Clary és Chris szobája

Vendég

A JÁTÉKTÉR SZABAD!

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Clary és Chris szobája Tumblr_mt83v9VmpF1rv77s6o1_500

Az igazság fáj, mindig fáj. Látom rajta, hogy belülről kezdi szét enni a gyötrelme, mint egy féreg, egyre inkább kitörő utat keres magának, minden egyes alkalommal mikor belemar, összedönt valamit az előttem álló személy lelkében. A szoba lángokban csap fel, minden égni kezd, de jól tudom, hogy ezzel senki nem megy semmire, bár látom, hogy előbb felégetne mindent maga körül sem, hogy hagyja a lányt meghalni. Az Úr döntött és ő képes szembe menni vele, csak hogy az igazság fényre derülésével néhány apró dolog jelentősen megváltozhat. Szinte üvölt a fájdalma, ahogy rám emeli a tekintetét és mikor az én pillantásommal találkozik, mindkettőnké egyszerre villan meg. Két jeges tekintet tüzes megmozdulása. Lépek felé egyet, ahogy a lábam előtt hatalmas tűzcsóva csap fel, amire megforgatom a szemem és egyenesen sétálok át rajta, egészen míg el nem érek elé. - Christian, a Halál nem alkudozik. - teszem a kezem a vállára, majd szó nélkül elalszik a lángoló tűz és a padlóból fekete gomolygó füst kering, majd ismét ránézek és elmosolyodom, aztán eltűnök vele együtt a szobából, mintha soha ott sem lettünk volna.

Vendég

Remélem megérted, hogy most totál részlet kérdés a modor és a kinézet! - nézek rá kissé feszülten - Biztos így van ahogy mondod, ó Nagy és Bölcs Halál Világosíts fel! - forgatom meg a szemem - Az.. az lehetetlen! - veszem le róla pillantásom, ahogy nyomban körbepásztázom a szobát eszembe jutnak emlékek, rengeteg emlék, megannyi szenvedéssel teli átkozott pillanat.. - Nem, ez nem történhet meg, Nem! - rázom meg a fejem, bár igaza lehet, és miért is hazudna, szó ami szó elgondolkodtat amit mond, sőt egyenesen felháborít.. - A fene vigye el! A jó.. életbe!! - átkozom ezt a földet, mert születésemtől fogva becsapott.. - Kezd elegem lenni a hazudozókból és mindenki másból is, aki minden esélyt letipor előttem az ÉLETRE! Bár már minek is az, a sorsom odafent van, egészen addig amíg magam át nem helyezem ide azzal, hogy végérvényesen bukottnak nyilvánítanak mert kinyírok mindenkit.. - NEM ENGEDEM, HOGY MIÁT BIZTOSÍTÉKNAK HASZNÁLJÁK FEL! - nézek vele egyenesen farkas szemet, arcom már izzik, ahogy az egész testem, mire végérvényesen ellep a tűz, ahogy azt az átkozott listát kellett volna.. ily alakban állok meg előtte, szinte már nem is látszanak vonásaim, csak a felemésztő, vörösen izzó lángok, melyeket megannyi érzés és fájdalom táplál, minden szava után.. - A lázadásom nem attól függött, hogy Lucifer oldalán álltam, hanem ez a "rendszer" amit űzni szeretnének nem felel meg az elvárásaimnak és nem fogom hagyni, hogy ez mindenkit magával sodorjon és a nem létező pokolra taszítson! - válaszolom határozottan a szemébe nézve és túlvilági hangom már már fülsiketítően csendül fel.. hatására az egész szoba romba dőlni látszik.. a porcelánok összetörnek és a földön hevernek, az egész szoba düledezik és forog.. látszik, hogy mérges vagyok, haragos és bosszúra szpmjas.. -

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Alku. Úgy visszahangzik ez a fejemben, mintha fejbe vertek volna és ez ezzel büntetnének. Kínos pillanat ez mindkettőnk számára, de néhány szava egészen sértően hat ki rám, így hát közelebb lépek hozzá és magamhoz képest egész kedvesen szólítom meg a láthatóan kétségbeesett, már - már fuldoklóan elveszett angyalt. - Először is ne sértegess légyszives. - nézek egyenesen a világoskék szempárba. - Ez nem a Mester mivolta hanem az enyém, az csupán részletkérdés, hogy bizonyos ideig birtokolta azt. Másrészről pedig nem becsüllek le, de te úgy tűnik engem igen. És harmadrészt, ne csinálj úgy, mintha te mindent tudnál, mert láthatóan semmit nem tudsz, de majd én felvilágosítalak, ha már más nem tette meg. Azt hiszed, hogy az erőm Istentől származik? Tévedsz. - mondom ki egyszerűen, talán éppen itt az ideje, hogy tisztán lásson, bár furcsállom, hogy fenti léte miatt ő nem tudja ezeket a dolgokat, talán oly titokban őrizték ezt ezidáig, hogy rajtunk kívül nem is tudja senki. Vagy... - Az én erőm, nem a Mindenhatótól származik, a te erőd nem a Mindenhatótól származik, senki ereje nem tőle származik, a mágia nem tőle származik, ő teremtette, de nem tőle származik. És amikor azt mondom, hogy a mágia forrásának hordozója, akkor bizonyára tisztában vagy vele, hogy kiről beszélek és akkor már te is tudod, hogy ki az, akitől az erőnk tornyosulva születik meg. - lépek hátrébb, unom már, hogy folyton folyvást fölényeskedve akarnak kioktatni, holott nem tudnak semmit, az ég adta világon semmit. Talán sokkolja az információ, talán dühös lesz, talán csalódott, de most már legalább tudja az igazságot. Az igazság pedig rendszerint fáj. Ha átvernek minket, az fáj. Furcsa módon még sajnálom is egy kicsit, hogy Isten szolgájaként senki nem oszlatta el azt a homályt, ami évekig a szeme elé ereszkedett. - Megdöntheted Isten királyságát, az egész égi tanácsot, de semmit nem fogsz vele elérni, legfeljebb egy kis káoszt, de ne feledd felkészült erre, ezért alkotta meg a lányt, pontosan ezért, mert tudta, hogy lázadozni fognak majd ellene. Mondhatnánk, hogy ez az ő fegyvere, bosszúja, vagy B terve. - tárom szét a kezeim kissé nemtörően, ahogy járkálni kezdek a szobában. - Furcsállom, hogy neked senki nem mondta, de bizonyára azért is történt így, hiszen tudták, hogy te is lázadni fogsz. - fordulok vele szemben, láttam a szemébe a könyörgést, amikor azt mondta nekem, hogy kérlek, ezért ha mást nem is, de az igazságot elé tárhatom, ez a legkevesebb, ami a Haláltól elvárható.

Vendég

Nehéz, ha a Mester képében jelensz meg előttem! - vágom rá elfintorodva - Igazad van! - veszek lejjebb - Pusztítsd el a listát, és nem kell az utálkozásomat és az ordibálásomat hallgatnod! - nézek a szemébe - Nem érdekel a léted Killian! - lépek hozzá közelebb - Akkor meg ne tedd meg azokat a rohadt döntéseket! Nem te hoztad őket, de Te viszed végbe s ezzel okozol mindenkinek szenvedést, és magadnak kellemetlenségeket! - nézek rá amikor az ablakhoz lép - Mert valószínűleg van itt még dolgod, de ne az legyen, hogy elveszed azt az embert, akit szeretek! - förmedek rá, bár ez már inkább egy remény vesztett kijelentés, mint sem vádoló.. - Látod ez a Ti bajotok, ahogy minden angyalé! Azt hiszitek, azt hitték szavaim üresen csengenek, holott nézd meg mi lett a vesztük s a végük! Én! Beváltottam amit nekik ígértem, és teljesen jogos volt! Én voltam a vezetőjük, azok pedig miként cselekedtek?! Ellenem! Nem mellettem! Keresztbe tettek, holott nem kellett volna! Aztán sajnálkozó képet vetettek és pökhendiázva ócsároltak minket, hogy miattunk vesznek majd el! Holott Ők voltak azok akik nem segítettek soha semmiben! Amikor pedig kellett volna álszent, hálátlan dögökké váltak! Megtagadták Istenük szavát, átverték Őt, és most te is ennek az átverésnek a levét iszod! - válaszolom normális hangnemben minden fenyegetettség nélkül, amikor megkérdőjelez - A te erőd is az Úristentől rejlik, de elfog bukni, remélem ezt megérted! Ha nem én leszek az, akkor majd lesz más, ezt ne feledd! Miát sokan szeretik, a hatalomra sokan vágynak, a trónra egyaránt, lesz aki megbuktatja higgy nekem! Már javában folynak ellene a tervek! Magam láttam őket! Veszélyben van mindenki, és ha nem is tőlem hát magától a Pokoltól! - veszek egy mély levegőt majd kifújom - Kössünk alkut! Ne vedd el Miát, kérlek! - fűzöm hozzá hátha meggyőzi.. -

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Csendben, mindenféle rezdülés nélkül végig hallgatom, ahogy üvöltözik, ahogy az eget és a földet is porig zúzva káromolja, ahogy a listát szorongatva égésre kényszerítené, amely azonban mégsem ég el. Nem ő az első aki megpróbál kárt tenni benne és ha cinikus szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez tipikus angyalvonás, de helyette csak elmosolyodom, majd ismét a magasba emelve a kezem, csettintek egyet és a lista ismét felszálló aranyport vonva maga után eltűnik a semmiben. - Ha jól emlékszem nem kértem, hogy barátként kezelj, de azt hiszem a kellő tiszteletet kiérdemlem, amíg én sem üvöltözök itt veled, mint valami félnótás. - nézek egyenesen a kék szemeibe, amelyek legalább olyan jéghidegek, mint az enyémek. - És ha már itt tartunk, igen visszahoztam, mert nem volt a listán. - válaszolom egyértelműsítve a dolgokat számára, mert úgy csinál mintha piaci kofa módjára, egymást felül licitálva alkudoztunk volna. Ez valaki másnak az alantas módszere és nem az enyém, de ez jelen esetben nem is lényeges dolog. Közelebb lépek hozzá, hogy a mélyülő sötétben elkapjam a vibráló tekintetét. - Na idefigyelj, Christian! Ha meg akarsz ölni, tépj sorszámot, ha nem tűnt volna fel már jó ideje halott vagyok. Úgy járok evilág és a túlvilág között, mintha természetes lenne, holott mindketten tudjuk hogy nem az, mivel ez csak lebegés. Nem én hozom a döntéseket, mégis mindenki én rajtam veri el a port és az én ajtómat rúgja be. - lépek el ismét tőle, majd a nyitott ablak felé sétálok, onnan tekintek ki az éjszakába. - Valahogy mégis mindig még itt lebegek, mert senki nem tudott eltüntetni. - mondom szigorúan, ahogy a mélységekbe nézek alá. Mintha engem valaha is megkérdeztek volna róla, hogy akarom-e ezt csinálni. Mindegy, mert úgy sem lényeges, hiszen a döntéseket sem én hozom. - Ha az üres fenyegetéseiden kívül van még valami, amit szeretnél megosztani velem, akkor bátran, ne fogd vissza magad, meghallgatlak, de szerintem a nevetséges fecsegés egyikőnknek sem a kenyere. Tehát ha meg akarsz győzni valakit a hatalmadról, meg a bosszúdról, akkor elárulom, rossz ajtón kopogtatsz, mint a legtöbben. Nem hibáztatlak érte, hiszen ebbe vagytok belenevelve, de azt jól vésd az eszedbe, hogy amikor velem kekeckedsz, csak az idődet pazarlod. - fordulok feléje, igazán remélve, hogy megértette a mondandóm értelmét, csalódnom kellene, ha mint nagyjából egyetlen túlélő angyal, annyira ostoba volna, hogy még ez sem jut el a tudatáig.

Vendég

Amikor a szél ami a szobába süvített alább hagy, feleszmélek.. megérkezett.. a Halál a falak közé lépett.. - Én szeretem ezt a szobát, a padlóm meg utál! - pattanok fel ahogy szembe nézek vele és kitépem kezéből az átkozott listát - Nem fogok úgy bánni veled, mint holmi baráttal Killian! Miát akarom! Nem mást! Nem kell nekem a szöveg, hogy mit akar a jó.. Isten - szitkozódom már, sértve eget és földet egyaránt - Nem érdekel az átkozott létetek! ŐT NEM VEHETITEK EL! Megértetted?! - nézek rá fenyegetően közelebb lépve hozzá - Megöltem százakat Killian! Te ezt jól tudhatnád! Vele sem lesz nehéz végezni, sem a hozzá hűségesekkel! Megegyeztünk, visszahoztad! Ezáltal nem is viheted el! És leszarom mit mondtak ott fent! Koránt sem érdekel! Nem ismertek még, de biztosíthatlak felőle, hogy hamarosan szemtanúi lesztek, milyen az amikor engem valaki felhergel! - kezemben kigyúl a papír még sem ég el - Ne feledd ha Ő meghal, Ti sem élitek túl! - nézek rá elvetemült ábrázattal. -

Vendég

" A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. "

Angyalok. Állandóan üvöltöznek, még akkor is, amikor közvetlenül mellettük állok. Nyomasztó hideg lepi el a helyiséget, ahogy az eddig tökéletes fényben úszó szoba világítása villódzni kezd, majd végül teljesen elhal, akár csak tűző nyári napon a kiégett virágszálak. A szél alábbhagy, ahogy egyre közelebb és közelebb érek, jelenlétemre csak suttogni és susogni tud. Hogy mit suttog, azt csak olyan kevesen értik, olyan gyermeteg elméjük, hogy nem fogadja be a szavakat, mik talán igazsággal látnák el őket. De minek ebbe a világba igazság, ide a földi pokolba, ahol a legkisebb pillantás is csak hazugság. Mellette álltam eddig is és még sem voltam itt. Világokat átszelve érkezem meg, hogy a szoba közepére sétáljak, lábam alatt az összes deszka sikítva nyikorog, majd szembefordulva vele a sötétben villan meg jeges tekintetem, hogy találkozzon az ő elvesző árnyékba húzódó szembogaraival. Percekig állunk így, mindenféle szó nélkül, hiszen ő is érti és én is értem, hogy miért vagyunk itt. Óvatosan emelem meg a kezem, ujjaim összedörzsölve, hogy a hangtalan szobát egy elvesző csettintés oldja fel kínjai alól. Peregve, óvatosan aranyporral hullik alá a lista, melyen hosszú névsor kígyózik vértől csöpögő sorokban állva. Kivéve egyet, mert az ő neve szinte izzik, hiszen kiemelt helyen áll a listámon és miatta vagyunk itt. A név miatt, a lány miatt, akinek neve már oly sok kérdésre egyértelmű választ adott. Mia Salvatore.
- A hangnem lassan sértő lesz velem szemben, Christian. - szólítom meg, ahogy ütemesen indulok feléje, majd elé tartom a listát, hogy láthassa a lány valóban szerepel rajta. - A Úr döntött. - ejtem ki karakteres hangomon a hozzáfűzni való, apró, ámde el nem hanyagolandó tényezőt. Ő dönt, én meg elvégzem az ítéletet, persze, mint minden ez is némi akadályokba ütközhet. Tekintetem újra találkozik az övével, látom, hogy a düh veszélyes harcosként ölt testet benne, hiszen a lány, akinek halálhírét viszik már mindenfelé, az ő egyetlen szerelme.

Vendég

.. a havi történések már az agyamra mennek.. kezdek megbolondulni.. nem tudom hova rakni az információk áradatát, ahogy azt sem, hogy Mia veszélyben van! Megint csak nem tudtam megvédeni kellő képen, és ha belegondolok most már az Égiektől is féltenem kell, magam hoztam rá ezeket a szörnyűségeket, ha én nem vagyok, mindez nem történik meg vele! - totálisan kétségbeesetten zuhanok be a szobába az ajtót akkora erővel becsapva magam után, hogy az jóformán majdnem ki is szakad.. nekivetem hátam és a földre borulva meredek kiüresedett szemmel előre.. bámulom a semmit.. kesergek az "életemen" a döntéseimmel egyaránt! - Miért nem hagyták, hogy egyszer végre valahára nekem is jusson a boldogságból!? Miért kellett mindenkinek bekavarni, szétszakítani, romba dönteni az álmaim!? Ennyire rossz ember volnék, aki meg sem érdemli ezt!? Ennyire nem tekintenek érző lénynek!? Vagy számomra az egész csak illúziónak lett kitalálva!? Nem is akarták, hogy megkapjam, csak látszólag mutattak valamit belőle.. hogy aztán a földig tiporjanak!? Ez is csak egy próba lenne az utamon, az angyalságom felé!? Vagy netalán épp büntetés amiért sokáig rossz úton jártam!? Vajon ezek közül miért Pont Én?! Miért engem választottak ki erre!? Láthatólag nem tudom irányítani a nekem kiszabott "embereket", nem tudom teljesíteni feladatom, nem tudok az utamon maradni, mert mindig van ami eltérít, ellök s a sárba taszít.. Segítő kéz meg minek, hisz egy angyalnak a maga erejéből kellene felállnia nem?! Ahogy azoknak az ádáz rohadékoknak is, maguk kellett volna védelmezniük a Tanácsot, még sem tettek semmit sem! Nem tettek ezért a földért, világért az ég világon Semmit sem! Nem is akartak! - tör rám a felismerés.. - Hisz ők csodálatosan elvoltak ott fent, semmi bajuk nem volt, dolgozni meg, erősíteni ezeket a lényeket, ezeket a porszemeket minek!? Tudták, hogy csak halál vár rájuk semmi más! Meg sem próbáltak segíteni, mindvégig ellenünk voltak, ez sosem volt másként! Ők csak ítélkezni tudnak várják, hogy minden amit Isten teremtett elpusztuljon, hogy majd odafent.. ha egyáltalán felkerülnek.. döntést hozhassanak felettük! Olyanokért ítélik el őket, amiket megtudtak volna akadályozni, de felsőbbrendűségük határát ez oly annyira sértette, hogy Istent is megtévesztve úgy állították be, mint ha oly annyira segítőek és hűek volnának, s egyenesen égi háborút akartak, amikor volt valaki, valakik, többek között MI akik ez ellen felmertünk lépni.. Az egész egy rohadt összeesküvés volt.. amit meg kellett állítani, de még most sincs vége.. még mindig elér idáig a kezük és ebből már nagyon kezd elegem lenni.. - így totál ki kelve magamból kezdek el ordibálni, a szemem elsötétül, a hangom színe már az égi és pokoli színtereket is megjárta, a szobában minden sötét és rideg, a szél süvít befelé a kicsapott ablak törött üvegein át.. érzi, hogy jön valaki s érte kiált..! kint viharos szél fújdogál, jelzi az esőt, a végső Halált.. - Gyere elő! - süvít végig hangom égen s földön át.. -

Tárgy: Clary és Chris szobája Pént. Jan. 31, 2014 4:59 pm

» Erdő ♥
» Camilla szobája
» Isaac és Mia szobája ♥
» Hope és Jason szobája
» Roberto és Grace szobája ♥