csillapodott, ugyanúgy ott dübörgött bennem és mindig csak növekedett. Minden egyes nappal, egyre jobban szeretlek.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Mélyet sóhajtok, ahogy mellé bújva átölelem és úgy kezdek beszélni, az ajkaim szinte súrolják a mellkasát. - Én csak szeretném ha legalább néha beszélhetnék velük. Apának néhány napja volt a szülinapja és olyannyira nem kíváncsi rám, hogy mikor felhívtam a kórházat, a főnővérrel üzente meg, hogy hagyjam békén. Én nem érzem azt, hogy ekkora bűnt követtem volna el azzal, hogy a színészetet választottam pályámnak. - sóhajtok fel, de nem igazán tudok mit mondani. Olyan ez az egész a szüleimmel, mintha egy rémálom volna és ezért inkább nem is szívesen gondolok rá. - Inkább nem szeretnék róla beszélni, mert akkor szomorú leszek. És egyrészt mikor veled vagyok nem szeretnék szomorú lenni, másrészt miért lógatnánk az orrunkat még abban a kevés időben is, amit nekünk szántak, én ezt nem akarom. - nézek fel a világosan csillogó szempárba. Jó érzéssel tölt el, ahogy rám néz, a szemében látom megcsillanni a végtelesen szerelmet, a kitartó odaadást és törődést, ettől pedig én is kicsit megnyugszom. Annyi mindent elárulhat az, ahogy az emberek egymásra néznek és azt hiszem a mi tekintetünkből mindig ugyanaz tükröződik ki, hogy szeretjük egymást. Én ilyet eddig csak a filmekben láttam, egészen olyan hatása van ennek az egésznek, mint amikor elhalkul zene, eltűnik a külvilág és csak ti ketten léteztek valami mennyei dicsfényben. Örökké ezt a pillanatot akarom megőrizni, amikor így néz rám. Mert ez mindent elmond, ez minden boldogságom forrása, ez a vidámságom ráadása, ez a szomorúságomra a gyógyír. - Szeretlek, Derek. - mondom óvatosan, mintha attól félnék, hogy ezek a szavak megbántanák őt, pedig nincs így most csak egyszerűen attól félek, hogy keveset fogom látni. Majd bele halok szinte a gondolatba is, hogy el kell engednem. - Én soha többé nem akarok elmenni innen. - hunyom le a szemeimet, ahogy egy mély levegőt veszek.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Kezeim közé veszem az arcát, ahogy a homlokát az enyémnek dönti és elmosolyodom, ahogy végig simítok rajta. - Nem fogsz elveszteni, hiszen láthatod, most is itt vagyok. Nem is szeretnék elmenni nagyjából úgy soha. - nevetem el magam, ami kitölti az egész szobát, majd végül aztán felsóhajtok, mivel jól tudom, hogy holnap reggel, amikor felkelek el kell mennem az iskolába és ki tudja mikor találkozunk megint legközelebb. - Bárcsak megállíthatnám most az időt és akkor örökre így maradhatnánk, örökre itt maradhatnánk egyetlen egy pillanatban, ahol nem létezik más csak te és én. - magam elé idézem ennek lehetőségét és tényleg olyan nagy boldogsággal töltene el, ha többé nem kellene felállnom az ágyáról. Nem maradt már más nekem amúgy sem, csak ő. Az elmúlt napokban sokszor gondoltam a szüleimre, mivel apának születésnapja volt, de hiába hívtam fel őt, nem volt rám kíváncsi, még egy villanásnyi időre sem, amíg köszönhetem őt ezen alkalomból. Az arcomra kis szomorúság ül ki, ahogy erre gondolok, de ismételten elkalandozom, ezért észre sem veszem, hogy egyre inkább elkomorodom, majd szinte ijedtté válok. Mi van ha soha többé nem is láthatom őket. Belemarkolok az ágyneműbe, amin ücsörgök és úgy kapaszkodom meg benne, mintha ez éppen életmentő volna, aztán hirtelen feleszmélek a gondolataimból és újra Derek-re pillantok és megrázom a fejem. - Ne haragudj, csak elkalandoztam, mostanában sokszor előfordul. - eresztem el végül a görcsösen szorongatott ágyneműt, majd kedvesen megfogom a kezét és újra rápillantok. - Tudod, csak eszembe jutottak a szüleim, de nem is olyan lényeges. Most csak veled szeretnék foglalkozni, mivel nem lettem varázsló és nem tudom megállítani az időt. És bevallom félek tőle, hogy mikor találkozunk legközelebb, mert minden percben amikor nem vagy velem őrült módon tudsz hiányozni. - nézek a szemébe, ahogy elmondom mit is érzek. Különleges, hogy tényleg ennyire ragaszkodom hozzá, hogy csak akkor vagyok nyugodt ha magam mellett érzem.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Felülve elmosolyodom, ahogy hallgatom a szavait, teljesen belefeledkezve bámulok rá és elképesztő gyönyörűségemet lelem már csak abban is, hogy nézhetem őt. Újra és újra átfuttatom a tekintetem rajta és mindig felfedezek valami újat benne, egyszerűen el sem hiszem, hogy valaki ennyire elképesztő legyen. Olyan mintha csak az álmaim festővásznáról lépett volna le. Egyszerűen tökéletes. Megint elkalandoztam, ezért megrázom a fejem, amitől szétterül a vizes hajam mind a két vállamra. El is feledkeztem róla, hogy ez még vizes, de buta vagyok, most bizonyára az ágy is nedves lett tőlem. - Nem, nem nyugodtan, ha póló nélkül szoktál aludni, akkor csak miattam ne változtass ezen, egyébként pedig engem egyáltalán nem zavar.  - szólalok meg végre, már teljesen olyan voltam megint, mint akit hipnotizáltak, de nem tehetek róla, ő rám néz és vége van mindennek. Elképesztő hatalma van felettem, szinte irányít, nem is létezik más csak ő, egyedül ő. - És egyébként pedig nem, nem csinálok azt amit akarok. Ez azért nem így működik. - mászok oda mellé az ágy szélére, majd mosolyogva az arcára teszem a kezem és egy apró puszit nyomok a szájára. - Viszont azt hiszem, hogy szükségem van egy hajszárítóra, mivel az ágyadat sikerült jól összevizezni. Ezek után tényleg úgy érzem, hogy az Amazonast hoztam a fejedre. - nevetem el magam majd a vállának döntöm a fejem. Olyan jó érzés a közelében lenni, tudni hogy itt van és hogy itt is marad. Az elmúlt pár napban rengetegszer jelent meg az álmaimban, gondolataimban és amikor eltűnt onnan mindig nagyon szomorú lettem. Hajnalokban, mikor visszaértem a koleszba és még tanulás után is fent voltam, nagyon sokszor képzeltem el, hogy vajon mit csinálhat vagy hogy éppen merre lehet. Olyan jó lett volna néha megölelni és magamban szippantani az illatát, csak megérinteni vagy látni a mosolyát, esetleg a szépen és különlegesen csillogó szemeit. Minden egyes éjjel úgy aludtam el, hogy magam mellé képzeltem az alakját így aztán bár nem láttam, de szerintem még álmomban is csak mosolyogtam. És most itt van, végre itt van. Azt hiszem ha valamire vártam az életemben akkor ez volt az a pillanat, hogy itt ülhessek vele és csak nézhessem, hogy azt érezzem az életem teljes, valamint hogy elégedett és boldog vagyok. És ennek egyetlen egy oka van és az Ő.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Óvatosan teszem a kezem a még mindig nedves arcára, miközben fedetlen felsőtestéről folyamatában csöpög rám a víz. Lassan végig húzom a kezem a feszes izmain, majd mélyen a szemébe nézve kezdek beszélni hozzá.
- Sajnálom, igazad van, jogos lett volna ha megharagszol rám, mert mindenféle kérdezés nélkül beleolvastam. Ez a te tulajdonod, én meg csak úgy belerondítottam, szólnom kellett volna róla. Csak hirtelen nem is gondoltam rá. - mondom kissé szomorúan, bár inkább megbánóan, a szemeimben az ígéret apró lángja csillan fel. Az ígéreté, hogy soha többé nem csinálok ilyet és hogy majd mindig megkérdezem róla, ha valami ilyesmire készülnék. Elvégre ez mégis csak az ő lakása, nem járkálhatok itt úgy, mintha nekem ezekhez a dolgokhoz jogom lenne, hiszen én itt csak egy vendég vagyok. Továbbra is az ujjaimmal játszom, hol a vállán, hol a mellkasán, apró kis érintésekkel. - Megtiszteltetés, hogy én lehetettem az első aki látta a művedet, valóban nagyon magával ragadó. Azt hiszem ez a legjobb kifejezés amit az írásoddal kapcsolatban érzek és valóban nagyon remélem, hogy ha befejezed, megrendezésre is bocsátod. Tehetséges vagy Derek, nem csak mint színész, nem csak mint énekes, nem csak mint tanár, hanem mint író is. És ez valóban nagyon csodálatos. Büszke vagyok rád. - mondom mosolyogva és csillogó szemekkel és ahogy ezt kimondom tényleg eltölt a büszkeség érzése. Büszke vagyok rá, hogy egy ennyire tehetséges, sokszínű, remek és csupa szív embert tudhatok magam mellett, aki ráadásul ugyanúgy szeret engem, mint ahogy én őt. Még mindig meg tudok lepődni ezen, hiszen sosem tapasztaltam még csak ehhez hasonlót sem, annyira mámorítóan csodálatos. Még mindig néha úgy érzem magam, mint aki álmodok. Óvatosan mozdulok utána, hogy magamra vonva a testünk teljes összeszorulásával tudjam ismét megcsókolni.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Gyorsan visszateszem a kéziratokat az asztalra, meg is igazítom, mintha hozzá sem nyúltam volna soha. Jesszusom, mennyire buta vagyok! Így belemászni valakinek a munkájába, egyáltalán nem volt hozzá jogom, olyan mintha mondjuk a titkos naplóját olvastam volna el. Szörnyen röstellem a dolgot, de nem is gondoltam, hogy ez őt esetleg rosszul érintheti. Csak nekem lehet ennyi eszem, istenem Paige, ha most azonnal nem fog kidobni a lakásából, akkor bizonyára soha. - Én, én nem sokat. - hajtom le a fejem a földet nézve, ahogy hátat fordít nekem, bizonyára nagyon megharagudott rám emiatt. - Ne haragudj tényleg nem akartam, de olyan nem is tudom, olyan magával ragadó volt, nagyon tetszett, annyira bele tudtam mélyülni, hogy nem bírtam letenni. Elképesztően jó, remélem egyszer megrendezésre kerül. - mondom ki, amiket gondolok majd gondolkodóba esek. A padló már tiszta víz ahol eljárkált, az él lábam alá is ismét befolyt, nem igazán tudom, hogy mihez kezdjek, most elmenjek, hagyjam magára? Lehet egyedül szeretne lenni? Ennyire haragudna rám? Képtelen vagyok meghozni a helyes döntést vagy megítélni, hogy most mit kellene tennem. - Én nagyon sajnálom, Derek. - lépek végül a mögéje és éppen csak hozzá érek a vizes hátához. - Igazad van, nem kellett volna hozzányúlnom, de kérlek ne haragudj. Szerintem nagyon jól sikerült, biztos vagyok benne, hogy igazi siker lesz és ne mond azt, hogy semmire sem jó, mert ez nem igaz. - bárcsak valami gondolatolvasó lennék és tudnám mi járhat a fejébe. Istenem, remélem ezzel nem puskáztam el minden eddigi jót, mert akkor tuti rosszul leszek. Miután nem szól semmit és meg sem fordul, hátrálni, kezdek és sikeresen majdnem megint el esem a víztócsában. Ó, Paige, hogy lehetsz már ennyire szerencsétlen! - Nagyon sajnálom, talán mégis csak jobb lesz, ha visszamegyek a koleszba. - mondom halkan majd elindulok kifelé, de az ajtóban vetek még rá egy pillantást.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Amikor távozik a fürdőszobába, óvatosan körbejárom az egész lakást, majd betévedek a szobába, ahol látom megpróbált összepakolni, de láthatóan nem igazán volt rá ideje, így aztán helyette is neki állok összerendezgetni mindent, néhány ruhadarab nem a szekrényben van elhelyezve, így azokat összehajtom és a többi mellé teszem óvatosan, azokat is megigazítva. A szekrénye előtt állva hatalmasat szippantok az illatából, pontosan olyan mintha most is itt állna előttem. Végig húzom a kezem a ruháin, ahogy lehunyom a szemem és magam elé képzelem a mindig arcán ülő széles mosolyát. Magam is elmosolyodom ezen képzelgésre, majd hátrébb lépek és becsukom a szekrénye ajtaját, mégis mit gondolna ha ezt meglátná, hogy beleturkáltam a szekrényébe, ilyet még sem illik csinálni. Az egyik párna a földön hever és amikor felveszem leülök vele az ágyra. Régen nekünk is ilyen párnáink voltak otthon a család házban. Újra eszembe jutnak a szüleim és az, hogy nem olyan rég felhívtam apát a kórházban, de a főnővér egyértelműen megmondta, hogy ő megüzente ne keressem, mert nem kíváncsi rám, sem ő sem az anyám. Nagyot sóhajtok, ahogy a párnát a helyére teszem, majd az asztal mellett elhaladva lépek az ablakhoz és nézni kezdem a város fényeit. Feltűnő, hogy olyan sok helyen világítás van, mégis akárhányszor jövök végig az utcán szinte semmit sem látok, lehet már baj van a szememmel is?
- Dobd el hát neved! És egy élettelen szóért cserébe - Tiéd az életem! - suttogom, ahogy a kezemet az ablakra helyezem, nem is tudom miért jutott eszembe most ez az idézet a Rómeó és Júliából. Talán tényleg olyan, mintha csak Derek lenne az egyedüli, aki itt van nekem. Nem is gondoltam volna erre, mikor Paul, a színház igazgató felajánlotta, hogy jöjjek ide dolgozni. Meg kell köszönnöm neki, hiszen ha nem beszélt volna rá, akkor soha nem ismerem meg Dereket. Az asztalra tekintek, ahol egy kézirat hever, először csak kíváncsian kezdem szemlélgetni, majd leülök vele az ágyra és olvasni kezdem a sorokat. Sok darabot elolvastam, de ez még nem került soha a kezeim közé, tehát vagy nem ismerem vagy ezt talán ő írta? Elképesztően jó, teljesen belemerülök az olvasásba, amikor egyszer csak beesik Derek az ajtón még csurom vizesen és egy szál törölközőben. Annyira megijedek, amikor arra kér, hogy ne csináljam, hogy elejtem a kéziratot és az leesik a földre. - Jaj ne haragudj, nem akartam turkálni a cuccaid között. - nézek rá, fel sem fogom szinte mi történik, hogy lehetek ilyen buta, a kíváncsiságom mindig bajba sodor. - Bocsánat nem lett volna szabad kérdezés nélkül hozzá nyúlnom. - térdelek le a földre szinte vérvörös arccal, hogy összeszedjem a kéziratokat.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Nagy nehézségek árán feltápászkodom a padlóról, majd a magam után hagyott kisebb tavacskát kezdem figyelni, valamivel fel kellene törölni a vizet, nehogy még valaki rajtam kívül elessem, bár ehhez már kisebb fajta tehetség kell, ami nekem természetesen meg van. Gyorsan magamra kapom a Derektől kapott ruhadarabokat, amik eléggé lógnak rajtam, szóval viccesen festek bennük, de legalább kényelmes lesz benne az alvás. Kilépek a fürdőből, és elmosolyodva pillantok rá, hogy ne aggódjon minden rendben van, csak a szokásos dolog történt. - Minden rendben van ne aggódj. - nézek rá, ahogy megölel, majd a fejét a mellkasára hajtom, csak ekkor esik le, hogy totálisan összevizeztem ezzel a pólóját. - Jaj ne haragudj, most te is tiszta víz lettél. - simogatom meg a mellkasán azt a részt, ahol nedves lett a hajam által a felsője. - Figyelj, egy kisebb Amazonast varázsoltam a fürdőszobából, szóval fel kellene törölni a vizet, nehogy valaki más is el essen, szóval ha bemutatnál a felmosódnak is, akkor azt nagyon megköszönném. - nézek fel a szemeibe. - Egyébként nincs szükség védő felszerelésre, már hozzá szoktam, hogy vagy elesek vagy összehozok magamnak kisebb nagyobb baleseteket. Én már csak ilyen vagyok. - nevetek fel, ahogy visszaemlékszem a régi időkre hiszen már gyermekkoromban is ugyanilyen voltam. - Figyelj, képzeld, eszembe jutott, amíg zuhanyoztam, hogy én ismerem a lakótársad, vagyis hát az ismerem az azért túlzás, de már találkoztam vele. Ő volt, aki segített nekem mikor megérkeztem a suliba, rendes lány. - mesélem mosolyogva, hogy miféle felfedezéseket tettem az alatt az idő alatt amíg zuhanyoztam. - De visszatérve a felmosóra, szeretném feltörölni a vizet tényleg, ha már voltam ennyire tehetséges és elárasztottam a fürdőt, igyekszem legközelebb jobban vigyázni. - nevetek, ahogy ráemelem a tekintetem, ami az ő csillogó szemeivel találkozik.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Amikor sarkon fordul és elhagyja a fürdőszobát, először a tükör elé lépve kezdem magam szemlélgetni, hogy mégis hogyan festek és meg kell állapítanom, hogy borzalmasan. A szemeim alatt nagyobb karikák ülnek, mint egy ház, az arcom be van esve és ez totálisan tragikus. Kelletlenül elmosolyodom, ahogy odébb állok és lehámozom magamról a ruhákat, majd beállok a zuhany alá és megeresztem a vizet, először csak langyos víz folyik, de aztán eltekerem és jéghideggé változik, amitől összerezzenek, végül pedig rájövök, hogy nem jó felé irányítottam a főfokot, ezért azonnal átváltok. Csak állok a forró zuhany alatt, az arcomat egyenesen a vízsugárba tartom és behunyom a szemem, hagyom, hogy a kellemesen bizsergető víz végig folyjon a testemen és elzsibbassza minden izmomat. Annyira jól esik, hogy az valami elképesztő, hosszú percekig nem is csinálok mást csak élvezem ezt, mert ezután a hosszúra nyúlt nap után borzasztóan jól esik. Már éppen a tusfürdőért nyúlnék, amikor bevillan, amit Derek mondott. - Dea? - eszembe jut a névről, hogy ki is lehet ez a személy, hiszen én ismerem ezt a lányt. Igaz csak futólag találkoztunk, de nagyon kedves volt, emlékszem vele találkoztam az első estémen és akkor most már értem, miért is mondta akkor nekem, hogy olyan jó fej a drámatanár, mikor kérdezni kezdtem róla. Nem hiába mikor idekerültem már akkor a szenvedélyem tárgyának oktatója érdekelt a legesleginkább. Emlékszem Dea még valami sörözgetést is emlegetett vagy micsodát. Elnevetem magam, ahogy eszembe jut az emlék, olyan nevetségesen festettem a bőröndjeimmel, ahogy eltévedtem az iskolába hátsó udvarában. Mondhatjuk, hogy már első nap képes voltam kínos helyzetbe hozni magam, de legalább nem hazudtoltam meg a jellemem. Megint sikerült elkalandoznom, ezért gyorsan nyúlok a tusfürdő után és villámgyorsasággal zuhanyzom le, majd mikor elzárom a csapot, a fogasra akasztott törölköző után nyúlok és magamhoz véve körbetekerem a testem körül. A hajamból kicsavarom a vizet és az egyik vállam fölött helyezem el. Egészen jól esett ez a fürdő, örülök, hogy végül is maradtam. A gondoltaim közepette lépek ki a zuhanykabinból, de mivel a lábam vizes és a csempe meg csúszós, így egyértelmű, hogy egyensúlyomat veszítve csattanok el a fürdőszobapadlón. - Áú! - kiáltok fel, de mivel biztos vagyok benne, hogy Derek is hallotta mekkorát estem, gyorsan hozzá teszem. - Nincs baj, jól vagyok! - húzom el a számat a padlón törölközőben ücsörögve, mert a könyökömet azért rendesen bevertem, ha ebből nem lesz lila folt akkor semmi. Gratulálok Paige, megint megcsináltad.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Elveszem tőle a törölközőt meg a ruhákat és a mellkasának támaszkodva viszonozom édes csókját, majd elmosolyodom, ahogy a homlokát az enyémnek támasztja és átkarolja a derekamat. - Nagyon szívesen jövök, sőt nagyon szeretnék, de attól tartok akkor soha nem tudnál pihenni. Ez most csak egy kivételes alkalom, hogy ilyen korán eljöttem, mindig sokáig vagyok, mert szerencsére Adam bárja jól fut és rengeteg vendég jár oda, éjfélnél előbb nem is szoktam visszaérni  koleszba.  Szóval most sem lett volna gond, ha sétálnom kell, de nagyon örülök, hogy maradhatok, nem is szeretnék semmi mást kérni ezen felül, csak, hogy veled lehessek. - mosolygok továbbra is a kezeim közt a törölközőt szorongatva, bár így nem tudom átölelni, ami azért be kell valljam ebben a helyzetben igenis rosszul esik. Rosszul esik, hogy nem érinthetem meg, ezért a kanapéra teszem a törölközőt és szorosan az ölelésébe burkolózom, így sokkal jobban érzem magam. - Szeretlek, Derek! - suttogom, de a csendben varázslatosan csendül fel, ennél őszintébbet és csodásabbat még azt hiszem sohasem mondtam, minden bizonnyal ez hangzik a legszebben a számból, hogy: " Szeretlek, Derek! " De nem is akarom sokáig feltartani, figyelembe kell vennem, hogy szörnyen fáradt és hogy pihennie kell, ezért magamhoz veszem ismételten a holmikat és mosolyogva pillantok rá. - Megmutatod nekem merre van a fürdőszoba? - kérdezem, majd megsimogatom az arcát.  Olyan fura ez az egész helyzet, sokszor hallottam már azt, hogy a szerelemért meg kell küzdeni, de ez így nincsen helyén. Körbe pillantok a lakásban, hogy szemrevételezzem minden apró kis részletét és meg kell állapítanom jó ízléssel van berendezve. Észre sem veszem, hogy már megint teljesen elkalandozom.

" Egyikük sem tudta eddig elképzelni, hogy ilyen mélyen el lehet merülni valakibe. Valakibe, akinek a közelsége, tapintása, illata a tökéletesség érzületével lepi és ajándékozza meg kölcsönösen őket. "

Elmosolyodom mikor felajánlja, hogy aludjak nála, tény és való, hogy már valóban egészen késő van. Az utcák ezen a helyen mindig olyan sötétek, valahol még világítás sincs, hát csodálkozik még bárki is, hogy kissé rettegve járkálok esténként, valamint hogy nem egyszer esett már meg velem az sem, hogy hatalmasat estem az egyik járdai kőben. Amilyen szerencsés vagyok, talán nem is olyan meglepő, bár most mikor Derekhez igyekeztem sikeresen túléltem az utat, így nem gazdagodtam sem több vérző sérüléssel, sem több lila vagy zöld folttal. - Nem, én azt nem szeretném. - fogom a kezeim közé az arcát, majd egy apró csókot lehelve az ajkaira folytatom. - Mármint, hogy itt aludj a kanapén, fáradt vagy és ilyenkor ez nem ideális és biztosra veszem azt is, hogy az ágyad sokkal kényelmesebb. És ha csak nincsen valami komolyabb indokod a nem mellettem való éjszakázásra, akkor szeretném ha mellettem aludnál. Az egyik legszebb dolog volna az ölelésedbe burkolózva elaludni, majd ugyanott felébredni. Persze, csak abban az esetben, ha neked ez így megfelel, mert ha nem majd akkor alszom én a kanapén, vagy legfeljebb mégis sétálok a koleszig, végül is annyira nincs is messze. - mosolyodom el, bár azért az a fél órás séta mégis csak sokat számít a jelen helyzetben, de nem volna olyan lényeges, mert nem szeretném ha számára ez kényelmetlenül vagy kínosan jönne ki. - És zavarni sem szeretnék, a lakótársad remélem nem vette rossz néven, hogy idejöttem. - gondolkozom el, miközben az arcát fürkészem, látom rajta mennyire fáradt. Bárcsak levehetném ezt a súlyt a válláról, bárcsak segíthetnék valahogy neki. Halvány mosoly fut át az arcomon, majd jó szorosan magamhoz ölelem, miközben a hátát simogatom meg óvatosan. - Pihenned kell, Derek. Ne aggódj, velem minden rendben és ha nem bánod, most az egyszer én szeretnék rólad gondoskodni. Remélem megengeded. - adok végül egy puszit az arcára, ezzel megpecsételve előző mondatom fontosságát.