Isaac & Jade- Tengerpart

Kisöpröm a szememből a hajtincseimet, és kezet nyújtok neki viccelődve.
- Hát, üdv az "elcseszett ügyek" csoportjában. Én is csoport tag vagyok- mosolygok - Jó neved van. Ismertem valakit akit így hívtak...- merengek. Aztán kicsit elmerengve a múltban gondolkozok mi is lett azzal a fiúval. Aztán, ahigy beugrik e morbid emlék ráncokba fut össze homlokom - Hát, remélem a mi kapcsolatunk nem fog úgy végződni mint az- kicsit leemelem róla tekintetem, de csak annyira, hogy a tűz fényét megnöveljem. Így már tisztán látom az arcát, a kemény vonásait, és az elveszett csillogást szemeiben. Nagyot sóhajtok szavaira
-Hát mindennapi biztosan nem vagyok, bár néha jobb lenne az lenni- vonom meg a vállam. Feltérdelve közel hajolok a tűzhöz és óvatosan bele nyújtom egyik kezem, közben lassú mosoly csúszik az arcomra. A lángokban ökölbe szorítom a kezem, majd szemeimet lehunyva, gyorsan kirántom azt. Ahogy felé fordulok, szememmel együtt, öklöm is kinyílik, és ott lebeg benne a kicsi lángcsóva, ami lassan lobog kinyújtott tenyeremben. Ránézek
- Néha viszont szórakoztató másnak lenni, így legalább nem unatkozok- magyarázok. Szemeim kicsit elkalandoznak az éjszakában, ahol már csak a csillagok, és a tűz világít. Az égen lassan úszkálnak a fehér felhők, de a hold gyér fényét messze elkerülve. Lassan vissza fordítom a fejem, és ismét figyelek halk szavaira
- Rossz élet? Olyan nincs. Mindenben valami jó, szerintem nézőpont kérdése. A rossz is abszolút tág fogalomnak számít. Hiszen gondolj bele...- kezemmel lassan elengedem a markomban tartott tűz darabot, aminek eredménye képpen, az a levegőben lebeg tovább - Ha egy ember, aki nem szereti a disznókat, kénytelen egy disznó farmon dolgozni, az neki rossz. Viszont, aki szereti a disznókat, és direkt oda megy, akkor annak jó. Felfogás kérdése-mosolygok, befejezve a vad gesztikulálást.
- Engem nem traktálsz, inkább örülök, hogy van társaságom. Hidd el, senki se tartozik a szerencsés esetekhez. Mindenkinek az életében van valami szar, csak néhányan azt próbálják eltakarni, mintha úgy eltűnne- közelebb ülök hozzá, és a tekintetemmel követem a tekintetét, ami messze elveszik a távolban. Úgy kezdek ismét beszélni hozzá
- Látod, szerintem az a baj, hogy a boldogságokat amik értek, az ember idővel elfelejti. Kezdenek elhalványulni, és a rossz dolgok tűntetik el őket. Mintha a jó emlék lenne a rajz, a rossz pedig a radír. Csak tudod, a radír egy idő után elfogy, bármennyi is volt belőle. És ha elfogyott, még mindig ott a papír, hogy újjat rajzoljunk. Boldogságot - nagyot sóhajtva vissza fordítom rá a szemem, és kemény vonásaimat, újra elrejti a mosoly
- Nem fárasztassz. Nem rég érkeztem, ezt jól láttad. Azt hiszem jó hely ez, a hideget leszámítva. Te mióta vagy itt? - kérdezem kíváncsian, és elnevetem magam
- Hát azt is tudni kell, hogy eltudom oltani a tüzet- vonom meg a vállam - Nem sokat kell tudni rólam. Leginkább a nevemet, meg, hogy nem vagyok ember. És...- gondolkozok el - Ennyi- mosolygok.

A csendet és a magányomat egy fiú töri meg. Lekapom a szemem a  szépen,már már festőien lángoló tűzről és fel vezetem a tekintetemet az ismeretlenre. A sok aggályom ellenére, ami eddig az ismerkedéssel gyötört, most szinte ösztönösen jönnek ki a szavak, mondatok a számon
- Szia! Eltévedni nem tévedtem el. De igazad van, a társaság mindig jó- meg győzően elmosolyodok és pár centivel arrébb ülök, hogy ő is letudjon ülni.
- Mi a neved? Én Jade vagyok...-a tekintetemet gyorsan végig futtatom rajta. És észre veszem ahogy ő is a tüzet figyeli-Ha zavar elolthatom... És hogyan kerültél ide, ilyen későn?- mutatok körbe a parton. Persze, ez egy hülye kérdés, hiszen én is itt vagyok, de jobb mint csendben ülni, ugyebár. A térdemre könyököl és ismét rá téved a szemem. A testtartása, a nézése, arról árulkodik, hogy valami nagyon nyomasztja. Nem csak, hogy nyomasztja, lassacskánt felemészti. Először próbálom figyelmen kívül hagyni, de nem bírom. A régi énemet nem érdekelné, de most itt én vagyok. És ez, hogy meghallgatom, egy jó kezdés lehet az új Jadenek. Ha egyáltalán elmondja, bár szerintem biztos jól esne neki ha meghallgatnák.
- Mi a baj? Valami nagyon nyomaszt azt látom. Rossz napod volt?- húzom el a számat, majd egy picit felpiszkálom a tüzet. A parázs ide oda száll és én hangtalanul figyelem a filmbe illő tájat. Majd nagyot szippantok a füstös, de kellemes levegőből.

Össze húztam magamon a pulcsimat és nyugodtan indultam el a tengerpart homokjában. A szigetről eddig össz gyűjtött tapasztalataimról gondolkodva kirándulgattam a festői tájon egész nap, mire ide értem. Eddig ez a hely bizonyosult a legkellemesebbnek. Még a hűvös idő ellenére is átjárt valami nyugodtság, amiben régóta nem volt részem. Ezért is döntöttem úgy, hogy most egy kicsit megállok és lepihenek itt. Levéve a cipőmet bele sétáltam a vízbe, addig amíg a térdemig nem ért. Majd egy sziklára felülve szemléltem aztán a szigetet. Senki nem járt már akkor itt kint, hiszen késő este felé járt az idő. Így persze nem sokat láttam, de ettől volt izgalmas. A lábamat eközben a vízbe lógattam, és éberen figyeltem, hátha jár arrafelé valaki, hisz jó lenne egy kis társaság. Sokat töprengtem a mai kis "túrám" közben azon, hogy mit mondanék, vagy tennék ha egy ember rám köszönne. Olyan lennék mint régen, vagy inkább próbálkoznék a kedvességgel. Aztán végül a sorsa hagytam. Ő majd eldönti miképpen formálja a szavaimat ha egy emberrel találkozok. A szél mindeközben egyre csak erősödött, csaknem arra ösztönzött menjek ki a partra. Viszont én maradtam. Csak a lábamat vettem ki a vízből, miközben eljátszadoztam a gondolattal, hogy hirtelen sellő uszonyom nőne, mit tennék. Halkan felnevettem. Már láttam sellőket és elég ostoba teremtmények, de ennek ellenére gyönyörűek. Ezekről az emlékekről eszembe jutott a világ amiből jöttem. És persze a célom ami miatt ide tévedt az utam. Én hittem a sors iróniájában, és komolyságában, tehát mindenre felkészültem. Minden helyzetbe bele képzeltem magam, de semelyikben nem tudtam mit tenni. Tehát, jó idő után inkább abba hagytam ezt a képzelődést és kikószálódtam a partra. A nadrágom szára nem lett vizes, mivel feltűrtem, de a lábam fázott. Ezért úgy döntöttem gyújtok magamnak tüzet. Nem nagy ördöngősség volt, ezért hamar kész lettem vele. A lángjai meleget adva szálltak az égig. Csak néztem azt, a narancs színekben pompázó tüzet és békére leltem. Szinte elálmosított. A ropogása kellemes ritmust hallatott amit rögtön az ujjammal kezdtem dobolni. Azért örültem volna ha ezt a meleget megoszthatom valakivel, de mégis örültem hogy nincs itt senki. Hiszen lehet nem állnék készen egy beszélgetésre. Jó ideje nem szóltam egy szót se senkihez. És be kell vallanom, nem tudtam hogyan is tehetném meg, milyen formában. Közben magamban elmormogtam egy igét, a lángok pedig még nagyobbra kaptak, mintha a csillagokat szednék le az égről. A varázserőm nélkül nem tudom mit kezdenék. Egy óriásit sóhajtottam és össze görnyedve merültem el ismét az ábrándaimban.

……